Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Egyre több svéd férfi sterilizáltatja magát

Horváth Tamás

2018.11.21. 10:33

Öngyilkos nemzet.

A svéd egészségügyi hivatal adatai szerint az elmúlt években több mint 70 százalékkal nőtt azon 25 éven felüli férfiak száma, akik sterilizáltatták magukat. Míg 2013-ban még „csak” 1430-an köttették el az ondóvezetéküket (vaszektómia), 2017-ben már 2470-en.

Egy svédországi szakértő szerint a növekedés hátterében az áll, hogy az őshonos svédek jelentős százaléka egyáltalán nem akar gyermeket, illetve mivel a különböző fogamzásgátló-készítmények szedése negatívan hat a nőkre, egyre több párkapcsolatban a hímvesszővel rendelkező fél „áldozza be magát”, fekszik kés alá.

A vaszektómia növekedése a nagyvárosokban a legszembetűnőbb. Stockholmban az elmúlt öt évben megduplázódott az ilyen operációk száma.
Az orvostudomány számára a vaszektómia ma már rutinműtétnek számít, mely során elkötik, majd elvágják a férfi ondóvezetékét, így az ondóváladékba nem kerülnek spermiumok, nem áll fenn a megtermékenyítés legcsekélyebb esélye sem. Habár a nemzőképesség elvben visszaállítható egy újabb műtéttel, ennek ára sokkal drágább, és az ilyen beavatkozásoknak csak nagyjából a fele lesz sikeres.

Jóllehet, aggasztóak a svédországi számok, de mindent egybevetve a skandináv ország még így is elmarad néhány másik „haladó” országtól, például Belgiumtól.

Az önkéntes sterilizáltatások mellett a spermiumok számának drasztikus csökkenése is negatív hatást gyakorol az őshonos svéd lakosság demográfiai mutatóira. A probléma egész Európát és a világ nyugatos térségeit is sújtja, egy korábbi kutatás eredményei szerint a hetvenes évekbeli számokhoz képest spermakoncentrációban 52,4 százalékos, a spermák számában pedig 59,3 százalékos csökkenés volt tapasztalható az európai, az észak-amerikai, az ausztrál és az új-zélandi férfiak körében.

Észak-Európában (így Svédországban is) azonban még rosszabb a helyzet: a férfiak 15 százalékának túl alacsony a spermiumszáma, és ez a jövőben még rosszabbul alakulhat.

Ezzel egyidejűleg a más etnikumú bevándorló vagy migrációs háttérrel rendelkező lakosság száma Svédországban is folyamatosan növekszik, hála a betelepítéseknek és a már az országban élő afrikai és közel-keleti (egyelőre még) kisebbségek magas születési arányszámának.

Jól mutatja a helyzetet, hogy Svédország népessége a 2015-ös migrációs válság óta gyarapszik, dacára annak, hogy egy őshonos svéd nő átlagban 1,78 gyermeket vállal, ami bőven alatta van a társadalmi reprodukcióhoz szükséges 2,1-nek.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére