Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A tízmilliós Svédországban kétmillióan már nem ott születtek

Bokor Gábor

2019.10.17. 07:08

Kemény számok kerültek nyilvánosságra.

A svéd SVT nyilvánosságra hozott adatai szerint jelenleg majdnem kétmillió olyan ember él Svédországban, akik nem is a skandináv államban születtek. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a számuk megkétszereződött az ezredforduló óta eltelt 19 évben. Míg 2000 és 2015 között a legtöbb külföldi a szomszédos Finnországból költözött át, addig mára már a szírek állnak az első helyen.

Fotó: AFP

Az SVT megjegyzi, hogy a négy évvel ezelőtti bevándorlási válság után az ott letelepedő szírek mellett megjelentek az irakiak is, akiknek száma a 150 ezret közelíti. A csatorna nemekre lebontva is megnézte, milyen összetételűek a külföldiek és arra jutottak, hogy az afgán migránsok 65 százaléka férfi, míg a Thaiföldről Svédországba költözöttek 78 százaléka nő. Megjegyezték, hogy a Stockholm mellett lévő Botkyrka városában él arányaiban a legtöbb külföldi, az ott lakók 42,1 százaléka nem svéd, szorosan mögöttük pedig Haparanda és Södertälje következik.

Ha valakinek rémlik Södertälje neve, az nem véletlen, ugyanis a város mára egy no-go zóna lett, ami több rendőrségi jelentésben szerepelt már, történt itt már olyan is, hogy szír csoportok támadtak egymásra.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére