Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

„A szenátus nem fogja megszavazni Trump felelősségre vonását”

888.hu

2019.12.21. 11:00

A republikánus többségű amerikai szenátus valószínűleg nem fogja megszavazni Donald Trump elnök alkotmányos felelősségre vonását (impeachment) – mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Álláspontja szerint ahhoz, hogy az eljárást megszavazzák, legalább húsz republikánus szenátornak kellene a demokratákkal együtt szavaznia, de ez teljességgel kizárt. Hozzátette, az eljárás nem jogi, hanem politikai folyamat, hiszen a felek nem elfogulatlanul ítélkeznek.

A demokraták célja most az, hogy minél hosszabb ideig húzzák az eljárást, hiszen a szavazás végeredményéből Donald Trump politikai tőkét kovácsolhat a következő évi elnökválasztásra – vélte a szakértő.

Elmondta, az eljárást két vádpont miatt indították meg: hatalommal való visszaélés és az igazságügy akadályoztatása, de egyik sem áll „sziklaszilárd” alapokon; egy felmérés szerint pedig az emberek 32 százaléka úgy látja, az ügy használni fog Trumpnak.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
„Magyarország ahelyett, hogy terjesztette volna, keményen harcolt az álhírek ellen”

„Magyarország ahelyett, hogy terjesztette volna, keményen harcolt az álhírek ellen”

Bírálta az Euronews állami álhírterjesztéséről szóló véleménycikkét Kovács Zoltán.

Megszűnt a Magyarországról Angliába és Skóciába utazók karanténkötelezettsége

Megszűnt pénteken a Magyarországról és számos más országból Angliába és Skóciába beutazók karanténkötelezettsége.

Varga Judit: folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtése

Varga Judit: folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtése

Az Európai Parlament plenáris ülése megszavazta az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó rendeletmódosítást. A módosítás – többi között – a SZNT nemzeti régiókról szóló kezdeményezését is érinti – számolt be az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán.

Miközben újból terjed a járvány, a WHO független bizottsággal kezd vizsgálódni

Világszerte 12 081 232 embert fertőzött meg csütörtök estig a SARS-CoV-2 nevű vírus, az általa okozott Covid-19 betegség 550 440 emberéletet követelt, és 6 639 503-an gyógyultak meg a kórból a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.

Ez történt ma

Ez történt ma

Töketlenkedő Karácsony, nyafogó Cseh Katalin, a líbiai erőszaktevő migráns... De azért van jó hírünk is!

Megközelítette a 37 ezret az igazolt fertőzöttek száma Lengyelországban

Egy nap alatt 262 új koronavírusos fertőzöttet jelentettek Lengyelországban, így az igazolt fertőzöttek száma 36 951-re emelkedett – közölte az egészségügy-minisztérium csütörtökön. A halálos áldozatok száma kilenccel nőtt az elmúlt 24 órában, és elérte az 1551-et.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére