Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A börtönkoszt és a magány miatt panaszkodik a stockholmi migráns terrorista

Horváth Tamás

2019.07.19. 18:25

Rahmat Akilov lelkén öt ember halála – köztük egy 11 éves kislányé – szárad, most azonban még neki áll feljebb.

Bő két évvel ezelőtt az egész világot megrázta az a svédországi terrortámadás, amikor a tettes egy lopott teherautóval hajtott a gyanútlan járókelők közé Stockholm egyik neves sétálóutcájában.

A merénylőt, Rahmat Akilovot néhány órán belül sikerült elfogni, s kiderült, hogy egy üzbég migránsról van szó, aki az iszlám nevében követte el a támadást.

Akilov lelkén öt ember – egy brit férfi, egy belga nő és három svéd állampolgár, köztük egy 11 éves kislány – halála szárad.

A svéd bíróság tavaly júniusban hozott jogerős ítéletet, melynek értelmében életfogytig tartó börtönbüntetést szabtak ki a terroristára.

Rahmat Akilov

A börtönélet azonban eddig nem nagyon jött be Akilovnak. A gyilkos iszlamistát egyszer már át is kellett helyezni egy másik büntetés-végrehajtási intézetbe, mert az egyik rabtársa megverte. Ez év elején pedig azzal húzta ki a gyufát, hogy az Iszlám Állam zászlaját találták meg a cellájában, ami jól mutatja, hogy mennyire bánhatja az ártatlan életek kioltását.

Legújabban egy, az igazságügyi ombudsmannak írt levele csapta ki sokaknál a biztosítékot, melyben a migráns terrorista

a börtönben kapott ételek minőségére, valamint a magányra panaszkodik.

Indoklásában kifejti, hogy az egyedüllét érzését tovább táplálja, hogy a börtönőrök nem hajlandóak vele szóba állni.

Nem Akilov az egyetlen iszlamista, aki a fogva tartás körülményeire panaszkodik. Sőt, Belgiumban napi egy euró kártérítés is jár a radikális muszlim foglyoknak, mert – mivel a többi elítélttől elkülönítve tartják őket – kevesebbet telefonálhatnak és edzhetnek, mint rabtársaik.

 

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Szavazz a gyöngyöspatai kérdésről: Orbánnak vagy a Soros-szervezeteknek van igaza?

A telefonszám, amire az alapdíjú SMS-t lehet küldeni, a +36303104444.

Szegény koaláknak már semmi sem jó

Szegény koaláknak már semmi sem jó

Előbb a tűz, aztán most az azt eloltó víz.

Norvégia már túl nagy falat volt a kéziseknek, de semmi sincs veszve

Norvégia hét góllal legyőzte a magyar férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokság középdöntőjének első meccsén.

A hondurasi kormány szerint bűnszervezetek és politikusok szervezik a migránskaravánokat

A hondurasi kormány szerint bűnszervezetek és politikusok szervezik a migránskaravánokat

Bűnszervezeteket és gátlástalan politikusokat tett felelőssé a hondurasi kormány az Egyesült Államok felé tartó migránskaravánok szervezéséért, amelyet – állítása szerint – 2018 októbere óta folytatnak, emberkereskedelemnek, zsarolásnak és szexuális kizsákmányolásnak kitéve a migránsokat.

A 7 legdurvább bűneset 2019-ből, amit migránsok követtek el

A 7 legdurvább bűneset 2019-ből, amit migránsok követtek el

Hét eset, ami cáfolja a bevándorláspártiak „szeretetlázálmait”, és ami megmutatja a kőkemény valóságot a migránsokkal kapcsolatban.

Irán nem nyugszik meg, továbbra is bosszút tervelnek

Az Irán által tévedésből lelőtt ukrán utasszállító repülőgép tragédiája nem feledtetheti az amerikai erők által Irakban megölt Kászim Szulejmáni iráni tábornok „áldozatát” – jelentette ki Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője pénteken Teheránban a heti muszlim nagyimán. 2012 óta nem volt példa arra, hogy Hamenei vezesse ezt a szertartást.

Bakondi: hőkamerával, drónnal és radarral is védik a határt

Bakondi: hőkamerával, drónnal és radarral is védik a határt

Jelentős rendőri és katonai létszámmal, illetve komoly eszközparkkal őrzik a kerítéssel nem védett határszakaszt Bács-Kiskun megyében. A rendőrség hőkamerát, a Magyar Honvédség pedig drónt és radart is alkalmaz – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója Hercegszántón pénteken.

Migránsokat soroznak be Líbiában

Migránsokat soroznak be Líbiában

Európába akarnak jutni, de csak a harcmezőig jutnak.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére