Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Egyre több a halálos késelések száma Nagy-Britanniában

Zelenka Dóra

2019.06.15. 19:58

A parlamentben jelenleg a Brexit a legfőbb napirendi pont. Már 3 éve.

Az Igazságügyi Minisztérium adatai szerint tavaly márciustól idén márciusig összesen 22 ezer olyan eset került a bíróságok elé, ahol a vád késelés vagy késsel való fenyegetés volt. Mindez egyharmados növekedést jelent az elmúlt öt év adataihoz képest. 2019 első három hónapjában összesen 5759 késeléssel kapcsolatos bűncselekményt vizsgált a bíróság. Ezzel évtizedes „rekord” dőlt meg.

Veszélyes fiatalok

A brit igazságügyi rendszer által kivizsgált ügyek háromnegyedét úgynevezett „első alkalmas” elkövetők hajtották végre. Az elítélt vagy figyelmeztett 18 év alatti személyek száma 48 százalékkal nőtt 2015 óta. Mindezek ellenére a késsel kapcsolatos bűncselekmények miatt bebörtönzött fiatalok száma 17 százalékkal csökkent tavalyhoz képest. A hasonló vádak miatt szabadságvesztésre ítélt felnőttek száma ugyanebben az időszakban viszont 6 százalékkal emelkedett.

Etnikai feszültség Londonban: a támadók videóra vették a késelést

Köztudott, London közbiztonsága soha nem látott zuhanásban van azóta, amióta a pakisztáni származású Saqiq Khan átvette a város vezetését. A késelések, savas támadások és bandaháborúk számának brutális növekedését még az amerikai elnök, Donald Trump is szóvá tette, amikor Nagy-Britanniába utazott a királyi család meghívására. Meglátásait mi sem bizonyítja jobban, mint egy nemrég nyilvánosságra került [...]

Az esetek közel kétharmada nem végződött letöltendő szabadságvesztéssel. Akik ültek, azok pedig általában 7,9 hónapot.

Nagyon aggasztó, hogy a kések és a támadó fegyverek száma 2010 óta egyre csak növekszik. A legmegdöbbentőbb, hogy a kormány továbbra sem tesz semmit, hogy megfékezze ezt az erőszakhullámot

– nyilatkozta Yvette Cooper, a brit parlament belügyi bizottságának vezetője.

Az Országos Statisztikai Hivatal áprilisi adataiból kiderült az is, hogy a késsel kapcsolatos bűncselekmények hat százalékkal ugrottak meg tavalyi évhez képest, és eddig több mint negyvenezer késsel vagy pengével végrehajtott támadásról számoltak be. Ha átlagot számolunk, ez 112 esetet jelent naponta.

A legtöbb késeléses támadás a Sadiq Khan vezette Londonban történik. A brit fővárosban 52 százalékkal ugrott meg a késsel végrehajtott támadások száma.

 

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Bevándorláspártiak egymás között: megállapodtak a migránsok elosztásában

Bevándorláspártiak egymás között: megállapodtak a migránsok elosztásában

Megállapodott Németország, Olaszország, Franciaország és Málta a Földközi-tengeren felvett migránsok elosztási vészmechanizmusáról – jelentette be hétfőn Michael Farrugia máltai belügyminiszter.

Kiapadt Zugló kasszája

Kiapadt Zugló kasszája

Karácsony Gergelyék állítják, hogy minden a legnagyobb rendben van, azonban a számok nem ezt mutatják.

Tényleg minden poént kiöl a világból a píszí

Még a baráti, bugyuta vicceskedést sem engedi az internet népe, ha történetesen híres emberekről van szó.

Ilyen volt a valódi kupahangulat Borsodban

Ilyen volt a valódi kupahangulat Borsodban

A Magyar Kupa falusi meccsei még akkor is bájosan elragadóak, ha nem egy nagy csapat látogat falura.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére