Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az ENSZ szerint több százezres bevándorlási hullám elé nézünk

Sümeghi Lóránt

2017.05.18. 23:38

Még mintegy 200 ezren indulhatnak el az észak-iraki Moszulból a város visszafoglalásáért folyó, egyre hevesebb harcok miatt - közölte csütörtökön Lise Grande, az ENSZ iraki humanitárius ügyeinek koordinátora.
BAGDAD, 23:38

Még mintegy 200 ezren indulhatnak el az észak-iraki Moszulból a város visszafoglalásáért folyó, egyre hevesebb harcok miatt – közölte csütörtökön Lise Grande, az ENSZ iraki humanitárius ügyeinek koordinátora.

Grande elmondta, hogy a város mintegy 700 ezer lakosa kényszerült otthona elhagyására azóta, hogy tavaly októberben az Egyesült Államok által támogatott iraki kormányerők megindították az akciót Moszul felszabadítására. Az iraki hadseregnek azóta a város nagy részéből sikerült kiűznie az Iszlám Állam fegyvereseit, de a város nyugati felének egy részét továbbra is a szélsőségesek ellenőrzik, és heves harcot vívnak az előrenyomuló kormányerőkkel a város sűrűn lakott körzeteiben.

Ismert, az Iszlám Állam 2014 nyarán rohanta le Irak északi és nyugati részét, elfoglalva a közel-keleti állam második legnagyobb városát, Moszult is. Ezeknek a területeknek a nagy részét az elmúlt években szerezték vissza az iraki kormányerők a nemzetközi koalíció támogatásával.

Habár az iraki kormány és számos humanitárius szervezet igyekszik biztosítani, hogy az útnak indulók kapjanak vizet és élelmet, a földönfutóvá vált emberek nagy száma miatt egyre nehezebb biztosítani a civilek számára szükséges segítséget és védelmet. Azok, akik az országot elhagyni kívánják, a következő biztonságos országoknak minősített nemzetek közül választhatnak: észak-nyugat felé elindulva Törökországot, dél-nyugat felé Jordániát, dél-kelet felé pedig Kuvaitot.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére