Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Dübörög a genderológia Nagy-Britanniában: újabb reklámokat tiltottak be

Bertha László

2019.08.14. 19:28

Betiltottak Nagy-Britanniában két televíziós reklámot, amelyek a hatóságok szerint nemi sztereotípiákat közvetítettek, ezáltal pedig nem feleltek meg az erre vonatkozóan június óta életben lévő szabályoknak.

A szerdai bejelentés szerint ez az első eset, hogy érvényesítették az új irányelveket. Az egyik reklámban, amely a Philadelphia krémsajtot népszerűsíti, két figyelmetlen apuka látható. Az egyikük egy éttermi futószalagra ülteti a kisfiát, a másik pedig a babahordozóban lévő gyerekét teszi fel a szalagra, és ott is felejtik őket, miközben a sajtot majszolják. A másik hirdetésben, amely a Volkswagent népszerűsíti, a férfiak mind nagyratörő teljesítményt érnek el, a reklámban szereplő nő pedig egy babakocsi mellett ül a padon.

A brit reklámfelügyeleti hatósághoz (ASA) csaknem 130 panasz érkezett a Mondelez amerikai élelmiszeripari óriás hirdetése miatt. A kifogások szerint a reklám azt a káros sztereotípiát közvetíti, hogy a férfiak képtelenek gondoskodni a gyerekekről, továbbá annyira felelőtlenek, hogy veszélyeztetnék őket.

A Volkswagen német autógyár eGolf autóját népszerűsítő hirdetés ellen hárman emeltek panaszt. A reklámban egy nő és egy férfi látható egy sziklaszirten felállított sátorban, továbbá két férfi űrhajós, egy férfi parasportoló távolugrás közben, majd az utolsó jelenetben egy padon ülő nő babakocsival. A bírálatok szerint a hirdetés azt sugallja, hogy a férfiak merész dolgokra vállalkoznak, a nők dolga pedig a gondoskodás.

Az ASA egyik szakértője, Jess Tye a BBC-nek azt mondta az MTI beszámolója szerint, hogy az ilyen típusú hirdetések valós károkat tudnak okozni, és különösen oda kell figyelni rájuk.

A Mondelez nagy-britanniai vállalata szerint reklámjuk pozitív képet sugároz a férfiakról, úgy ábrázolva őket, mint akik kiveszik a részüket a gondoskodásból. Az ASA szerint a reklám bár mókás hangulatúnak készült, mégis szerencsétlennek és figyelmetlennek ábrázolja a két férfit. A Volkswagen UK szerint az ő reklámjuk nem utal arra, hogy a gyerekgondozás csak a nők feladata lenne és az, hogy a hirdetésben a padon ülő nő nyugalomban olvas, szembemegy a reklámokban látható szülők rendszerint ideges és zaklatott beállításával.

Az ASA által két hónapja bevezetett szigorítások nemcsak a televíziós reklámokra, hanem a minden hirdetési felületre kiterjednek, beleértve az internetes reklámokat és a közösségi hálót is.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Kína továbbra is elutasítja az azonos neműek házasságát

Kína jogi álláspontja szerint a házasság továbbra is egy férfi és egy nő köteléke – szögezte le egy kínai parlamenti szóvivő szerdán, kizárva, hogy Peking kövesse Tajvant az azonos neműek házasságának engedélyezésében.

Kiskorú lányokat erőszakoltak meg egy svéd fesztiválon, nem ez volt az első eset

Kiskorú lányokat erőszakoltak meg egy svéd fesztiválon, nem ez volt az első eset

Rajtuk kívül tucatnyian jelentették, hogy ismeretlenek zaklatták őket.

Tarlós: Karácsony felkészületlen és szavahihetetlen

Tarlós: Karácsony felkészületlen és szavahihetetlen

A harmadik ciklusára készülő kormánypárti főpolgármester szerint az egyetlen közös ellenzéki főpolgármester-jelöltről szóló elképzelés összeomlott. A városvezető felkészületlennek nevezte az ellenjelölteket, köztük Karácsony Gergelyt, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltjét az M1 szerda reggeli műsorában.

Elképesztő: levelet írt a polgármester egy focicsapatnak, mert túl hangosak a szurkolók

Nemcsak az edzések, de a mérkőzések hangereje is túl nagy Kozármislenyben a helyi polgármester szerint.

A propagandamentes

A propagandamentes

Ha nem is sokat, de azért elgondolkodtam, hogy érdemes-e írni Molnár Áronról. De ki az a Molnár Áron? Na igen, ezért gondolkodtam el. Mert nagyon-nagyon kevesen tudják, hogy kicsoda, és persze érthető, hogy nem tudják. De van benne valami tipikus, valami önmagán túlmutató. Ő nyilván hihetetlenül egyedinek érzi magát, pedig – fájdalom – messze nem az.

Indul az önkormányzati választás kampánya, összeszedtük a tudnivalókat

Indul az önkormányzati választás kampánya, összeszedtük a tudnivalókat

Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, attól a naptól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, azaz arra, hogy kik szerepeljenek a szavazólapokon.

Öttusa Világfesztivál Budapesten

2019-ben a világon először Felnőtt Öttusa-világbajnokságnak és Laser Run Világbajnokságnak ad otthont Budapest szeptember 2. és 8. között a Kincsem Parkban.

„A magyar nemzet közösséggé nemesedik”

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök többek között a liberális demokrácia veszélyeire figyelmeztetett Washingtonban kedden, a helyi amerikai magyar közösség augusztus 20-i ünnepi szentmiséjén.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére