Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az amerikai kormány hivatalos honlapja szerint Trump már nem elnök

888.hu

2021.01.11. 21:09

Egy frissítés jelent meg az amerikai kormány hivatalos honlapján, amelyben röviden közlik, hogy Donald Trump elnöki mandátuma jánuár 11-én 19:48:42-kor lejárt.

Egyelőre bővebb információ nem került nyilvánosságra, nem tudjuk, hogyan történhetett, hiszen az elnök hivatalosan január 20-áig van hatalmon.

Donald Trump semmilyen formában nem tudja elérni követőit, hiszen az összes létező felületről letiltották, amelyikről nem, azt a Google, az Apple és az Amazon cenzúrázta. Ezt azt jelenti, hogy szervereik sincsenek, vagyis nem lehet elérni ezeket az oldalakat. A televíziókban nem szerepel az elnök, és még az e-mail-szolgáltatók sem engedik üzenetet küldeni Trumpot.

A Fox Newson bejelentették, hogy ma délután beszédet mond az elnök, azonban először két órát csúsztatták az adást, majd megírták, hogy az elnök mégsem jelenik meg, végül Joe Bident beszédét kezdték vetíteni. A kommenteket az adás alatt letiltották. Az elnök hollétéről nincs hír.

Arra, hogy miért kellett kilenc nappal korábban eltávolítani hivatalából az elnököt – hiszen január 20-án automatikusan lejárt volna a mandátuma –, a mai napig nem érkezett hivatalos érv.

Frissítés: közben megjelent egy hír, miszerint csak egy lelkes alkalmazott trollkodott, de ezt hivatalosan nem cáfolták meg. Egyelőre nem tudjuk biztosan, hogy mi van az elnökkel.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére