Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

„Csak valami piszok a szalvétán” – demokrata képviselő a meg nem született gyermekekről

Ányos Miklós

2019.11.03. 14:30

Wendy Ullman, az amerikai Pennsylvania állam egyik demokrata képviselője nevezte így a meg nem született gyermekeket.

Ullmann, Bucks megye demokrata képviselője kommentálta így a Pennsylvania-i Törvényhozás Egészségügyi Bizottságának előterjesztett törvényjavaslatát, mely lehetőséget ad a szülőknek, hogy a halva született és elvetélt gyermeküket eltemethessék, illetve elhamvaszthassák. A HB 1890 számú törvényjavaslatot a bizottság 15 szavazattal 10 ellenében fogadta el, a demokrata képviselők ellenszavazataival. Majd a Törvényhozás elé került a javaslat szavazásra.

Miközben a vitában ellenezte a törvényjavaslatot, Ullman azt mondta:

Azt hiszem, hogy mindannyian megértjük a magzati veszteség fogalmát, de a nőről is beszéljünk, aki bejön egy intézménybe, görcsei vannak, és – hogy ne legyek konkrét – ez a korai vetélés csak valami piszok egy szalvétán.

Ullman hozzászólásainak videóját először a The Pennsylvania Family Council, egy családokat támogató nonprofit szervezet tette közzé. Tom Shaheen, a Pennsylvania Family Institute politikáért felelős alelnöke válaszolt Ullman észrevételeire egy nyilatkozatban:

A vetélés, függetlenül attól, hogy milyen korai, nem egy piszokhoz vezet a szalvétán, hanem egy gyermek elvesztéséhez. Minden emberi élet tiszteletet érdemel, még akkor is, ha a fejlődés korai szakaszában elvesztik.

Wendy Ullman

A megjegyzés érzéketlenségét kiemeli az is, hogy Francis Ryan képviselő, aki beterjesztette a törvényjavaslatot, nyilvánosan beszélt a saját és felesége fájdalmáról, miután elveszítették gyermekeiket egy sajnálatos vetélés miatt. A törvényjavaslat szavazását követően a Twitteren közzé is tette, hogy a javaslat fájdalmas emlékeket hozott fel bennük.

Ullman durva megszólalása felkeltette a nemzeti sajtó figyelmét, és több olyan anyáét is, akik elvetéltek, ők szintén a Twitteren fejezték ki undorukat és fájdalmukat a bejegyzésekben. A pennsylvaniai törvényjavaslatot hasonlóan írják le az Indiana állami törvényhez, mely előírja a magzatok humánus megsemmisítését, és amit a Legfelsőbb Bíróság fenntartott idén májusban.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére