Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A németek szerint nincs véleményszabadság Németországban

888.hu

2021.06.19. 13:00

Nahát, a Nyugat egyik fellegvárában?!

feltűnően sok német panaszkodik az erős szociális irányításra, illetve arra, hogy részletekbe menően próbálják meg előírni számukra, hogyan kellene viselkedniük, és sokaknak az az érzése, hogy nem tudnak ez ellen védekezni. A nyomás azonban nem a többség, hanem egy kisebbség felől érkezik. Az Intézet közvélemény-kutatásai már egy ideje arra világítanak rá, hogy a polgárok szabadságérzete csökkenő tendenciát mutat. A '60-as évektől kezdve az elmúlt évtizedig a megkérdezettek kétharmada vallotta, hogy véleményét szabadon kinyilváníthatja, azóta viszont drámai változás állt be a válaszokban:

2021 júniusában ugyanis már csak 45% mondta azt, hogy szabadon kifejtheti véleményét, 44% ennek gyakorlatilag ellentmondott.

Mindez pedig a politikai korrektséggel is összefügg – derült ki az Allensbach Demoszkópiai Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.

Az Origo azt írja, a résztvevőket arról is kérdezték, mi számít „kényes témának„, amivel az ember könnyen megégetheti magát.

1996-ban a megkérdezettek 15%-a mondta azt, hogy a muszlimok és az iszlám témája kényesnek számít – ma 59% látja így.

Azt, hogy a hazaszeretet és a patriotizmus kényes téma, 25 éve 16% állította – ma 38%. Az emancipáció és a nők egyenjogúságának témájánál 3%-ról 19%-ra történő növekedés könyvelhető el.

Az Intézet rámutat: érdekes kérdés, hogy miként áll elő az egyenlőtlenség a polgárok beszéd- és viselkedésnormái, illetve annak érzékelése között, hogy mi az, ami társadalmilag toleráható, és mi az, ami nem.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Megugrott a fertőzésszám a kisvárosban, ahol hetekig orgiázott több ezer LMBTQ-személy

Megugrott a fertőzésszám a kisvárosban, ahol hetekig orgiázott több ezer LMBTQ-személy

Hiába volt beoltva a megfertőződött betegek 74 százaléka, a szabályok megkerülése és a szodómia nem gátolta a vírus terjedését. Ezt azonban igyekszik elhallgatni a ballib sajtó.

Romló közbiztonság: drogosok veszélyeztetik az utasokat a BKK járatain

Romló közbiztonság: drogosok veszélyeztetik az utasokat a BKK járatain

Nem ez az első eset, amikor atrocitás éri az utasokat a BKK járatain.

Carlson: Ha a pedofília ellen vagy, akkor az egyesült Európa ellen vagy?

Nem akarom, hogy te beszélj a gyerekeimnek a szexről, ha mégis megteszed, lehet, hogy behúzok egyet, mert undorító – mondta Tucker Carlson, a Fox News sztárműsorvezetője a Mandinernek adott interjúban.

Nők mellé rakták a börtönben azt a transznőt, aki állítólag megerőszakolta az anyját

Nők mellé rakták a börtönben azt a transznőt, aki állítólag megerőszakolta az anyját

A transznemű YouTube-sztár, Chris Chant a vád szerint megerőszakolta 79 éves, demenciában szenvedő anyját. Mivel papíron nő, a börtönben is a nők közé került.

Jelentősen lemaradt Karácsony Gergely a népszerűségi versenyben Orbán Viktorral szemben

Pedig Gyurcsány Ferenc nagyon bízott benne, ő volt a baloldal nagy reménysége, de így vajon hogyan fogja meghálálni a belé fektetett bizalmat? Ha nem válik be, akkor tartalékként még bevethető az Apró-villa bohóca, Jakab Péter is...

A favágós Vágó István (DK) szerint röhejes a kormány Brüsszelnek címzett határozata

A favágós Vágó István (DK) szerint röhejes a kormány Brüsszelnek címzett határozata

A liberális politikusok a Jobbiktól az MSZP-n át a Demokratikus Koalícióig megdöbbenve szembesültek azzal, hogy a kabinet kormányhatározatban reagált az Európai Bizottság hazánkkal kapcsolatos jogállamisági jelentésére.

Itt az LMBTQ-érzékenyítés egy újabb fázisa: A herceg és a lovag

Itt az LMBTQ-érzékenyítés egy újabb fázisa: A herceg és a lovag

A V4NA nemzetközi hírügynökség beszámolója szerint a klasszikus tündérmeséken alapuló történetbe belecsempészték az LMBTQ-érzékenyítést, egy meleg királyfi és megmentője, a hős lovag segítségével. Bár a könyv elfogadásra is taníthatna, abban számtalan gyermekpszichológus és tudós egyetért, hogy a hagyományos dolgoktól való eltérés kicsi korban összezavarja a gyerekeket. A túlzott érzékenyítés pedig a nemi diszfóriával diagnosztizált gyerekek számát is drasztikusan növeli.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére