Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

„Egyetlen országot leszámítva senki sem felelős a járványért”

MTI

2020.04.28. 08:51

Donald Trump keményen nekiment Kínának. A sajtótájékoztatón felszólaló járványszakértő megerősítette, hogy Amerikában is túl vannak a nehezén, de nem állítják le a tömeges teszteléseket.

Trump úgy fogalmazott: a szörnyű helyzet után az amerikaiak „éheznek rá, hogy dolgozhassanak”.

Valamint hangsúlyozta, hogy „gazdaságunk egészségének biztosítása életbevágóan fontos nemzetünk egészségének garantálásához, s ez a két cél párban jár”.

Az elnök azt fejtegette, hogy meg lehetett volna állítani a koronavírus-járványt, a szükségtelen haláleseteket.

Túl sok halál volt ebben az országban, meg lehetett volna állítani, elejét lehetett volna venni, de valaki hosszú idővel ezelőtt mintha úgy döntött volna, hogy ezt nem teszi meg, és emiatt az egész világ szenvedésre ítéltetett

– fogalmazott. Nem mondta ki azonban, hogy kire, vagy kikre gondolt, s nem fejtette ki részletesen a feltételezését sem.

Újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, a kormányzat „nagyon komoly vizsgálatot” indított arról, hogy Kína hogyan kezelte a járványt.

Egyáltalán nem vagyunk boldogok Kínával, nem vagyunk boldogok az egész helyzettel, mert úgy hisszük, hogy a járványt meg lehetett volna állítani már a forrásánál

– mondta. Majd hozzátette, hogy a fertőzést „gyorsan meg lehetett volna állítani, és akkor nem terjedt volna el az egész világon”.

Egyetlen országot kivéve senkit nem lehet felelőssé tenni a történtekért

– szögezte le, hangsúlyozva azt is, hogy „senki nem akar senkit sem okolni, mi csak azokat az embereket keressük, akiknek meg kellett volna állítaniuk a járványt már a forrásánál”.

A sajtókonferencián a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket egyeztető kormányzati munkacsoport tagjai – Deborah Birx orvos, járványügyi szakember és Brett Giroir admirális, a szövetségi egészségügyi tárca államtitkára – beszámoltak a vírustesztekkel kapcsolatos erőfeszítésekről. Egybehangzóan állították, hogy e téren jelentősen javult a helyzet, a szövetségi kormányzat bármelyik tagállamot képes ellátni megfelelő számú tesztkészlettel.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Novák Katalin: a családalapítás előtt állók számíthatnak az állam segítségére

A családalapítás előtt állók számíthatnak az állam, és azon keresztül a többi magyar ember segítségére – hangsúlyozta az október 1-jétől hivatalba lépő családokért felelős tárca nélküli miniszter a Mandiner online kiadásában szerdán megjelent interjúban.

A hét vicce: sztrájkot tartanak holnap az önkényesen elfoglalt SZFE dolgozói

A hét vicce: sztrájkot tartanak holnap az önkényesen elfoglalt SZFE dolgozói

Lehet, hogy egész délután zárva lesz a büfé és a sötétben fórumoznak az SZFE épületét elfoglaló (senkire sem) hallgatók. Bizony!

„A kárpátaljai magyar közösség továbbra is számíthat a kormány támogatására”

A kárpátaljai magyar közösség a jövőben is számíthat a magyar kormány feltétlen támogatására, mert egymás nélkül sem a kisebbség, sem az anyaország nem tud erős, sikeres és teljes lenni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitóján, amelyen az iskola Rákóczi-díjjal tüntette ki a magyar diplomácia vezetőjét.

Ez történt ma

Ez történt ma

A mai legfontosabb írásaink egy cikkben.

Nagy-Britanniában a vállalatok nem készültek fel a BREXIT utáni kereskedelemre

A brit vállalatoknak nem egészen a negyede tartja magát teljesen felkészültnek arra, hogy a jövő évtől megváltoznak Nagy-Britannia és az Európai Unió kereskedelmének szabályozói – mondta szerdán a brit kormány munkáját összehangoló kabinetiroda miniszteri rangú vezetője. Hozzátette: a kormány elméleti forgatókönyvei alapján emiatt akár súlyos fennakadás is kialakulhat a kontinensre vezető legforgalmasabb átkelő útvonalakon.

Járvány ide, járvány oda, Alan Kurdi megállíthatatlan

Járvány ide, járvány oda, Alan Kurdi megállíthatatlan

Marseille partjaihoz szállít 125 migránst az Alan Kurdi embercsempész-hajó.

Romániában ismét rekordot döntött a napi esetszám

Romániában ismét megdőlt az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések rekordja szerdán, amikor 1767 új esetről számolt be a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére