Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Digitális nagykövete lesz Dániának

Bertha László

2017.01.27. 13:28

Dánia a világon elsõként digitális nagykövetet nevez ki, akinek olyan számítástechnikai óriásokkal kell majd kapcsolatot ápolni, mint amilyen az Apple, a Microsoft és Google.
KOPPENHÁGA, 13:28

Dánia a világon elsőként digitális nagykövetet nevez ki, akinek olyan számítástechnikai óriásokkal kell majd kapcsolatot ápolni, mint amilyen az Apple, a Microsoft és Google.

Ezekre a konszernekre valamiféle új nemzetekként tekintünk, és ennek szellemében meg kell határoznunk, hogyan viszonyulunk hozzájuk”

– indokolta a döntést a dán külügyminiszter, Anders Samuelsen, aki szerint olyan cégekről van szó, melyek „éppen annyira befolyásolják Dániát, mint a valódi országok”.

A skandináv ország reményei szerint a lépésnek köszönhetően elsőként értesülhetnek majd az új technológiai fejlesztésekről, illetve vonzóbbá válnak a befektetők számára.

(MTI)

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Transzvesztiták olvastak mesét a gyerekeknek egy amerikai könyvtárban

Transzvesztiták olvastak mesét a gyerekeknek egy amerikai könyvtárban

A texasi Dallasban két drag queen látogatott el a Grauwyler Park Branch könyvtárba, ahol mesét is olvastak a gyerekeknek.

„Összefogással meg tudunk maradni kereszténységünkben, nyelvünkben, magyarságunkban egyaránt”

A székelyföldi Atyhán szombaton felszentelték azt a római katolikus templomot, amelyet egy villámcsapás okozta 2016-os tűzvész után kellett újraépíteni. Az eseményen Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is részt vett.

Egyre durvábban tolják a fehér bűntudatkeltést Hollywoodban

Egyre durvábban tolják a fehér bűntudatkeltést Hollywoodban

Mert ha fehér vagy és esetleg támogatod Donald Trumpot, akkor szégyelld el magad! Kritika a When They See Us sorozatról.

Balesetet szenvedtek a migránsok, miközben a rendőrök elől menekültek

Harminchárom illegális bevándorló sérült meg egy észak-macedóniai autópálya-balesetben – jelentette az A1 helyi televíziós csatorna az ügyészség közlésére hivatkozva.

Vörös brigád

Vörös brigád

Az alaptörténet már több hetes: egy illegális migránsokat szállító hajó német kapitánynője az olasz állam tiltása ellenére kikötött Lampedusánál és partra tette a migránsokat. Engedély nélkül, ráadásul úgy kötött ki, hogy az olasz parti őrséget is eltiporta volna a hajójával, ha azok nem vigyáznak. Salvini olasz belügyminiszter – nagyon helyesen – azt mondta: a kapitánynőnek börtönben a helye, de ha a bíróság másképp dönt, mindenképpen kiutasítják. (Olaszországban ez a belügyminisztérium hatáskörébe tartozik.)

Miért nagy dolog, hogy minden magyar csapat továbbjutott a nemzetközi kupákban?

Miért nagy dolog, hogy minden magyar csapat továbbjutott a nemzetközi kupákban?

Remekül kezdtek a magyar focicsapatok az El-ben és a BL-ben, de mennyire nagy dolog sikerrel venni az első kört?

Turbósivalkodás várható: Trump kiállt a hívei mellett

Donald Trump amerikai elnök egy pénteki sajtótájékoztatóján dicsérte azokat a híveit, akik egy minapi észak-karolinai nagygyűlésen visszhangozták azt a kijelentését, miszerint azoknak a kongresszusi képviselőknek, akik bírálják a kormányt, vissza kellene menniük felmenőik hazájába.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére