Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kevés politikust égetett be ennyire az Európai Bizottság, mint Ujhelyit tegnap

888.hu

2020.10.08. 17:59

Ujhelyi 13 perces videóban siratta el a magyar munkásosztályt, mert „értesülései szerint” a gonosz kormány nem csatlakozott az Uniós mentőcsomag programhoz. Túl jó „értesülései” nem lehetnek, mert maga az Európai Bizottság cáfolta meg pár nappal később.

Ujhelyi most nagyon benézte: pár nappal a magyar pályázat sikeressége előtt jelentette be, hogy Magyarország már rég elbukott rajta, nem fog semmit kapni. A munkások meg éhen fognak halni. A bizottság nagyjából 10 oldalas dokumentumban cáfolta meg tételesen az MSZP ifjú, kissé túlbuzgó titánját.

Na de miről is van szó?

Az MSZP-nél nyilván a kormányzati sikerességet euró- és dollármilliárdokban mérik, ráadásul mindezt hitelben, hiszen annak idején Bajnai és Gyurcsány versenyeztek egymással – hogy Jani bácsit már ne is említsem -, hogy ki tud többet igényelni az IMF-nél. Aztán ezt nyögtük sokáig.

Nos, jól látszik a különbség Gyurcsány és az MSZP gazdasági világválsága, és Orbán és a Fidesz világválsága között: kezdjük azzal, hogy a koronavírus generálta gazdasági visszaesés összehasonlíthatatlanul nagyobb a Gyurcsány-kormány alatt kirobbanthoz képest, ami szinte csak az eurózónát érintette komolyabban a görög és a spanyol válság miatt.

Nos a különbség szembetűnő:

  1. A koronavírus gazdasági válsága után, vagy közben több magyar dolgozik, mint a Gyurcsány-kormány alatt bármikor.
  2. A magyar kormány talán az elmúlt 100 év történelemben először, szinte a mentőcsomag egészét képes önerőből finanszírozni, lényegében jelképes összegű segélyt kért csak, melyet főleg az egészségügyi kiadások fedezésére költene (például az orvosok-ápolók bérkompenzációját). Jól látszik a táblázatból, hogy mind lakosságarányosan, mind teljes összegben gyakorlatilag nálunk mindenki jóval nagyobb összegben adósította el magát, tartalékokból szinte csak a leggazdagabb nettó országok tudták a válságot finanszírozni, és a nettó országok klubjához először a legközelebb Magyarország áll.

Ujhelyi szerint ez kudarc

Ujhelyi István követőinek Facebook-on megírta, hogy a kormány kudarcot vallott, hiszen több milliárd eurót „kaphatott” volna az Európai Uniótól,

de „az Európai Bizottság elutasította a kormány pályázatát”, „17 országból egggyedül Magyarországét utasították el” – tagolja Ujhelyi a fokozott érzelmi hatás kedvéért.

Ezzel mindössze egyetlen probléma van: hogy nem igaz.

Brüsszeli értesüléseink szerint egyébként Ujhelyi hadilábon áll az idegen nyelvekkel, talán így fordulhatott elő, hogy „félreértette” értesüléseit. Nyilván tudatosan nem hazudna a választókinak.

Nem szeretném szaporítani a szót: itt van kerek perec a bizottsági dokumentum, ahol többek között megcáfolják azt, hogy Magyarország az összeg dupláját igényelte, és csak a felét kapta (első rész vége), valamint

részletesen felsorolják azokat a tételeket, amit Ujhelyi szerint a magyar kormány nem igényelt, majd ezt megkoronázzák azzal, hogy még meg is ítélik.
Nos, ezt hívják égésnek. Kár, hogy ezt a baloldali sajtó már nem fogja lehozni, úgyhogy az internetezők jó kétharmadához nem jut el, de ha esetleg találkozol olyannal, aki ezt szajkózza, linkeld be neki a dokumentumot. Talán az meggyőzi (:

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére