Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A Néppárt már közeledne Salvinihez

Bokor Gábor

2019.11.11. 12:30

Tavasszal még ezt határozottan elutasították, azóta azonban fordult a kocka.

Nagyot fordult a világ az EP-választás óta. Még tavasszal vetette fel Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a Néppártnak össze kellene fognia Matteo Salvini pártjával, a bevándorlásellenes Ligával. Akkor ezt a gondolatot elutasították, azonban mostanra már támogatnák a magyar kormányfő tervét, ugyanis a hétvégén arról írt az olasz Corriere della Sera, hogy az EPP-nek hiányzik egy erős olasz párt a szövetségesei közül, ezért felvennék a kapcsolatot Salviniékkal. Ez magyarázható az egyre gyengébb néppárti támogatottsággal, valamint azzal, hogy egyre közelebb a Merkel-éra vége, ugyanis a német kancellár már csak másfél évig van vezető pozícióban, után hátralép.

A Magyar Nemzet a milánói székhelyű lapra hivatkozva azt írja, hogy az olaszok körében továbbra is rendkívül népszerű párt berkeiben ráébredtek arra, hogy erősebb nemzetközi kapcsolatokra van szükség.

A Corriere della Sera szerint a Néppárt vezetésének szüksége van egy erős olasz pártra, ugyanis a Berlusconi-féle Forza Italia! hat politikussal van jelen az EPP EP-frakciójában, míg a Ligának 28 politikusa ül a strasbourgi törvényhozásban.

Míg korábban Nyugat-Európa politikai pártjai adták az Európai Néppárt erejét, ma a legerősebb delegációk között a lengyelek és a magyarok is ott vannak. Az erőviszonyok effajta átalakulása elméletileg alapjául szolgálhat az olasz bevándorlásellenesekkel való együttműködésnek

– írják.

A Néppárt nemsokára Zágrábban tart kongresszust, ahol Donald Tuskot választhatják meg Joseph Daul elnök utódjául, a Liga felvétele azonban ott nem lesz téma.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Ma színpadra lépett a Soros-kórus

Ma színpadra lépett a Soros-kórus

Az európai uniós Általános Ügyek Tanácsában a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárásról folytatott keddi, második meghallgatás egy könyörtelen jogi eljárásnak leplezett ideológiai kampány – állapította meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az About Hungary honlapján megjelent írásában.

A Fidesz–KDNP az ellenzéki moslékkoalícióval szemben is vezet

A Fidesz–KDNP az ellenzéki moslékkoalícióval szemben is vezet

A Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készült reprezentatív közvélemény-kutatása szerint legalább is ez a helyzet.

Potápi: számos Kárpát-medencei önkormányzatot támogat a magyar kormány

Szerte a Kárpát-medencében számos önkormányzatot támogat a magyar kormány Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szerint.

Meghitt karácsony? Ilyen árak mellett ezt nem találod meg a pesti vásáron

Meghitt karácsony? Ilyen árak mellett ezt nem találod meg a pesti vásáron

Minden évben megrökönyödéssel megy haza az egyszeri ember a Vörösmarty térről, mert ott újra és újra elszállt árakkal találja szembe magát.

Már a második amerikai város mondja le a karácsonyi ünnepségét az antifa fenyegetése miatt

Úgy tűnik, már a karácsony ünneplése is gondolatbűn a kommunista ifjúságnak.

A használt gumiabroncsok 85 százalékát újrahasznosítjuk

Ezzel európai viszonylatban a középmezőnyhöz tartozunk.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére