Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A német külügyminiszter bocsánatot kért a lengyelektől a nácik által elkövetett bűncselekményekért

Zelenka Dóra

2019.08.01. 17:01

Bocsánatot kért a lengyelektől a nácik által elkövetett bűncselekményekért Heiko Maas német külügyminiszter a varsói felkelés 75. évfordulóján, csütörtökön.

Maas a Varsói Felkelés Múzeumában, a lengyel fővárosban tett látogatásának második napján elmondta: szégyellem magam azért, amit a németek, illetve a németek nevében az országukkal tettek.

És szégyellem magam azért, hogy ezt a bűnt a háború után túl sokáig elhallgatták

– tette hozzá.

A német diplomácia vezetője egyúttal egy, a náci uralom lengyel áldozatainak szentelt berlini emlékmű mellett is szót emelt.

Ez már régóta esedékes. Egy ilyen emlékmű nem csak megbékélési gesztus lenne a lengyelek felé. Nekünk, németeknek is fontos lenne

– hangsúlyozta a szociáldemokrata politikus.

Bár ezzel nem lehetne meg nem történtté tenni a bűnöket, „hozzájárulhatnánk ahhoz, hogy illően emlékezzünk az áldozatokra” – húzta alá.

Berlinben több emlékművet állítottak a nácik áldozatainak. A legismertebb a Brandenburgi kapu közelében található holokauszt-emlékmű. A nácik által meggyilkolt szintók, romák és homoszexuálisok is kaptak emlékhelyet a német fővárosban.

Lengyel politikusok régóta követelik, hogy állítsanak emléket a nácik lengyel áldozatainak is. A német pártok támogatják a kezdeményezést.

A varsói felkelés jajkiáltás az emberi méltóságért, a megszégyenítés és a megalázás elleni lázadás jelképe

– mondta Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter.

A politikus kiemelte, hogy az elkövető még mindig nem tette jóvá a Lengyelországnak és a lengyeleknek a második világháború alatt okozott kárt. A tárcavezető rámutatott, hogy a varsói felkelés után 85 százalékban elpusztított lengyel fővárost maguk a lengyelek építették újjá, és ez jól mutatja, hogy miért nem tekinthetik lezártnak a háborús kártérítés ügyét.

Maas már szerdán is jelezte, hogy a varsói vezetés követelése ellenére a berlini kormány lezártnak tekinti a második világháborús jóvátételek ügyét. Czaputowicz akkor azt mondta: Lengyelország „igazságtalannak érzi az elszenvedett veszteségek miatti jóvátétel hiányát”.

Hetvenöt éve, 1944. augusztus 1-jén robbantott ki fegyveres felkelést Varsóban a lengyel földalatti ellenállás a megszálló németek ellen. A lengyel fővárostól nem messze tartózkodó szovjet Vörös Hadsereg egységei nem siettek a felkelők segítségére, így a 20 ezer katona és 200 ezer civil életét követelő küzdelem két hónap után elbukott. A nácik bosszúból szinte a földdel tették egyenlővé a lengyel fővárost.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére