Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Egy svéd újságíró „emberségből” becsempészett egy migránst Svédországba, akit most elítéltek

Bokor Gábor

2019.08.13. 20:00

Nehéz szavakat találni.

Az egyik legnagyobb svéd újság, a Nyheter Idag számolt be arról, hogy elítélték egy késes ügyben azt a szír migránst, akit két éve svéd újságírók csempésztek be Svédországba. Mi is beszámoltunk róla, hogy Fredrik Önnevall és három másik kollégája, akik akkor a svéd közszolgálati SVT-nél dolgoztak, elmentek Szíriába egy riportot forgatni, ott ismerték meg az akkor 15 éves bevándorlót, akit a riport elkészítése után magukkal vittek a skandináv országba. A malmői bíróság korábban megállapította, hogy mindhárom vádlott olyan módon segített a szír migránsnak az országba bejutni, ami embercsempészetnek minősül.

Fredrik Önnevall | Fotó: AFP

A mostanra már nagykorú szír férfi azonban szemmel láthatóan jól beilleszkedett, felvette a helyi szokásokat, ugyanis most már jogerős ítélet van ellene egy bűncselekmény miatt. A lap szerint a meg nem nevezett bevándorló Uppsala városában járkált a nagy késével, amit mindig, mindenhova magával vitt. Emiatt végül kétezer svéd koronás bírságra ítélték.

Mindennapok Svédországban: elítélték a TV-s újságírókat, mert a riport után magukkal vittek egy migránst

MALMÖ, 20:28 A svéd közszolgálati csatorna három tagját is elítélték, amiért egy görögországi riport után hazafelé vittek magukkal egy 15 éves szír migránst. A malmői kerületi bíróság kedden ítélte el a svéd közszolgálati csatorna három alkalmazottját, amiért Svédországba csempésztek egy migránst. Fredrik Önnevallt és két kollégáját 75 óra közmunkára ítélték, azonban nem kell azonnal elkezdeniük [...]

Az embercsempésznek állt riportereket amúgy a legnagyobb meglepetésre az SVT nem rúgta ki. Annyit közöltek csak, hogy a kollégáik „nehéz helyzetbe kerültek és emberségből cselekedtek, nem akartak hasznot húzni abból, hogy magukkal vitték a szír migránst”. A riporter amúgy tartotta a kapcsolatot a bevándorlóval, aki azt mondta neki, hogy munkát talált és iskolába is járt. Egyesek korábban ujjongtak, milyen jól sikerült a szír férfi integrációja, hiszen folyékonyan megtanult svédül, ám a Nyheter Idag szerint a tárgyalása során muszáj volt tolmácsot biztosítani számára.

Nem Önnevall az első közéleti szereplő, aki úgy dönt, migránsokat hoz be Európába. Két éve a svájci baloldali politikust, Lisa Bosia Mirrát azért ítélték el, mert a bevándorlási válság idején 24 illegális migránst segített Svájcba Olaszországon keresztül. Egy évvel korábban Dieter Dehm szintúgy baloldali politikus egy afrikai migránst vitt Olaszországból Németországba. Ő az autója csomagterében helyezte el a bevándorlót, akit a Maggiore-tónál eltöltött nyaralása után dobott el a nyugat-európai országba.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Brit iskolai kezdőszett 2019-ben: vadászkés, machete, szamurájkard

Nagy-Britanniában ebben az évben több mint 1000 olyan diákot fogtak el, akik valamilyen szúróeszközzel fenyegették meg iskolatársaikat.

Brutális pénzbüntetést szabtak ki az Antifa két tagjára

Brutális pénzbüntetést szabtak ki az Antifa két tagjára

Tavaly novemberben két szélsőbaloldali randalírozó felgyújtott egy mozdonyt, mellyel több mint egymillió eurós kárt okoztak.

A bevándorlók partra szállítása után az Ocean Viking folytatja a migránstaxizást

A migránsok befogadását Franciaország, Írország, Luxemburg, Németország, Portugália, illetve Románia vállalta – jelentette be pénteken az Európai Bizottság migrációs ügyekért felelős tagja.

Megint megrohamozzák a migránsok az így is ingatag lábakon álló Görögországot

Megint megrohamozzák a migránsok az így is ingatag lábakon álló Görögországot

Az utóbbi időben megháromszorozódott az érkező migránsok száma az így is kapacitásán felül teljesítő Görögországban.

„Az európai identitás csak nemzeti identitásra épülhet”

Az európai identitás csak nemzeti identitásra épülhet, aki nem erre alapoz, az homokra épít – hangoztatta Szájer József Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő pénteken Balatonszárszón.

Publik Ligája: Jobbágyi vs. Gajdics

Publik Ligája: Jobbágyi vs. Gajdics

Publik Ligája második forduló: Jobbágyi Zsófia vs. Gajdics Ottó versenyez az „irigység” témájában. Olvassátok el a publikat és véleményezzétek, hogy ki jusson tovább. A szavazásra 24 óra áll a rendelkezésetekre.

Továbbra sem hisznek a civilek a baloldal pécsi polgármesterjelöltjének

Továbbra sem hisznek a civilek a baloldal pécsi polgármesterjelöltjének

Továbbra sem hisznek a civilek a baloldal pécsi polgármesterjelöltjének: a Civilek a Mecsekért Mozgalom sajtóközleményt adott ki a Pécsi Tudományegyetem szakértőinek korábbi tudományos állásfoglalásával a Pannon Hőerőmű által 2008 és 2015 között végzett erdőégetéssel kapcsolatban. A vállalat akkori vezetője, Péterffy Attila regnálása alatt mintegy 3 millió tonna fát égettek el a civilek szerint.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére