Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A nizzai terrorista telefonjában megtalálták a lefejezett tanár gyilkosának fotóját

888/MTI

2020.11.13. 21:31

Megtalálták az október közepén Párizsban lefejezett történelemtanár csecsen gyilkosának fotóját a nizzai Notre-Dame-bazilikában két héttel ezelőtt végrehajtott, három emberéletet követelő iszlamista merénylet tunéziai elkövetőjének a mobiltelefonjában – közölte pénteken a párizsi terrorellenes ügyészség.

A vádhatóság szerint – amely terrorcselekménnyel kapcsolatos emberölés és emberölési kísérlet miatti indított vizsgálatot – egy, Franciaországot „a hitetlenek hazájának” nevező hangfelvétel, valamint az Iszlám Állam terrorszervezettel kapcsolatos fotók is voltak a 21 éves Brahím Iszávi telefonjában.

A nyomozás azonban eddig nem talált az elkövető kapcsolatai között olyanokat, akik segíthették volna őt a támadásban. Az ügyészség folytatja annak ellenőrzését, hogy a merénylőnek voltak-e tettestársai vagy segítői Franciaországban, Olaszországban vagy Tunéziában.

A tunéziai merénylőt Nizzában válságos állapotban szállították kórházba a támadást követően, miután a tett helyszínén a rendőrség több lövéssel ártalmatlanította. Egy héttel ezelőtt átszállították Párizsba, de az állapota továbbra is válságos, miután koronavírussal is diagnosztizálták, még mindig nem tudták kihallgatni.

A nyomozók a telefonjában megtalálták annak a csecsen iszlamistának, Abdoullakh Anzorovnak a fotóját, aki október 16-án azért ölt meg egy történelemtanárt, Samuel Patyt Párizs közelében, mert megmutatta a Mohamed-karikatúrákat a szólásszabadságról tartott óráján a tanulóknak, és emiatt célponttá vált az interneten.

A nyomozók azt feltételezik, hogy a tunéziai támadó is a Mohamed-karikatúrák franciaországi publikálását akarta megbosszulni. A támadással kapcsolatban eddig 12 embert vettek őrizetbe, de mindegyiküket szabadon engedtek, nem indult eljárás egyikük ellen sem.

Brahím Iszávi – akinek a hazájában köztörvényes bűncselekmények miatt volt már dolga a rendőrséggel – szeptember közepén indult el Tunéziából, Olaszországon keresztül két nappal a támadás előtt érkezett Franciaországba, és illegálisan tartózkodott az Európai Unió területén.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
WHO: 40 millió adag védőoltást vásárol a szervezet a Pfizertől

WHO: 40 millió adag védőoltást vásárol a szervezet a Pfizertől

Megállapodott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Pfizer amerikai gyógyszergyárral arról, hogy az általa a BioNTech német céggel közösen kidolgozott vakcinából 40 millió adagot vásáról, így a jövő hónapban a COVAX program keretében a kis és közepes jövedelmű országokban megkezdődhet a koronavírus elleni oltási kampány – jelentette be pénteken Genfben az ENSZ egészségügyi szervezete.

Visszapillantó

Visszapillantó

Jöhet az orosz vakcina, kinevezték az új honvédelmi minisztert Washingtonban, beoltották Müller Cecíliát, Fegyőr máris sivalkodik.

„Román tyúktolvajnak” nevezte Bölönit a Szaloniki elnöke

„Román tyúktolvajnak” nevezte Bölönit a Szaloniki elnöke

Igazi rangadót vívott egymással a görög labdarúgó élvonal hétvégi fordulójában az Arisz Szaloniki és a Panathinakosz, hiszen a Szuperliga negyedik helyezettje az őt üldöző ötödiket fogadta.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére