Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A legszigorúbb óvintézkedések bevezetésére készül a cseh kormány

888 - MTI

2021.02.25. 13:50

A helyi sajtóban csütörtök reggel megjelent értesülések szerint az élelmiszerboltokon, drogériákon és gyógyszertárakon kívül bezárnák az összes üzletet, a szolgáltatásokat, az iskolákat, és jelentősen korlátoznák a lakosság szabad mozgását.

 

Jan Hamácek kormányfőhelyettes, belügyminiszter a közszolgálati hírtelevíziónak megerősítette:

a kormány kérni fogja a parlamenttől, hogy a szombat éjfélkor lejáró szükségállapotot további egy hónappal hosszabbítsa meg.

„A tervbe vett óvintézkedések egy része csak szükségállapot idején vezethető be” – mutatott rá Hamácek.

A várható intézkedéseket nem kívánta pontosítani, mert szerinte erről az éjjeli rendkívüli kormányülésen még nem született végleges döntés, és az elképzeléseket előbb meg akarják vitatni az ellenzékkel.

Petr Fiala, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke azt mondta, értik, hogy a helyzet komoly, de a kormány intézkedéseit csak úgy tudják elfogadni, ha azokat a miniszterek alaposan megindokolják.
Bejelentették, hogy a cseh kormány csütörtök este újabb rendkívüli tárgyalásra ül össze.

A kabinet már az éjjel utazási tilalmat rendelt el egy tucatnyi afrikai és dél-amerikai országba, amelyekben megjelent a koronavírus dél-afrikai mutációja.

A Nova kereskedelmi televízió úgy értesült, hogy márciusban három hétre teljesen bezárnák az összes iskolát, óvodát, szállodát, a szolgáltatókat és az üzleteket. A lakosság mozgását az egyes régiókra korlátoznák, kivételt a munkába járás és az orvosok felkeresése jelentene.

Csütörtök reggeltől a csehországi üzletekben, a tömegközlekedési eszközökön és az egészségügyi intézetekben legalább FFP2 kategóriájú légzésvédőt kell viselni.

Csehországban szerdán 13 657 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki a szűrések, ami 2700-zal több az egy hete regisztráltnál. A kórházakban mintegy 7000 covidos beteg fekszik, közülük 1400 állapota súlyos.

Jan Blatny egészségügyi miniszter elismerte, hogy a cseh kórházak teljesítőképességük határán mozognak. A járványhelyzet további romlása a következő hetekben a kórházi ellátás összeomlását vonhatja maga után. A kórházak többsége az akut esetek kezelésén kívül gyakorlatilag már minden más szolgáltatást leállított.

A legfőbb problémát az egészségügyi személyzet leterheltsége jelenti – mutatott rá a miniszter. Megerősítette, hogy a speciális covidos és az intenzív osztályok ágykapacitása is gyakorlatilag a felső határához érkezett. Szerdán az ágyak csak mintegy 15 százaléka volt szabad.


Egyre inkább terjed a koronavírus-járvány a csehországi tanulók körében is

– közölte Ladislav Dusek, a cseh Egészségügyi Információk és Statisztikák Hivatalának (ÚZIS) igazgatója.

„Január elejétől egyre inkább terjed a járvány a hat és tíz év közötti gyerekek körében is” – mondta Dusek a Lidové Noviny című lapnak. Szerinte ez összefüggésben van azzal, hogy januárban visszatértek az iskolapadokba az általános iskolák alsó tagozatainak első és másodikos tanulói.

Az általános iskolások többsége, valamint a közép- és főiskolások számára továbbra is online módon folyik az oktatás.

Információink szerint számos óvodában és iskolában relatíve kicsi, öt-hat személyes fertőzésgócok alakultak ki. Ez azt bizonyítja, hogy a járvány az iskolákban is terjedőben van, elsősorban a koronavírus új, brit mutációjával”

– mutatott rá a szakember.

Ladislav Dusek szerint a járvány egy éve egyértelműen azt bizonyította, hogy az óvintézkedések minden enyhítése után a gyerekek körében is emelkedett a fertőzések száma. Az ÚZIS igazgatója ezért ellenzi, hogy márciusban további korosztályok térhessenek vissza az iskolákba.

A cseh kormány azt tervezte, hogy március elején először az általános iskolák utolsó osztályainak tanulói, illetve az érettségire készülő középiskolások térhetnek vissza az iskolákba. A csütörtöki sajtójelentések szerint azonban a kormány egyelőre lemondott erről a tervéről.

A prágai óvodákban egy tavaly ősszel készített anonim felmérés, amelyről a Mladá Fronta Dnes című lap fővárosi melléklete tájékoztatott, kimutatta, hogy a szülők nagy része gyakran akkor is elküldte gyermekeit az óvodába, amikor azok egészségi szempontból nem voltak teljesen rendben.

Ezt alapvetően azzal indokolták, hogy munkába kell menniük, és másképp nem tudják megoldani a gyermekek őrzését. A felmérés szerint súlyos probléma eddig egyetlen óvodában sem jelentkezett, de a szakemberek veszélyesnek minősítették azt a tényt, hogy az óvodások mintegy 35-40 százaléka került így kapcsolatba a koronavírussal. Hogy milyen arányban fertőződtek meg a gyerekek, arról nincs kimutatás.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Több száz milliót hozhattak a konyhára az üres stadionok

Több száz milliót hozhattak a konyhára az üres stadionok

Bevételt is hoztak a járvány miatt üres stadionok. Az alig másfél éve átadott Puskás Arénában négy Bajnokok Ligája, és két Európa-ligamérkőzést játszottak. Természetesen a „házigazda” klubok szépen meg is fizették ennek az árát. Csakúgy, mint a katari válogatott, amely a március végi debreceni szép napokért fizetett. Nem is keveset.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére