Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A hivatalosan közölt adatoknál magasabb lehet a halálozás Olaszországban

888.hu

2020.04.02. 08:16

A tegnapi adatok azt mutatják, hogy már alacsonyabb a halálozás Olaszországban: 727 halottról számoltak be hivatalosan, miközben az új megbetegedések száma pedig nőtt. Bizonyos tanulmányok arról számolnak be, hogy nemcsak a fertőzöttek, de a koronavírusban elhunytak száma is magasabb, mint ahogy azt hivatalosan közölték. Az InTwig kutatóintézet például azt jegyzi, hogy Bergamóban és közelében 4500 beteg veszíthette életét – pedig a hivatalos szervek csak 2060 főről számoltak beírja a Reuters.

A kutatóintézet szerint sok olyan idős beteg volt, akik otthonukban hunytak el, tehát a kórházig soha nem jutottak el – így automatikusan kihagyták őket a statisztikából is. A számok egyébként így is hatalmasat ugrottak, ami a halálozási adatokat illeti: az nemzeti statisztikai hivatal szerint március első harmadában a halálozások száma duplája volt annak, amit 2015-2019 között, ugyanebben az időszakban mértek. Bergamóban például megnégyszereződött a halálozások száma, de más városokban is közel háromszorosra ugrott ez a szám.

Olaszországban a kormány a kijárási korlátozást egyelőre április 13-ig hosszabbította meg.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére