Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ausztria nem fogadta el a fehérorosz bankok ellen tervezett uniós szankciókat

888.hu, MTI

2021.06.18. 15:30

Az európai uniós tagországok jövő hétfői külügyminiszteri találkozóját előkészítő, alacsonyabb szintű ülésen Ausztria megvétózta a fehérorosz bankok ellen bevezetni tervezett uniós szankciókat – írta az EUObserver című brüsszeli hírportál pénteken.

 

A tanácskozás részleteit ismerő, de név nélkül nyilatkozó forrást idézve a portál azt írta, Ausztria olyan „felvizezett” szövegtervezetre tett javaslatot, amelynek nem lenne valódi hatása. Ausztria a pénzügyi érdekeit az elvek elé helyezi.

Az osztrák külügyminisztérium közleményt adott ki, amely szerint Bécs egyetért azzal, hogy az uniós szankcióknak a pénzügyi szektorra is ki kell terjedniük. Ausztria szintén támogatja az értékpapír-kereskedelemre és a pénzpiaci eszközökre vonatkozó tilalmat Fehéroroszország esetében, Bécs számára ugyanakkor kiemelten fontos az is, hogy a pénzügyi szankciók ne sújtsák a lakosságot az országban – áll a közleményben.

„Közös érdekünk, hogy (az uniós intézkedések miatt) Fehéroroszország ne kerüljön még inkább Oroszország befolyása alá” – fogalmazott a tárca az EUObserver szerint. Egy szintén név nélkül nyilatkozó uniós diplomata azt közölte: lehetetlen gazdasági szankciókat bevezetni anélkül, hogy az ne okozna valamennyi munkahelyvesztést. Nem az EU, hanem a fehérorosz elnök, Aljakszandr Lukasenka az, aki cselekedeteivel közelebb viszi országát Oroszországhoz – tette hozzá.

További uniós forrásokat idézve a cikk szerzője, Andrew Rettman azt írta, „bármit is mondanak az osztrák diplomaták, az osztrák bankok szívesen profitálnak Fehéroroszország nyomorúságából”. Amíg más EU-tagállamok pénzintézetei tavaly elkezdtek önként kivonulni a fehérorosz piacról, az osztrák bankok növelték részesedésüket. Ma már osztrák bankok állnak a fehérorosz bankközi hitelek mintegy 90 százaléka mögött.

A források az osztrák Raiffeisen Bank esetét említették, úgy vélve, hogy annak helyi, Priorbank nevű leányvállalata közvetlenül kölcsönöz a rezsim tulajdonában lévő cégeknek.

Arra a kérdésre, hogy aggódik-e a pénzintézet hírneve miatt, a Raiffeisen szóvivője az EUObservernek nyilatkozva azt mondta: a bank aggódik az országban történt események miatt, és békés megoldást remél. A szóvivő reményét fejezte ki, hogy az EU további intézkedései célzottak lesznek, nem károsítják a magáncégeket, és nem rontják a civil lakosság gazdasági helyzetét.

A cikk szerzője megjegyezte, hogy az osztrák bank „barátságos” Lukasenkával, ugyanis a rezsimhez közel állók közül többen is a Priorbank igazgatóságában ülnek, köztük a legfőbb fehérorosz olajvállalat, a Belorusneft vezérigazgatója.

Fehéroroszországgal szemben az Európai Unió október elején vezetett be megszorító intézkedéseket, és az ellenzéki tüntetések elfojtásának felelőseit vette fel szankciós listájára. Azon jelenleg 88 ember és 7 szervezet szerepel, köztük Lukasenka elnök és fia, Viktor Lukasenka nemzetbiztonsági tanácsadó, valamint a minszki vezetés kulcsfontosságú szereplői.

A nyári intézkedési szünet előtt elfogadni tervezett új uniós szankciós csomag további 78 emberre és nyolc szervezetre terjesztené ki a megszorító intézkedések hatályát, illetve gazdasági intézkedések meghozatalát irányozza elő. A célzott, szektorális gazdasági szankciók a fehérorosz olaj-, műtrágya- és cigarettaipart érintenék, és kiterjednének a távközlésre, az energetikai eszközökre, a petrolkémiai ágazatra, valamint Fehéroroszország hamuzsírexportjára.

Az Európai Unió június elején úgy döntött, megtiltja a fehérorosz légitársaságok számára, hogy átrepüljenek az EU légterén, és hozzáférjenek az unió területén fekvő repülőterekhez. A lépésre azután került sor, hogy Fehéroroszország eltérített, majd minszki leszállásra kényszerített egy Görögországból Litvániába tartó utasszállító repülőgépet, és letartóztatott egy a fedélzetén utazó fehérorosz ellenzéki aktivistát.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére