Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Donald Trump: a kormányzat családbarát és életbarát amerikai nemzetért dolgozik

Bokor Gábor

2020.01.25. 12:00

A kormányzat családbarát és életbarát amerikai nemzetért dolgozik – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Menet az életért nevű, családbarát és abortuszellenes rendezvényen, amelyen az amerikai történelemben elsőként vett részt hivatalban lévő elnök.

A washingtoni kongresszus előtt rendezett menet több tízezernyi résztvevője kitörő tapssal és éljenzéssel fogadta az elnök rövid beszédét.

Nagy megtiszteltetés, hogy a történelemben az első amerikai elnök lehetek, aki részt vesz a Menet az életért rendezvényen„

– fogalmazott Trump, és hangsúlyozta, hogy a meg nem született gyermekeknek soha nem volt nagyobb védelmezőjük a Fehér Házban.

Az elnök kiemelte az emberi élet szentségét és méltóságát, és hangsúlyozta azt is: minden új élet szeretetet hoz a világba. A Bibliát idézve úgy fogalmazott: minden ember csodálatosan van megalkotva. Élesen bírálta és szélsőségesnek minősítette a demokrata párti politikusok abortuszt támogató álláspontját.

Fotó: AFP

Amikor az abortuszról van szó, a demokraták a legradikálisabb és legszélsőségesebb álláspontokat teszik magukévá, és ebben az országban ezt láttuk tőlük évtizedeken keresztül”

– mondta.

Konkrét példákat is említett, köztük azt az Egyesült Államokban nagy vitát kiváltott virginiai törvényt, amely lehetővé teszi az abortuszt még a születés pillanatában is. Virginia államban demokrata párti többségű a helyi törvényhozás és demokrata párti politikus a kormányzó, Ralph Northam is.

Fotó: AFP

Donald Trump leszögezte: kormányzata sok intézkedést hozott a művi terhességmegszakítás gyakorlatának visszaszorítására. Ezt illetően is konkrét példákat hozott fel: a többi között felidézte, hogy a kormányzat csökkentette az adófizetők pénzéből támogatott abortuszklinikáknak folyósított szövetségi támogatást. Aláhúzta, hogy jelentős személycserék történtek a szövetségi bírói karban és az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróságon is. A szövetségi bírók körében 187 új bírót neveztek ki, és a legfelsőbb bíróságon pedig Neil Gorsuch és Brett Kavanaugh személyében két új, konzervatívként számon tartott bírót neveztek ki.

A rendezvényen kormánytagok és a Fehér Ház tanácsadói mellett republikánus képviselők és szenátorok jelen voltak. Őket Trump külön köszöntötte. Mike Pence alelnök, aki jelenleg a Vatikánban tartózkodik, videóüzenetben köszöntötte a menet résztvevőit. Jeanne Mancini, a menet elnöke közleményben üdvözölte, hogy Donald Trump jelen volt a rendezvényen.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére