Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az Emberi Jogok Európai Bírósága megvédte Mohamedet

888.hu

2018.10.26. 18:58

Mohamed prófétát, az iszlám vallás megalapítóját nem lehet pedofilnak nevezni annak ellenére sem, hogy a vallási vezetõ már az 50-es éveit taposta, amikor elvette feleségül a 9 éves Ajsát.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elítélt egy osztrák nőt, aki az iszlám vallás megalapítóját, Mohamed prófétát pedofilnak nevezte. A nő érvelése szerint a szólásszabadság miatt ez jogában áll, valamint azért is, mert kijelentésével társadalmi vitát akart kezdeményezni.

Az EJEB most hozta meg döntését a 2009-es ügyben. A testület szerint a nő jogai nem sérültek akkor, amikor Mohamed prófétát pedofilnak nevezte, és ennek nyomán elítélték. A bíróság szerint az ítélet nem sértette a nő szólásszabadsághoz való jogát sem – írja a Deutsche Welle.

A nő 2009-ben két szemináriumot tartott "Alapvető információk az iszlámról" címmel, amelyen Mohamedet pedofilnak nevezte, amiért elvette feleségül az akkor még kiskorú Ajsát.

Az iszlám tanítása szerint Mohamed próféta az ötvenes éveiben járt, Ajsa pedig mindössze 9 éves volt, amikor a házasság megköttetett. Az eljegyzés már hamarabb megtörtént, a lány 6 éves korában. Ajsa a próféta kedvenc felesége lett, a kislány egyébként Abu Bakr kalifának, Mohamed jó barátjának a lánya volt.

A bíróság idézett az osztrák nő előadásából.

Mohamed szerette gyerekekkel csinálni. Egy 56 éves egy 6 évessel? Minek nevezzük ezt, ha nem pedofíliának?"

– tette fel a kérdést a nő.

Egy osztrák bíróság a kijelentéséért 480 euróra (mai árfolyamon körülbelül 155 ezer forint) büntette a nőt. Az ügy több bíróságot is megjárt, mindegyik helybenhagyta az ítéletet.

A nő úgy érvelt, hogy a véleménye a szólásszabadság védelme alá esik és a vallási csoportoknak kötelességük eltűrni a kritikát. Azt is mondta, hogy nem Mohamedet szerette volna gyalázni, csupán társadalmi vitát akart indítani erről.

A bíróság azonban másképp látta. (Az EJEB azt azért elismerte, hogy a vallásszabadságból nem következik az, hogy tilos lenne kritizálni a vallásokat.)

A bíróság szerint a nő mondandója arra irányult, hogy bizonyítsa: Mohamed nem méltó arra, hogy vallási imádat tárgya legyen. A bíróság azt is kimondta, hogy a nő állításai nem tényeken alapultak, csak azt iszlámot akarta lejáratni.

A testület azt is hozzátette, hogy összeférhetetlen a szólásszabadsággal az, hogy terhelő kijelentéseket úgy "csomagoljon be" valaki, mintha azok elfogadható vélemények lennének.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Szabó Tímea és a CIA – megint üzent Anonymus

Szabó Tímea és a CIA – megint üzent Anonymus

Gansperger Gyula: „Sorosnak ezek az emberei bizonyos dolgokat tudnak mozgatni. De a teteje a Gordon.” Azok a beszélgetésrészletek, amelyeket Anonymus hétfőn, illetve ma reggel küldött el az Origo szerkesztőségének, a korábbiakhoz hasonlóan szintén a Városháza értékesítéséről folyó egyeztetéseken hangzottak el, ám nagyrészt a hazai baloldal külföldi kapcsolatrendszeréről és finanszírozásáról szólnak. A legfrissebb hanganyag a tárgyalás kötetlenebb beszélgetéseit tartalmazza, amikor Gansperger Gyula, Bajnai Gordon harcostársa a magyar baloldal és a külföldi gazdasági és politikai érdekkörök összefonódásáról tár fel újabb megdöbbentő részleteket.

Rittenhouse visszaszólt az NBA woke-sztárjának

Rittenhouse visszaszólt az NBA woke-sztárjának

Kyle Rittenhouse visszaszólt LeBron Jamesnek a tweetje miatt, amelyben kigúnyolta az emberölési perében tett vallomását, mielőtt minden vádpontban felmentették volna.

Magyar-izraeli sportkapcsolatok: Hajós Alfrédtól a Beitar magyar gólgyárosáig

Valószínűleg csak a sportszakmában járatosak előtt ismert, hogy a hazai sportélet kiteljesedésében milyen fontos szerepet játszott a magyarországi zsidóság. A tények jobb megismeréséhez nyújt segítséget a „Game Changers”, a magyar-izraeli sportkapcsolatokat bemutató kiállítás a Hidegkuti-stadionban a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztálya és az izraeli nagykövetség szervezésében.

Íme Márki-Zay újabb hazugsága, Cseh Katalin cégügyeihez köthető házkutatást tartottak

Íme Márki-Zay újabb hazugsága, Cseh Katalin cégügyeihez köthető házkutatást tartottak

A Douglas Magyarország karácsonyi LMBTQ-reklámmal érzékenyít, megválasztották Olaf Scholzot Németország kancellárjának.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére