Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A franciák kétharmada nem kér az iszlámból

Forisek Ádám

2019.10.30. 12:48

Egy Ifop-kimutatás szerint a franciák mintegy kétharmada, azaz 61 százaléka szerint „az iszlám összeegyeztethetetlen a francia társadalommal.”

A kutatás eredményei 2018 februárjához képest nyolcszázalékos növekedést mutatnak – írja a helyi sajtó.

Az iszlámhoz – nem meglepő módon – másképp viszonyul a francia jobb- és baloldal. A szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország (LFI) szimpatizánsainak több mint fele (54 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy az iszlámnak helye van Franciaországban, míg a Marine Le Pen-féle jobboldal 85 százaléka ezzel ellentétes álláspontra helyezkedik.

Frédéric Dabi, az Ifop közvélemény-kutató intézet vezető munkatársa szerint az iszlám előretörésével egyre erősebbé válnak a szekuláris, azaz a vallás és a politika különválasztását követelő hangok, míg 2005-ben például a franciákat sokkal inkább érdekelte a vallások közti egyenlőség.

Az iszlamizáció megerősödésének hatására egyre többen tiltanák be a vallási jelképeket, a megkérdezettek 75 százaléka egyetért azzal, hogy közintézményekben ne lehessen ilyen jelképeket kihelyezni, míg 72 százalékuk magáncégekre is kiterjesztené a tilalmat.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére