Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az Iszlám Állam harcosainak egy része Európa felé tart

Bokor Gábor

2019.08.11. 16:28

Fokozatosan térnek vissza Európába.

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 vasárnap reggeli műsorában azt mondta, hogy az Iszlám Állam felszámolásával a terrorveszély nem múlt el, sőt, azzal, hogy a szervezet katonáinak egy része visszatér Európába, még fokozódhat is.

Az Iszlám Állam az elmúlt években nem tipikus terrorszervezetként állami funkciókat is megpróbált ellátni, például ellenőrzést, szuverenitást gyakorolt adott területek fölött. Ennek az ISIS katonai megsemmisítésével ugyan vége, így viszont visszatérhetnek a hagyományos terrorszervezetek földalatti, illegalitásban végzett tevékenységéhez, ami világszerte akár növelheti is a terrorfenyegetettséget.

Egy súlyos merénylethez elegendő tucatnyi elszánt ember és sok pénz

– figyelmeztetett Gyarmati, aki szerint Európa több országában érzékelhető a második generációs bevándorlók radikalizálódása.

Véleménye szerint ezek a szervezetek hagyományosan emberrablásból, kábítószer- és fegyverkereskedelemből élnek, amihez az Iszlám Állam esetében még a bőkezű támogatók vagy éppen a terrorszervezet által megszállt területekről zsákmányolt műkincsek illegális kereskedelme is hozzájárul.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére