Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Csak Thunberg meg ne tudja: négyezer traktorral tüntettek Hamburgban

Forisek Ádám

2019.11.15. 16:38

Megtrollkodták a német zöldpolitikusokat a dolgozó emberek.
Teljesen elárasztották Hamburg utcáit csütörtökön a traktorok, a tüntetők így tiltakoztak a német kormány új klímatörvényei ellen.

Fotó: AFP

Fotó: AFP

Fotó: AFP

A több mint négyezer traktorból álló, kilométeres hosszúságú konvoj természetesen teljesen megbénította a várost, legalábbis a rendőrség jelentése szerint. A tüntetők olyan transzparensekkel vonultak, mint „együttműködést a tiltások helyett”, vagy „ha nincs farm, nincs étel, és nincs jövő se”. A demonstrálók zöme a mezőgazdaságban dolgozik, a német kormány zöldpolitikája elsősorban őket érinti érzékenyen.

Fotó: AFP

Fotó: AFP

A tüntetés kiváltó oka a német környezetvédelmi minisztérium (BMU) által korábban hozott korlátozások, melyek értelmében bizonyos gyomirtókat és műtrágyákat nem lehet használni. Az a ráció emögött, hogy ezzel a madarakat, rovarokat és a talajvizet kívánják megóvni, közben azonban a gazdák megélhetése komoly veszélybe került.

A gazdák hangsúlyozták, hogy a szigorú szabályozások miatt képtelenség dolgozni a farmokon, és sérelmezték azt is, hogy a kormány gyakorlatilag nem egyeztetett velük. A tüntetések szervezője szerint a környezetvédelmi miniszter, Svenja Schulze teljesen elzárkózott a párbeszédtől.

Fotó: AFP

Fotó: AFP

Fotó: AFP

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Ők merik kioktatni Kövér Lászlót?

Ők merik kioktatni Kövér Lászlót?

Önkritika, az nincs, gyűlölködés, az van. Nézzük meg, kik követelik a házelnök lemondását!

Nőtt a genderideológiát elutasítók száma Magyarországon

Az Alapjogokért Központ új közvélemény-kutatásából kiderült, hogy hazánkban egyre többen utasítják el a genderideológiát és annak állításait.

Már nemcsak a múltat akarják elpusztítani, hanem a jövőt is

Már nemcsak a múltat akarják elpusztítani, hanem a jövőt is

Elképzelhető, hogy a woke-ideológia követői már nemcsak a múltat akarják eltörölni, hanem tönkre akarják tenni a jelent, és a jövőt is irányítani akarják.

A Notre-Dame is a woke-ideológia áldozatává válhat

A Notre-Dame is a woke-ideológia áldozatává válhat

A 2019-es tűzvészben megsérült katedrális külsejét az eredetinek megfelelően állítanák helyre, a belső tér viszont bizarr átalakítás áldozata lehet.

A Népszava elismerte Kövér igazságát, ami orrba verte az ellenzéket

A Népszava elismerte Kövér igazságát, ami orrba verte az ellenzéket

Úgy fest, gumicsonttá kezd silányulni Kövér László házelnök másfél évvel ezelőtti, a balliberális portálok révén a napokban kiszivárogtatott beszéde.

Rogán Antal: A gyerekekre irányuló LMBTQ-propagandát a leghatározottabban visszautasítjuk

A miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán bejelentette, hogy a témában jövőre tartandó népszavazás előtt a kormány „erős kampányt” folytat majd.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Ők merik kioktatni Kövér Lászlót?

Ők merik kioktatni Kövér Lászlót?

Önkritika, az nincs, gyűlölködés, az van. Nézzük meg, kik követelik a házelnök lemondását!

Nőtt a genderideológiát elutasítók száma Magyarországon

Az Alapjogokért Központ új közvélemény-kutatásából kiderült, hogy hazánkban egyre többen utasítják el a genderideológiát és annak állításait.

Már nemcsak a múltat akarják elpusztítani, hanem a jövőt is

Már nemcsak a múltat akarják elpusztítani, hanem a jövőt is

Elképzelhető, hogy a woke-ideológia követői már nemcsak a múltat akarják eltörölni, hanem tönkre akarják tenni a jelent, és a jövőt is irányítani akarják.

Az EU-nak hatékonyabban kell támogatnia az észak-afrikai és közel-keleti országokat

Az Európai Uniónak átfogó pénzügyi és technológiai támogatási programot kell indítania a közel-keleti és észak-afrikai országok számára annak érdekében, hogy képesek legyenek sikeresen megvédeni a határaikat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Barcelonában.

Orbán Viktor az Európai Bizottság alelnökével tárgyalt

Aktuális európai és gazdasági ügyekről cseréltek eszmét Maros Sefcovic alelnökkel.

A Notre-Dame is a woke-ideológia áldozatává válhat

A Notre-Dame is a woke-ideológia áldozatává válhat

A 2019-es tűzvészben megsérült katedrális külsejét az eredetinek megfelelően állítanák helyre, a belső tér viszont bizarr átalakítás áldozata lehet.

A Népszava elismerte Kövér igazságát, ami orrba verte az ellenzéket

A Népszava elismerte Kövér igazságát, ami orrba verte az ellenzéket

Úgy fest, gumicsonttá kezd silányulni Kövér László házelnök másfél évvel ezelőtti, a balliberális portálok révén a napokban kiszivárogtatott beszéde.

Rogán Antal: A gyerekekre irányuló LMBTQ-propagandát a leghatározottabban visszautasítjuk

A miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán bejelentette, hogy a témában jövőre tartandó népszavazás előtt a kormány „erős kampányt” folytat majd.

Karácsony elmondása szerint éber állapotban nem ment a buszsávban

A Mediaworks Hírcentrum arról kérdezte a főpolgármestert, elfogadhatónak tartja-e, ha valaki a buszsávot használja, hogy kikerülje a dugót, mivel látták, hogy a főpolgármester szolgálati autója ezt tette.

Megdöbbentő eredményeket publikált egy kórház a gyerekek nemátalakító kezeléséről

Megdöbbentő eredményeket publikált egy kórház a gyerekek nemátalakító kezeléséről

Bár a svéd Karolinska Egyetemi Kórházban már rég tudnak arról, hogy a nemátalakító eljárások veszélyesek a gyerekekre nézve, mégis csak a múlt héten hozták nyilvánosságra az eredményeket.

Deák Dániel a 888.hu-nak: A főbb politikai törésvonal mára Magyarországon a nemzeti–globalista ellentét lett

Deák Dániel a 888.hu-nak: A főbb politikai törésvonal mára Magyarországon a nemzeti–globalista ellentét lett

A XXI. század Intézet vezető elemzőjét kérdezte a 888.hu a hazai politikai törésvonalakról és az ellenzéki pártok ideológiai változásáról.

A Frontex szerint idén 70 százalékkal nőtt az illegális határátlépések száma

Az Európai Unió határvédelmi ügynöksége, a Frontex jelentése szerint 2021 első tíz hónapjában 2020 azonos időszakához képest 70 százalékkal nőtt az illegális határátlépések száma.

A britek száműzték a kormányzati kommunikációból a karácsonyt

A britek száműzték a kormányzati kommunikációból a karácsonyt

A brit köztisztviselők kihúzták a „karácsony” szót egy tervezett kormányzati kampányból, mert attól tartanak, hogy a kifejezés sérti a kisebbségeket.

Karácsony Gergely a buszsávban rövidíti a menetidőt

Karácsony Gergely a buszsávban rövidíti a menetidőt

Karácsony Gergely egy videó tanúsága szerint a közlekedési dugók okozta kaotikus helyzeten viszonylag könnyedén túlteszi magát, mivel autója ilyenkor a buszsávot használja.

Több mint félezer migránssal szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén

532 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig.

Iszlamofóbiát kiáltottak egy ISIS-túlélő előadása miatt

Iszlamofóbiát kiáltottak egy ISIS-túlélő előadása miatt

Az iskolai tanács egy tagja megtiltotta a diákoknak, hogy részt vegyenek egy könyvklub rendezvényén, ahol a Nobel-békedíjas Nadia Murad mutatta be könyvét, amelyben arról ír, hogyan élte túl, amikor az Iszlám Állam elrabolta és szexrabszolgává tette őt tinédzserkorában. Az iskolatanács felügyelője szerint a diákok részvétele az előadáson elősegítené az iszlamofóbia kialakulását.

Donald Trump fontolgatja, hogy elindul a 2024-es amerikai elnökválasztáson

Donald Trump fontolgatja, hogy elindul a 2024-es amerikai elnökválasztáson

Mindezt a volt elnök korábbi segítője, Sam Nunberg kotyogta el a a Breitbart News-nak.

Támadóállásban a delta, az omikron és a magyarországi baloldal

Támadóállásban a delta, az omikron és a magyarországi baloldal

Szükséges lenne megállítani mind a hármat, még mielőtt hatalmas nagy károkat nem tesznek hazánkban.

Márki-Zay taktikája: úgy akarja megszólítani a jobboldali szavazókat, hogy gyalázza őket

Márki-Zay taktikája: úgy akarja megszólítani a jobboldali szavazókat, hogy gyalázza őket

A „trágyával etetett gomba” jelző csak egy a sok-sok minősíthetetlen jelző közül, amit a baloldal miniszterelnök-jelöltje megenged magának.

A hazai zsidóságot is köszöntötte hanuka ünnepén a miniszterelnök

A magyarországi zsidó szervezetek vezetőinek címzett levél útján köszöntötte a hazai zsidóságot hanuka ünnepén Orbán Viktor miniszterelnök – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár vasárnap.

Magyarországon még nem bukkant fel az omikron variáns

Magyarországon a jelenlévő mintákban még nem detektálta a koronavírus új változatát, az úgynevezett omikron variánst a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére az NNK sajtóhivatala.

Orbán Viktor advent első vasárnapján gyerekek kérdéseire válaszolt

Orbán Viktor advent első vasárnapján gyerekek kérdéseire válaszolt

Áldott adventet! – írta közösségi oldalára feltöltött videójához.

Felbecsülhetetlen kárt okozott Bige László műtrágyakartellezése a magyar gazdáknak

Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára töltött fel videót, amiben úgy fogalmazott: „a baloldali milliárdos ellehetetleníti a magyar mezőgazdaságot”.

Öttusa: Búcsú a lovaglástól, a támogatói még szót sem kaptak

Az öttusa perifériáján lévő nemzetek támogatói szavazataival alighanem száműzik a lovaglást az öttusából. A Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) monacói közgyűlésén Egyiptom, Guatemala és Burundi is érvelhetett a lovaglás ellen, ám sportágban sikeres nemzetek többsége – akik lovaglás megtartása mellett érveltek volna – nem szólalhattak fel. Az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál szerint botrányos körülmények között szavazták meg a lovaglás eltávolítását.

Palkovics László egyeztetésre hívta Karácsonyt

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfő reggelre egyeztetésre hívta Karácsony Gergely főpolgármestert a budapesti közösségi közlekedés ügyében – tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-t.

Karácsony lemondás helyett egy hazugsággal Kövért képes erre nógatni

Karácsony lemondás helyett egy hazugsággal Kövért képes erre nógatni

Kétségbeejtően gyenge posztot tett közzé Karácsony Gergely Facebook-oldalán. Épp annyira gyenge, mint a főpolgármester Városháza-üggyel kapcsolatos védekezése.

Már 742 ezren kaptak oltást az akcióhéten

Hétfőtől szombat estig már 742 ezren vették fel a koronavírus elleni védőoltást az oltási akcióhéten – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.

Minden „sértő” elnevezést megváltoztatnának a haladó diákok

Minden „sértő” elnevezést megváltoztatnának a haladó diákok

Csak azért, mert benne van a Black Friday nevében a fekete szó, a diákok már egyből sértőnek tartották azt, és azt mondták, meg kellene változtatni. Amikor azonban felvilágosították őket, hogy az elnevezésnek semmi köze valójában a fekete bőrű emberekhez, már egyből megváltozott a véleményük.

Több száz migráns érkezik Olaszország partjaihoz

Mintegy kétszáz migránst vettek fel szombat este az olasz parti őrség hajói Calabria partjainál a Jón-tengeren.

Merkely Béla: A nyugodt karácsony azon múlik, hányan veszik fel a harmadik oltást

Merkely Béla: A nyugodt karácsony azon múlik, hányan veszik fel a harmadik oltást

A nyugodt karácsony azon múlik, hogy hányan veszik fel a harmadik oltást – vélekedett a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Orbán Viktor: Köszönöm, Ani!

A miniszterelnök új videót töltött fel a közösségi oldalára.

Kinevezése után először üzent a nyilvánosságnak a tálib miniszterelnök

Három hónappal kinevezése után először szólalt meg a nyilvánosság előtt Hasszán Ahund molla, a tálibok kormányának ügyvivő miniszterelnöke: az állami televízióban szombaton közzétett hangüzenetében azt mondta, hogy a tálibok nem tehetők felelőssé a gazdasági válságért, és az ország hálás lehet a rezsimnek.

Tarlós István szerint a Városháza-ügynek a rendőrségen a helye

A jelenlegi Városháza-ügyet aligha lehetséges egy önkormányzati vizsgálóbizottság keretei között tisztázni – mondta egy interjúban Tarlós István. A korábbi főpolgármester szerint a tömegközlekedés működési felfüggesztésének ötlete is csak egy buta blöff volt Budapest vezetése részéről.

Németország elesett?

Ötödik sebességbe kapcsolt a gender-őrület Németországban.

Egyiptomba és a Maldív-szigetekre is szabadon utazhatnak a beoltottak

Magyarország két újabb országgal, Egyiptommal és a Maldív-szigetekkel állapodott meg a vakcinaigazolások kölcsönös elismeréséről, így a koronavírus ellen legalább kétszer beoltottak szabadon utazhatnak ezen országokba – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Karmelita kolostorban, a Gazdasági Kabinet ülése előtt.

Orbán Viktor Románia új kormányfőjének: a szomszédok számíthatnak egymásra

Nicolae Ciucă Románia miniszterelnökévé választása alkalmából Orbán Viktor levélben fejezte ki gratulációját – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.

Most „kilövési engedéllyel” próbálkoznak a ’köteles beszéd’ gyurcsányosai

Most „kilövési engedéllyel” próbálkoznak a ’köteles beszéd’ gyurcsányosai

A Demokratikus Koalíció azonnali bocsánatkérést követel Kövér Lászlótól több millió magyar ember nevében – írja a párt közleményében dr. Vadai Ágnes frakcióvezető-helyettes, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság alelnöke.

Koronavírusban pusztult el a Bükkben befogott szervál

Koronavírus-fertőzésben pénteken elpusztult a Bükkben befogott és a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi mentőhelyére kedden este beszállított szervál – közölte az állatkert szombaton az MTI-vel.

A börtönbe se bánta meg tettét a Macront felpofozó férfi

Damien Tarel, a francia államfőt felpofozó férfi a V4NA-nak adott interjút.

Tony Blair a woke-izmus elutasítására szólította fel a brit ellenzéki vezetőt

A volt miniszterelnök arra kérte Keir Starmer brit ellenzéki vezetőt, hogy „utasítsa el a kisebbség ébredését”, ha meg akarja nyerni a következő választást.

Halálosan megfenyegették Kásler Miklóst és családját

Éjjel-nappal civil és egyenruhás rendőrök felügyelik Kásler Miklóst, amióta megfenyegették az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) vezetőjét – írta meg a Blikk.

December 20. után a gyerekek számára is elérhető lesz az oltás

A miniszterelnök elmondta, az 5-12 éves korosztály számára is elérhetővé válik a koronavírus elleni vakcina.

Az Üdvhadsereget is elérte a woke-izmus

Az Üdvhadsereget is elérte a woke-izmus

A jótékonysági szervezet arra kéri fehér adományozóit, hogy az ünnepi bevásárláskor ne csak adományozzanak, hanem kérjenek bocsánatot a rasszizmusukért.

Orbán Viktor: Legfontosabb a hazaszeretet

A miniszterelnök a Facebook-oldalán osztott meg egy videót.

Idén két életbevágóan fontos szerződést is kötöttünk Oroszországgal

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar-orosz kormányközi gazdasági bizottság pénteki obnyinszki ülését követő sajtótájékoztatóján ismertette, hogy ez a két megállapodás az az életmentő vakcinavásárlási, valamint a fűtést biztosító gázszállítási szerződés.

1500 százalékkal több transzlány van Svédországban, mint 10 évvel ezelőtt

Azt is mondhatnánk, hogy itt a bizonyíték az LMBTQ-lobbi létezésére.

Magyarország élen a harmadik oltásban, ismét jelentkezet Anonymus, vizsgálat Jakab ellen

Magyarország élen a harmadik oltásban, ismét jelentkezet Anonymus, vizsgálat Jakab ellen

Sikeres volt az oltási akcióhét, európai szinten jól állunk a harmadik oltással. Új felvételt szivárogtatott ki Anonymus, mely minden eddiginél jobban megvilágítja, hogy működik a városháza eladásának jutalékos rendszere. Már sajátjainak sem tetszik Jakab.

Márki-Zay szerint te egy trágyával etetett gomba vagy

Márki-Zay szerint te egy trágyával etetett gomba vagy

Legalábbis akkor biztos, ha támogatod a rezsicsökkentést.

Kétszáz főből álló migránscsoport akart betörni Lengyelországba

Lengyelországot továbbra is folyamatosan támadások érik: szerda este egy legalább 200 fős migránscsoport rohanta meg a keleti határát.

Amerikai messiás: George Floydra cserélték Jézust egy festményen

Amerikai messiás: George Floydra cserélték Jézust egy festményen

Az Amerikai Katolikus Egyetem (CUA) két példányban függesztett ki egy festményt, az egyiken George Floyd Jézus Krisztusként, Szűz Mária karjaiban látható.

„Azért tudtunk gyorsan oltani, mert több vakcinánk volt, mint másoknak”

Visszataszító, hogy politikai kérdést csinálnak a vakcinából – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Obnyinszkban, Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter magyar kitüntetésének átadásán.

Kulcspozíciókhoz jut a zöldbaloldal a német kormányban

Kulcspozíciókhoz jut a zöldbaloldal a német kormányban

Lezárultak a németországi koalíciós tárgyalások a szociáldemokraták, a „zöldek” és a liberálisok között, aminek eredménye egy 177 oldalas koalíciós szerződés lett. Több kérdésben kompromisszumos megoldás született, az azonban bizonyossá vált, hogy a szélsőségesen progresszív „zöldek” kulcspozíciókhoz jutnak az új kormányban, ami által magasabb fokozatra kapcsolhat Németország önfeladása. Lehetőség nyílik a párt „sokszínűségi statútumának” megvalósítására: jön a legális migráció, az LMBTQ- és feminista ügyek prioritása és a nyitott társadalom megvalósítása, valamint a Németország érdekeit egyáltalán nem szolgáló oroszellenesség.

Amit most művelnek kicsiben Karácsonyék, azt tennék nagyban – Márki-Zay mögé bújva

Amit most művelnek kicsiben Karácsonyék, azt tennék nagyban – Márki-Zay mögé bújva

Aki a Karácsony és Márki-Zay-félékre szavaz, az valójában Gyurcsányra szavaz, és a kirakatfiúk takarásában jönnek majd az emberei, és mindent kirámolnak, éppen úgy, ahogy 2010 előtt tették – ismertette 2022 valódi tétjét Rákay Philip legújabb videójában.

A Hungary Helps Program eddig félmillió embernek segítette a szülőföldön maradását

A Hungary Helps Program az elmúlt négy évben félmillió embernek segítette a szülőföldön maradását – közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Szijjártó Péter: Új korszakba lép a magyar gazdaság

Fontos cél, hogy az évtized végére a magyar cégek külföldi beruházásaiból legalább annyi forrás kerüljön vissza a magyar gazdaságba, mint amennyi profitot a külföldi vállalatok Magyarországról kiutalnak – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Oroszországban.

Az Orbán-kormány mindent megtesz a bevándorlás ellen

Amíg az Orbán-kormány vezeti Magyarországot, addig a határkerítés állni fog, és a kormány mindent megtesz a bevándorlás ellen, elutasítja az illegális bevándorlás legalizációját és a kötelező kvótát – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

„A harmadik oltás az biztosan életmentő oltás”

Orbán Viktor a ma reggeli Kossuth Rádió műsorában adott interjújából kiemelt egy részletet, melyet meg is osztott a közösségi oldalán.

Márki-Zay migránsbarát bűnszervezetnek nevezte a Fideszt

Márki-Zay migránsbarát bűnszervezetnek nevezte a Fideszt

A kettős beszéd, a kétarcúság veszedelmére Rotterdami Erasmus már a XVI. században felhívta a figyelmet, pedig Márki-Zay Pétert nem ismerhette, aki napjainkban gyurcsányi, ha tetszik, dionüszoszi magaslatokba emelte a félrevezetés tudományát.

Bors: Már a Jobbik saját alapszervezete is etikai eljárást indíthatott Jakab Péter ellen

Bors: Már a Jobbik saját alapszervezete is etikai eljárást indíthatott Jakab Péter ellen

Vajon őket is perrel fogja megfenyegetni a parizeres, kamumelós pártelnök?

Városháza-ügy: A vizsgálóbizottság akár Bajnait is meghallgathatja

Karácsony Gergely szerint a bizottság őt is kifogja hallgatni.

Két belga embercsempészt fogtak el péntek reggel

A sofőr és társa 27 illegális migránst fuvarozott Ausztria irányába – írja a police.hu.

Városháza-ügy: testre szabott pályázatok, tízszázalékos jutalék

Városháza-ügy: testre szabott pályázatok, tízszázalékos jutalék

Minden eddiginél megdöbbentőbb hangfelvételt juttatott el ma reggel az Origo szerkesztőségéhez Anonymus. A hanganyag gyakorlatilag teljesen feltárja a városházi jutalékos rendszer működését. A korrupciós modell központi szereplője Berki Zsolt, aki komoly hatalommal felruházva intézi a főváros sötét ingatlanügyleteit. Amíg a rendőrség hűtlen kezelés, vesztegetés, csalás és befolyással üzérkedés miatt nyomoz, a maffiamódszerekkel dolgozó résztvevők kétségbeesetten próbálják eltüntetni a nyomokat.

WHO: legkevesebb félmillió ember életét menthette meg az oltás Európában

Csak Európában legkevesebb félmillió ember életét menthette meg a koronavírus elleni oltás – írta csütörtökön ismertetett jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) koppenhágai székhelyű európai irodája.

Orbán Viktor: A magyar kormány nem a multik oldalán, hanem az emberek mellett áll

Orbán Viktor: A magyar kormány nem a multik oldalán, hanem az emberek mellett áll

A miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában többek között az oltási akcióhétről, a migrációról és a rezsiharcról beszélt.

Boris Johnson visszaküldené a La Manche csatornán érkező migránsokat a franciáknak

Boris Johnson visszaküldené a La Manche csatornán érkező migránsokat a franciáknak

Boris Johnson brit miniszterelnök azt javasolta Emmanuel Macron francia elnöknek, hogy a két ország mielőbb kössön megállapodást a La Manche csatornán átkelő migránsok visszafogadásáról.

Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Díjat kapott Szijjártó Péter

Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Díjat kapott Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kapta meg az idén a Magyar Nemzeti Bank Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Díját.

Fellázadtak a migránsok az egyik lengyel befogadóközpontban

Zavargás tört ki a nyugat-lengyelországi Wedrzyn településen működő őrzött befogadóközpontban – közölte csütörtökön a wPolityce.pl lengyel hírportál.

Nézőpont Intézet: népszerű a harmadik oltás

A legalább egyszer beoltott polgárok 82 százaléka szándékozik felvenni a harmadik, megerősítő oltást a Nézőpont Intézet e heti kutatása szerint. A magas oltási kedv és a gyors oltakozási lehetőség vélhetően az oka annak, hogy a negyedik hullám közepén is a megkérdezettek 56 százaléka elégedett a járvány kormányzati kezelésével.

Harmincnapos szükségállapot lesz Csehországban a koronavírus miatt

Csehországban csütörtök éjféltől 30 napos szükségállapotot hirdetett ki a kormány – jelentette be Andrej Babis miniszterelnök csütörtökön a kormányülés szünetében.

Szijjártó: önálló nemzeti képességeket kell kiépíteni a stratégiai területeken

A koronavírus-járvány egyik legfontosabb tanulsága, hogy önálló nemzeti képességeket kell kiépíteni a stratégiai területeken, még ha azok „békeidőben” teljesen szükségtelennek is tűnnek – figyelmeztetett csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Láng Zsolt Karácsonynak: „Ön fél. Benne van, főpolgármester úr, és ön egyszerűen fél”

Láng Zsolt Karácsonynak: „Ön fél. Benne van, főpolgármester úr, és ön egyszerűen fél”

Egy-két őszinte szó a Városháza-ügy esetében is sokat a segítene Karácsonyon, de azt nem meri kimondani. Csak úgy tesz, mintha kimondaná, hogy nem akarták ugyan eladni a Városházát, aztán valahogy másképp alakult a dolog. Mintha a közvélemény számára mégis úgy jönne le a történet, hogy de bizony, nagyon is el akarták adni.

Népirtás és erőszak övezi a hálaadást a woke-ideológia szerint

Népirtás és erőszak övezi a hálaadást a woke-ideológia szerint

A woke-ideológia egyik harcosa szerint a telepesek évszázadokkal ezelőtt nem jóhiszeműen érkeztek az új földrészre, hanem erőszakot és népirtást hoztak magukkal.

Orbán Viktor: Hajrá, Magyarország!

A miniszterelnök a Facebook-oldalán keresztül üzent.

Egyre fogékonyabbak az afroamerikaiak az All Lives Matter mozgalomra

A meggyilkolt Ahmaud Arbery apja sajtótájékoztatón kijelentette: „Minden élet számít”, miután a gyilkosokat az bűnösnek mondta ki.

Klebelsberg Kuno: ember a kultúrreform mögött

Az Axióma Kulturális Alapítvány történelmi portrésorozatának legújabb fejezetében egy korszakalkotó kultúrpolitikus életét dolgozták fel.

Márki-Zay Péter végleg letért a harmadik útról: fájna neki, ha bárki leváltaná az ellenzéket

Márki-Zay Péter végleg letért a harmadik útról: fájna neki, ha bárki leváltaná az ellenzéket

Íme, az ellenzéki pártok elképzelése a demokratikus jogállamról és pluralizmusról: csak az indulhat el a választáson, aki nem rontja a baloldal kormányra kerülésének esélyeit.

„Következő ezer év a gyermekekért” címmel tartottak konferenciát

„Következő ezer év a gyermekekért” címmel tartottak konferenciát

Az Alapjogokért Központ, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Szent István Intézet közösen szervezett konferenciát „Következő ezer év a gyermekekért – Stop gender!” címmel. Az eseményen, amely a gyermekvédelemről és a hagyományos értékek védelméről szólt, többek között Kocsis Máté és Varga Judit is felszólalt.

Franciaországban akár 700 ezer illegális migráns is élhet

Gérald Darmanin francia belügyminiszter a La Provence című lapnak azt nyilatkozta, hogy ez a szám nem is olyan nagy, mivel Nagy-Britanniában közel 1-1,5 millió bevándorló tartózkodhat.

Orbán Viktor: Meg kell védeni az adórendszert

Orbán Viktor: Meg kell védeni az adórendszert

Meg kell védeni az adórendszert, mert annak eredményeként állnak rendelkezésre a források a fejlesztésekre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Siófokon.

Oltatlanul nem, bedrogozva igen?

Oltatlanul nem, bedrogozva igen?

Az oltással és annak igazolásával kapcsolatos büntetőjogi rendelkezések szigorítását, ugyanakkor a droghasználat jelentős enyhítését szorgalmazzák a német szociáldemokraták.

A magyar gazdaság teljesítménye másfél év alatt elérte a járvány előtti szintet

Magyarországnak a 2008-as gazdasági világválság után öt évre volt szüksége a növekedési pálya ismételt eléréséhez, ezzel szemben most másfél évvel a koronavírus megjelenését követően sikerült elérni a járvány előtti szintet – közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint.

Orbán Viktor: Nem engedünk a rezsicsökkentésből!

A magyar miniszterelnök elárulta, hogy mi lesz akkor, ha a baloldali pártok kormányzati pozícióba kerülésükkor „fölmondják a liberális tankönyveket”.

A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére