Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A spanyolok 83 százaléka szeretné beoltatni magát

888 - MTI

2021.02.19. 06:55

A védőoltás támogatottsága hónapról hónapra folyamatosan emelkedik, míg decemberben 32,5 százalék, januárban már 72,5 százalék volt az oltási hajlandóság.

 

 

A spanyolok 83 százaléka szeretné beoltatni magát az új típusú koronavírus ellen

– derült ki az állami társadalomkutató központ (CIS) csütörtökön közzétett felméréséből.

A spanyol egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint eddig a lakosság 5,8 százaléka kapta meg a szükséges két adagot a rendelkezésre álló vakcinákból. A hatóságok szerint a nyár folyamán elérik a 70 százalékos átoltottságot, ezzel a járványügyi szakemberek szerint elérhető a közösségi immunitás kialakulása.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója sajtótájékoztatóján elmondta: százezer emberből átlagosan 321-en fertőzöttek az országban, egy hete a számuk még 540 volt.

Az elmúlt 24 órában mintegy négyezer új fertőzöttet diagnosztizáltak a mintegy 47 milliós országban. A járvány kezdete óta 3,1 millió embernél mutatták ki a koronavírust.
Az utóbbi egy hétben 1168-an hunytak el a fertőzés következtében, a halálos áldozatok száma közelít a 67 ezerhez.

A járványügyi vezető, aki szerint a brit vírusvariáns a fertőzések 20 százalékáért lehet felelős az országban, továbbra is arra számít, hogy március közepére ez a változat okozza az új esetek 40-50 százalékát.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére