Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az újranyitott éttermekben fertőzik meg egymást a németek

888.hu

2020.05.23. 13:00

Nem egészen két hete nyitották újra a németországi éttermeket és máris akad olyan terület, ahol újabb lendületet kapott a járvány.
Legalább hét vendég látogatott el fertőzötten Alsó-Szászország egyik kerületének éttermeibe

- számolt be róla a Die Welt és a Focus. A tartományban május 11-én rendelték el, hogy az éttermek zárt részében is fogadhatnak vendégeket. Az egészségügyi hatóságok jelentései szerint

emiatt most legalább 50 embernek kell karanténba vonulnia.

Ráadásul a – meg nem nevezett – alsó-szászországi körzetben

az ezt megelőző egy hétben egyetlen új fertőzöttet sem jelentettek,

egészen az első éttermi fertőződésig.

A hatóságok ugyanakkor eddig még

azt sem tudták megmondani, hogy a vendégek, vagy a személyzet tagjai hanyagolták-e el a biztonsági intézkedések,

amely akár tömeges fertőződéshez is vezethet. A Dehoga szálloda- és vendéglátóipari egyesületet is sokkolta az ügy. Szóvivőjük Matthias Groote szerint ugyanis az újranyitás érdekében meghozott biztonsági intzkedések mellett lehetetlennek tűnt a járvány terjedése.

Ez az eset ugyanakkor azt mutatja, hogy a koronavírus-válság egyáltalán nem ért véget, a járvány bármikor újra kitörhet.„

Ezt erősítette meg Andreas Podbielski, a rostock-i Egyetemi Orvosi Központ Mikrobiológiai, Virológiai és Higiéniai Intézetének igazgatója is aki elmondta, hogy a kerthelyiségkben elenyésző a fertőzés kockázata, de ez a zárt terekre egyáltalán nem igaz

„A nyitott teraszokon alig van esélye a megfertőződésne. De az éttermek és kávézók zárt területein problematikusabbá a helyzet.

Már hat-tíz perc alatt eljuthat egyik embertől a másikig a vírus zárt térben, így lehetetlen 100 százalékos biztonsággal működtetni az ilyen üzleteket.”

Alsó-Szászország volt az egyik első szövetségi állam, ahol május 11.-én engedélyeztek az éttermek és kávézók újbóli megnyitását. A következő napokban azonban szinte az összes többi állam követte a példát. Az egyetlen kivétel Bajoroszág, ahol csak most hétfőtől lehet majd megnyitni az éttermek és kávézók zárt helyiségeit. Ha lehet...

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Több mint kétszáz határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén

A rendőrök és a katonák péntektől vasárnapig 237 határsértővel szemben intézkedtek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

Gyújtogatott a csürhe a Fehér Ház környékén, Washingtonban

Gyújtogatott a csürhe a Fehér Ház környékén, Washingtonban

Gyújtogattak a Fehér Ház környékén az erőszakos tüntetők, a hatóságok könnygázzal oszlatták a tömeget az amerikai fővárosban hétfőre virradóra.

Kétmillió adag hidroxiklorokint küldött Brazíliának az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok kétmillió adag hidroxiklorokint küldött Brazíliának koronavírus-fertőzöttek gyógyítására a fertőzés megelőzésére – jelentette be a Fehér Ház vasárnap.

Chile egyre jobban megszenvedi a járványt

Minden korábbinál többen haltak meg egy nap alatt Chilében a koronavírus-járvány miatt: szombat este kilenc óráig újabb 57 ember.

Törökországban két hét stagnálás után tovább lassult a járvány terjedése

Törökországban két hét stagnálás után tovább lassult a járvány terjedése

Törökországban vasárnap csaknem két hét stagnálás után tovább lassult az új koronavírus-járvány terjedése, az utóbbi 24 óra leforgása alatt 839 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót, így az igazolt fertőzöttek száma 163 ezer 942-re nőtt – közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren.

Rekordszámú új fertőzöttet és halottat jelentettek Egyiptomból

Egyiptomból rekordszámú újabb koronavírus-fertőzöttet és halottat jelentettek vasárnap.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére