Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az Erdélyi Magyar Szövetség magyar neve miatt utasította el a törvényszék a pártfúziót

888.hu

2021.10.24. 20:40

A Bukaresti Törvényszék azért utasította el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójával létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bejegyzését, mert utóbbi hivatalos nevét magyarul is, románul is be kívánták jegyeztetni az egyesülő pártok – közölte vasárnap az EMSZ sajtóirodája.

 

Az erdélyi magyar sajtó meglepetésként könyvelte el, hogy a Bukaresti Törvényszék szeptember végén elutasította az EMNP és az MPP fúziójával létrejövő EMSZ bejegyzését. Az elutasítás oka azt követően vált ismertté, hogy a törvényszék az elmúlt napokban eljuttatta az ítélet indoklását a feleknek. Az EMNP-nek és az MPP-nek öt nap áll rendelkezésére, hogy fellebbezést nyújtson be az elsőfokú határozat ellen.

Az EMNP és az MPP vezetőinek az indoklás birtokában immár lehetőségük van fellebbezni, melyet határidőn belül meg is tesznek, ugyanakkor emlékeztetnek: a bírósági indoklásban felhozott érv már csak azért is abszurd és elfogadhatatlan, mert a fúziót kezdeményező, bíróság által már korábban bejegyzett két párt nevében szintén szerepel azok magyar megnevezése is, sőt, az Erdélyi Magyar Néppárt esetében nem is a román, hanem a magyar hivatalos megnevezés az első”

– áll a vasárnapi közleményben.

Az EMNP és az MPP fúziójáról 2020. január 18-án Csíkszeredán döntött a két párt küldöttgyűlése. Arról is határoztak, hogy az új párt az Erdélyi Magyar Szövetség nevet fogja viselni. Ugyanezen a néven politikai szövetséget is bejegyeztek a bíróságon, hogy a 2020-as önkormányzati választásokon már együtt indulhassanak.

Az EMSZ jelöltjei tíz erdélyi település, köztük két székelyföldi kisváros (Szentegyháza és Székelykeresztúr) polgármesteri tisztségét szerezték meg a tavaly szeptemberben tartott romániai önkormányzati választásokon. Az RMDSZ-szel történt megegyezés után a decemberi parlamenti választásokon két képviselőt juttattak az RMDSZ jelöltlistáin a román képviselőházba.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

A Frontex szerint idén 70 százalékkal nőtt az illegális határátlépések száma

Az Európai Unió határvédelmi ügynöksége, a Frontex jelentése szerint 2021 első tíz hónapjában 2020 azonos időszakához képest 70 százalékkal nőtt az illegális határátlépések száma.

A britek száműzték a kormányzati kommunikációból a karácsonyt

A brit köztisztviselők kihúzták a „karácsony” szót egy tervezett kormányzati kampányból, mert attól tartanak, hogy a kifejezés sérti a kisebbségeket.

Karácsony Gergely a buszsávban rövidíti a menetidőt

Karácsony Gergely a buszsávban rövidíti a menetidőt

Karácsony Gergely a közlekedési dugók okozta kaotikus helyzeten viszonylag könnyedén túl teszi magát egy videó tanúsága szerint, mivel autója ilyenkor a buszsávot használja.

Nem akarta elengedni a diákokat egy ISIS-túlélő előadására a felügyelő, mert szerinte az elősegíti az iszlamofóbiát

Nem akarta elengedni a diákokat egy ISIS-túlélő előadására a felügyelő, mert szerinte az elősegíti az iszlamofóbiát

Az iskolai tanács egy tagja megtiltotta a diákoknak, hogy részt vegyenek egy könyvklub rendezvényén, ahol a Nobel-békedíjas Nadia Murad mutatja be könyvét, amelyben arról ír, hogy élte túl, amikor az Iszlám Állam elrabolta és szexrabszolgává tette őt tinédzser korában. Az iskolatanács felügyelője szerint a diákok részvétele az előadáson elősegítené az iszlamofóbia kialakulását.

Donald Trump fontolgatja, hogy elindul a 2024-es amerikai elnökválasztáson

Donald Trump fontolgatja, hogy elindul a 2024-es amerikai elnökválasztáson

Mindezt a volt elnök korábbi segítője, Sam Nunberg kotyogta el a a Breitbart News-nak.

Támadóállásban a delta, az omikron és a magyarországi baloldal

Támadóállásban a delta, az omikron és a magyarországi baloldal

Szükséges lenne megállítani mind a hármat, még mielőtt hatalmas nagy károkat nem tesznek hazánkban.

Márki-Zay taktikája: úgy akarja megszólítani a jobboldali szavazókat, hogy gyalázza őket

Márki-Zay taktikája: úgy akarja megszólítani a jobboldali szavazókat, hogy gyalázza őket

A „trágyával etetett gomba” jelző csak egy a sok-sok minősíthetetlen jelző közül, amit a baloldal miniszterelnök-jelöltje megenged magának.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére