Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Csillagászati összegeket költenek a dánok a migránsokra

888.hu

2021.10.19. 15:20

Dánia feltárta a nem nyugati bevándorlás költségeit, ami megközelítőleg évi 5 milliárd dollár.

 

A hatalmas összeg miatt az ellenzéki képviselők a tömeges kitoloncolási programot szorgalmazzák.

A Dániába irányuló nem nyugati bevándorlás nettó költsége az adók levonása után közel évi 5 milliárd dollárt tesz ki.

A dán pénzügyminisztérium jelentéséből kiderül, hogy ez 2018-ban 31 milliárd dán korona (1500 milliárd forint) volt, amit az ellenzéki Dán Néppárt vezetője, Kristian Thulesen Dahl csillagászati összegnek nevezett.

„A szám a bevándorlással kapcsolatos közszolgáltatásokra fordított állami kiadásokon és a migránsok által kapott jóléti juttatásokon alapul, és magában foglalja az egészségügyi, gyermekgondozási, oktatási és kulturális állami kiadásokat” – számol be a Summit News.

Úgy látszik, a sokszínűség nem erősség, hanem valójában az állami források elszívása.

A pénz nagy részét – 24 milliárd dán koronát (1161 milliárd forint) – a MENAPT-országokból (Közel-Kelet és Észak-Afrika, valamint Pakisztán és Törökország) érkező migránokra költik, akik az összes nem nyugati bevándorló 55 százalékát teszik ki.

Ezek a migránsok fejenként 85 000 dán koronába (4 113 961 forint) kerülnek az államnak, míg a nem nyugati országból származók fejenként csak 1 235 200 forintba.

Az összeg a korábbi évekhez képest valójában csökkent, köszönhetően annak, hogy Dánia keményebb vonalat követ a bevándorlással kapcsolatban,

és megpróbálja felszámolni a migránsgettókat.

A Dán Néppárt azonban ennél is tovább akar menni:

2030-ra a bevándorlók 70 százalékát kitoloncolnák, ha valamilyen bűncselekményt követtek el, nem sajátították el a dán nyelvet, vagy hosszú ideje munkanélküliek.

Dánia az év elején új bevándorlási politikát indított, amely biztosítja, hogy az ország egyes területein legfeljebb 30 százalékban éljenek nem nyugati hátterű emberek.

A Koppenhágai Egyetem akadémikusainak egyik legújabb tanulmánya szerint az etnikai sokszínűség negatív hatással van a közösségekre, mert aláássa a bizalmat.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Tarlós István szerint a Városháza-ügynek a rendőrségen a helye

A jelenlegi Városháza-ügyet aligha lehetséges egy önkormányzati vizsgálóbizottság keretei között tisztázni – mondta egy interjúban Tarlós István. A korábbi főpolgármester szerint a tömegközlekedés működése felfüggesztésének ötlete is csak egy buta blöff volt Budapest vezetése részéről.

Orbán Viktor Románia új kormányfőjének: a szomszédok számíthatnak egymásra

Nicolae Ciucă Románia miniszterelnökévé választása alkalmából Orbán Viktor levélben fejezte ki gratulációját – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.

Most „kilövési engedéllyel” próbálkoznak a ’köteles beszéd’ gyurcsányosai

Most „kilövési engedéllyel” próbálkoznak a ’köteles beszéd’ gyurcsányosai

A Demokratikus Koalíció azonnali bocsánatkérést követel Kövér Lászlótól több millió magyar ember nevében – írja a párt közleményében dr. Vadai Ágnes frakcióvezető-helyettes, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság alelnöke.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére