Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az új görög kormány hazaküldené az elutasított kérelmű migránsokat

Horváth Tamás

2019.08.09. 16:50

A jobboldali fordulat pozitívan hathat a mediterrán állam bevándorlási politikájára.

Görögország új, konzervatív kormánya fel kívánja gyorsítani a menedékkérelmi eljárásokat, és haladéktalanul visszaküldené Törökországba azokat a migránsokat, akiknek a kérelmét elutasítják – jelentette be Jórgosz Kumucákosz, a migrációs ügyekért felelős belügyminiszter helyettese pénteken a Szkai közszolgálati televízióban.

Az idén 30 százalékkal több migráns érkezett Törökországból, mint tavaly. Fel fogjuk gyorsítani a menedékkérelmi eljárásokat

– hangsúlyozta Kumucákosz a Leszbosz szigetén lévő menekültügyi központban tett látogatásakor.

A politikus az MTI tudósítása szerint kijelentette, hogy a központban jelenleg tapasztalható helyzet elviselhetetlen.

Kumucákosz elmondta, a görög kormány célja, hogy a menedékkérelmi eljárások mindössze néhány hetet vegyenek igénybe. Bejelentette, hogy további személyzetet küldenek e célból az égei-tengeri szigetekre.

A jobboldali görög kormány tagjai júliusban tették le a hivatali esküt | Fotó: AFP

A dpa német hírügynökség felidézte, hogy az Alekszisz Ciprasz miniszterelnök vezette előző, baloldali kormány idején több esetben akár két évet is igénybe vehetett egy menedékkérelmi eljárás.

A görög polgári védelmi minisztérium augusztus elején ismertetett statisztikája szerint tavaly ősz óta első alkalommal ismét húszezer fölé emelkedett az égei-tengeri görög szigeteken tartózkodó menedékkérők száma, miközben az ottani táborok összesen csak 8900 férőhellyel rendelkeznek.

A görög szigeteken kialakított menekültközpontok lakóinak száma az idén áprilisban átmenetileg tizennégyezerre apadt, mert az athéni hatóságok a túlzsúfolt menekülttáborok tehermentesítése érdekében 2018 októberétől menedékkérők ezreit költöztették a szárazföldre.

Az elmúlt hónapokban ugyanakkor – az EU-Törökország menekültügyi megállapodás ellenére – ismét erősödött a török partokról érkező migrációs hullám.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére