Bonckés alatt az Európai Unió: egy hidegháborús amerikai projekt
2020.05.25. 21:00
Új cikksorozatunkban megpróbálunk tiszta vizet önteni a pohárba, és az Európai Unió legnagyobb előnyeit és hátrányait méregre helyezni. Megkíséreljük megtalálni azt a pontot, ahol ez a remek ötlet kisiklott, és azzá vált, aminek ma ismerjük.
68 évnyi béke. Ha másért nem, már ezért érdemes volt létrehozni azt az elképesztően bonyolult, komplex és problémákkal terhelt szövetséget, amelyet Európai Uniónak nevezünk.
- olvashattuk a 24.hu „Mit köszönhetünk az Európai Uniónak?” című EP-választásra hívó cikkében.
De nem csak a 24.hu-tól halljuk ezt az egyébként nehezen megerősíthető vagy megcáfolható állítást, minden jelentősebb baloldali európai politikus szájából, de kapott már ezért Nobel-békedíjat is az államszervezet 2012-ben is.
De valóban igaz, hogy az Európai Unió miatt tört ki a világbéke 1951-től?
A békevágy és az európai integráció népmeséje
1945-ben, a második világháború lezárása után a kontinens lakosságának szenvedése korántsem ért véget.
Európa gazdasága szó szerint megszűnt, milliók váltak munkanélkülivé és otthontalanná. A mezőgazdasági termelés egyes régiókban szinte teljesen leállt, vasúti sínek hiányában pedig – hiszen ezeket elsők között bombázták porrá a britek és a szovjetek – gondolni sem lehetett az utánpótlásra. Olaszország és Franciaország egyes részein például az emberek napi 7-800 kalórián tengődtek hónapokon keresztül.
Európa lakossága tető, élelem és tűzifa nélkül készült a télre 1945 őszén, emiatt
soha a történelemben nem volt még ilyen erős a békevágy, és így született az Európai Unió.
- legalábbis a hivatalos népmese szerint.
A valóság ennél egy kicsit árnyaltabb, és bár természetesen ez a faktor is komoly szerepet játszott az Európai Unió jogelődjének számító szervezetek születésében,
Ha úgy tetszik, a hidegháború egyik első terméke.
Az új világrend
1945-ben nyilvánvalóvá vált, hogy Európa képtelen saját magát megvédeni a szovjet nyomulástól, sőt, a második világháború lezárása, a szövetségesek együttműködés már inkább hasonlított egy Berlinért és Bécsért zajló futóversenyre, mint tényleges katonai együttműködésre: akit az amerikaiak szabadítanak fel, az utána amerika csatlósa lesz, akit pedig a szovjetek, arra vár a szocializmus építésének fényes jövője.
A fordulópontot a második világháború lezárása hozta el: a Harmadik Birodalom felbomlása után nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjetek olyan túlerővel rendelkeznek, hogy
Akarva-akaratlanul, de kialakult egy olyan világrend, melyben az Egyesült Államok vált a kommunista világforradalom – ahogy Sztálin nevezte – egyetlen ellenfelévé, és hiába volt kezdetbe békés szándékú az USA a szovjetek irányában: a hidegháború a negyvenes évek végére egyszerre indult be minden helyszínen.
Az amerikai hadsereget több helyen is be kellett volna vetni:
- meg kellett védeniük Japánt,
- megakadályozni Mao Ce-tungot abban, hogy Kínát kommunistává tegye,
- megsegíteni a franciákat a Vietkong ellen,
- visszafoglalni Koreát a kommunistáktól,
- és megakadályozni, hogy Görögországban és Olaszországban is polgárháború törjön ki.
Amerikának egyszerűen nem volt rá kapacitása, hogy miközben dominóként válnak egész régiók kommunistává, hadseregének nagyja Európában malmozzon, és olyan államokat bébiszitteljen, akik 20-30 évvel korábban még a világ urai voltak.
Minél hamarabb kellett tehát találni egy olyan megoldást, ami lábra állítja a kontinenst, hogy az saját magát is meg tudja védeni a szovjet nyomulással szemben, így felszabadulna az amerikai hadsereg és mehetnének porrá bombázni Szöult.
Az Európai Unió létrehozása tehát sohasem a világbékéről szólt, csak
A mögöttes szándék kettős volt:
- a Schuman-terven keresztül létrehozzon egy szupranacionális szervezetet, ami közös platform alá hozza európai szövetségeseit,
- a Pleven-tervvel pedig egy olyan európai hadsereg létrehozását alapozta volna meg, ami ellen tud állni a szovjet nyomulásnak – ezt később a francia parlament leszavazta, így végül a NATO lett ez a szervezet.
Jean Monnet és a Schuman-terv
Talán csak véletlen egybeesés, de ebben az időben épp hazatér Washingtonból, és színre lépett egy Berg Dán Jean Monnet nevű misztikus figura. Személyében nem mást tisztelünk, mint az Európai Unió „Alapító atyját”, mely titulust egyébként hivatalosan is megkapta.
Monnet élete elég kaotikusan alakult, pályafutása során volt üzletember, közgazdász, tisztviselő, politikus és végül az Európai Bizottság elődszervezetének első vezetője. A két világháború között élt Angliában, Franciaországban, Romániában, Lengyelországban, Olaszországban és Kínában is. Valamint az Egyesült Államokban,
Monnet elkötelezett pacifista volt, és egy szép vasárnapi washingtoni reggelen elhatározta, hogy élete fő célja az lesz, hogy kibékítse egymással Európa két egymással egy évezrede hadakozó nemzetét: a németeket és a franciákat.
Tervének a lényege az volt– melyet később nem róla, hanem az azt benyújtó francia külügyminiszterről, majd miniszterelnökről, Robert Schumanról kapta –, hogy nem ráveszi Európa szabad népeit, hogy egymás ellen háborúzzanak, hanem az egymás elleni háborút gyakorlatilag lehetetlenné teszi.
Jean Monnet szerint ugyanis a háborúhoz alapvetően a katonákon kívül három dolog szükséges:
- szén,
- acél
- és kőolaj.
Ezek közül bármelyik hiányzik, képtelen modern háborút vívni egy állam, hiszen vagy nincs miből csinálni a tankot, vagy nincs mit beleönteni.
Mi köze van az amerikaiaknak ehhez?
Lényegében minden, amerikai nyomás nélkül ma szinte biztosan nem lenne Európai Unió.
A közép-európai nyílt szovjet hatalomátvétel, majd a szovjet atombomba kifejlesztése, végül Kína 1949-es elvesztése után az Egyesült Államok megunta Európa totojázását, és az akkori amerikai nagykövet, Dean Acheson 1949 őszén közölte Schumannal, hogy amennyiben a franciák képtelenek összehozni az európai integrációt, az amerikaiak zöld utat fognak adni a németeknek hadseregük és gazdaságuk talpraállításához – ami ellen a franciák természetesen kézzel-lábbal tiltakoztak.
A francia diplomácia vezetőjeként Robert Schuman természetesen mindent bevetett, de fél év elteltével sem volt még fogalma róla, hogy milyen tervvel álljon elő, hiszen azt egyszerre kellett elfogadja a nacinalista, németellenes francia parlament, és az NSZK vezetője, Konrad Adenauer is – úgy, hogy közben az amerikaiak célja is megvalósuljon.
Ekkor került elő a semmiből Jean Monnet az ötletével, amit Schuman jobb híján, 1951. május 9-én a francia parlament elé terjesztett – két nappal az amerikai ultimátum lejárta előtt, és amit az meglepetésére elfogadott.
Ez a szervezet lett az ESZAK (Európai Szén- és Acél Közösség), és emiatt ünnepeljük egyébként Európa Születésnapját ezen a napon.
Az szövetség ezután olyan jól működött, hogy később Rómában további szervezetekkel egészítették ki: létrejött az EGK (Európai Gazdasági Közösség) és az Euratom.
Előbbi a KGST-vel szemben állított fel egy nyugati alternatívát a piacok egybenyitásával, utóbbi az atomenergia felhasználása területén vette ki a nemzetállamok kezéből a hatalmat, és adta át Brüsszelnek, ez lett ugyanis az egyre szélesedő és mélyülő szervezet de facto fővárosa.
A következő évtizedekben a szövetség egyre jobban szélesedet, vagyis egyre többen csatlakoztak hozzá, valamint mélyült is:
így a kezdeti két közös ügy helyett az idők során mára húsznál is több kérdésben dönthet az EP a nemzeti parlamentek helyett.
A világbéke mítosza
Az Európai Unió tehát nem a világbékevágy, hanem a hidegháborús versengés terméke. Azt pedig, hogy az EU érdeme az, hogy Európában nem voltak nagyobb háborúk az elmúlt évtizedekben, senki nem gondolja komolyan a Brüsszel városhatárain kívül.
Az eredeti propaganda azonban a mai napig él, mint ahogy az oroszoktól való ősi félelem is beleivódott a brüsszeli intézményekbe: a szervezet, amit eredetileg azért hoztak létre, hogy a szovjetektől megvédje nyugat-európát, 31 évvel a rendszerváltás után, a mai napig nem volt képes megbocsátani az oroszoknak, miközben a „náci” Németországgal már 6 évvel a világháború után szövetségre léptek.
Úgyhogy – ragaszkodva a 24.hu idézetéhez – ha az EU-nak csak annyi értlelme van, hogy békét teremt Európán belül, akkor nem sok értelme van, hiszen