Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az ENSZ szakértői visszafogadtatnák az országokkal a dzsihadisták feleségeit

888.hu - MTI

2021.02.08. 21:00

Az ENSZ emberi jogi szakértői hétfőn felszólítottak 57 országot, hogy fogadják vissza az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosaihoz köthető közel 10 ezer embert, nőket és gyerekeket, akiket jogtalanul tartanak fogva

A szakértők szerint a nemzetközi jog értelmében ezeknek az országoknak kötelességük hazajuttatni állampolgáraikat, és bizonyíték esetén bíróság elé állítani a felnőtt személyeket tisztességes tárgyalásokon.

Csaknem 10 ezer nőt és gyereket tartanak fogva az al-holi és rozsi táborokban – amelyekben több mint 64 ezer ember él jelenleg – a szíriai kurd hatóságok, a táborban élők legtöbbje iraki és szíriai állampolgár.

Az ügy rendkívül sürgős – mondta egy sajtótájékoztatón Fionnuala D. Ní Aoláin, az ENSZ-nek az emberi jogok védelméről a terrorellenes harccal összefüggésben beszámoló jelentéstevője, miután a független szakértők közös nyilatkozatot adtak ki.

Ní Aoláin az említett 57 ország – amelyek között megtalálható Nagy-Britannia, Kína, Franciaország, Oroszország és az Egyesült Államok is – listáját „szégyenlistának” nevezte.

Az ENSZ-jelentéstevő bírálta azt is, hogy egyre több embert fosztanak meg állampolgárságától, megjegyezve, hogy törvénytelen valakit hontalannak nyilvánítani. Ní Aoláin szerint a táborokban uralkodó körülmények kimeríthetik a kínzás, az embertelen és megalázó bánásmód fogalmát.

A világszervezet a múlt hónapban arról számolt be: jelentéseket kapott arról, miszerint 12 szíriai és iraki állampolgárt gyilkoltak meg január első felében az al-holi táborban, amelyben az Iszlám Állam tagjainak hozzátartozóján kívül belső menekültek is élnek.

Kanada, Finnország és Kazahsztán visszafogadta néhány állampolgárát, amit Ní Aoláin üdvözölt. Az ENSZ-jelentéstevő a dzsihadisták családtagjainak „törvénytelen fogva tartását” az Egyesült Államok guantanamói fogolytáborban évekig vádak nélkül raboskodók fogva tartásához hasonlította.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Orbán Viktor nyolc képet töltött fel Facebookjára

„Hajrá, Sárospatak” album a címe. Tekintsék meg a felvételeket.

Ennél jobb hír nem is érkezhetett volna

Ennél jobb hír nem is érkezhetett volna

A Moody's felminősítette hazánkat, különös, de a németek már tudhatják a vasárnapi választási eredményt, 80 éve született a „Császár”, a fiát kérdeztük róla.

Orbán Viktor bejegyzése Sárospatakról

Tanévnyitó a Tokaj-Hegyalja Egyetemen – írta Facebook-oldalára.

Ellenzéki komintern, második felvonás – csúcsböszmeségek

Ellenzéki komintern, második felvonás – csúcsböszmeségek

Az alábbi írásban csokorba kívánom szedni a második, az RTL Klub független-objektív munkatársának moderálásával megvalósuló, előválasztási „vita” legfontosabb szólások és legnagyobb böszmeségeit – amilyeneket még „ország-világ nem látott”. A vállalkozás nem kicsi, hiszen a jelenlévők személye önmagbán garancia a színvonalas és korántsem demagóg párbeszédre.

Ferenc pápa ismét hangsúlyozta kedvező magyarországi élményeit

Ferenc pápa ismét hangsúlyozta kedvező magyarországi élményeit

Ferenc pápa a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról beszélt Erdő Péter bíborossal, akit magánkihallgatáson fogadott a Vatikánban majdnem két héttel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén tett budapesti látogatása után.

Orbán is aláírta... – Videó

Orbán Viktor: „Ne hagyjuk, hogy visszatérjen a Gyurcsány-korszak! Írja alá Ön is!” Új Facebook-videóval jelentkezett Orbán Viktor.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére