Londonban a munkáspárti Sadiq Khan 2016-ban a jelenlegi miniszterelnököt, Boris Johnsont váltotta főpolgármesterként, és együttműködni kényszerül a konzervatív kormánnyal. A viszony azonban nem súrlódásmentes, az utóbbi években eluralkodó erőszakhullám nyomán például a főpolgármester a kormány megszorító intézkedéseire, illetve a rendőrhiányra mutogat, míg Johnson előszeretettel írja a baloldali városvezetés számlájára a káoszt.

A második legnagyobb európai főváros, Berlin első embere is összerúgta már a port országa vezetőjével, Angela Merkellel. A német kancellár a 2016-os berlini választási kampányban vágott oda Michael Müller polgármesternek: szerinte a szociáldemokrata politikus a Kereszténydemokrata Unióra hárította a felelősséget a tartományi rangú fővárosban előállt humanitárius helyzetért, vagyis azért, hogy a berlini egészségügyi és szociális hivatalnál a migrációs válság 2015-ös kezdetétől hosszú hónapokon át menekültek ezrei sorakoztak nap mint nap.

Hasonlóképp migrációs nézetkülönbségek terhelik Emmanuel Macron francia elnök és Párizs szocialista polgármesterének, Anne Hidalgónak a kapcsolatát. Míg Macron a napokban ismét szorgalmazta, hogy Franciaországot kevésbé vonzóvá tegyék a menedékkérőknek, Hidalgo szerint az államfőt egész egyszerűen nem érdeklik a segítségre szorulók.

Róma első női polgármesterének, Virginia Rattinak kedvezett a friss baloldali fordulat, ám miközben maga is az elitellenes, baloldali Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa, a korábban hatalmon lévő, jobboldali Ligával máig konfliktusos a viszonya. Az összeállítás szerint Bukarest és Bécs is a baloldali politikusok vezette legnagyobb uniós városok sorába tartozik. Mindkettőre igaz például, hogy az utóbbi években egyre zöldebbé váltak – ellentétben Madriddal, amely viszont a budapesti vezetőváltás után abban az egyedülálló helyzetben van a legnagyobbak között, hogy néppárti polgármester, José Luis Martínez-Almeida áll az élén.