Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

38 fokos láz: Bolsonaro, a brazil elnök megfertőződött

888.hu.

2020.07.07. 21:28

Jair Bolsonaro brazil elnök kedden bejelentette, hogy pozitív lett a koronavírustesztje.

„Éppen most tudtam meg, hogy pozitív lett a teszt eredménye„ – jelentette ki több televíziós csatornának adott interjújában a 65 éves államfő, aki a világjárvány kezdete óta egyre csak kisebbítette a betegség súlyosságát, és akinek az országában mintegy 65 ezer halálos áldozata van a vírus okozta Covid-19 betegségnek.

Bolsonaro már korábban jelezte, hogy előző nap lázas volt. Hétfő este azt is bejelentette, hogy tüdőröntgenen esett át a hadsereg kórházában.

„Harmincnyolc fokos lázam volt, de a tüdőm tiszta. Az orvosok hidroxiklorokinnal és azitromicinnel (antibiotikum) kezeltek, amitől jobban éreztem magam. Tökéletesen jól vagyok” – tette hozzá Bolsonaro kedden.

Kijelentette, hogy ezentúl a lehetőség szerint videokonferenciák segítségével dolgozik.

Március végén egy televíziós beszédében Jair Bolsonaro határozottan lekicsinyelte a vírus jelentőségét. Az elnök „kis meghűlésnek” titulálta a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta betegséget.

„Tekintettel a sportos életmódomra, akkor sem kellene aggódnom, ha elkapnám a vírust. Nem éreznék semmit. A legrosszabb esetben olyan lenne, mint egy kis influenza, egy kis nátha„ – jelentette ki márciusban.

Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója teljes és mielőbbi felgyógyulást kívánt a betegségből a brazil elnöknek.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Fidelitas: A jobbikosok Gyurcsányra szavaznak

Fidelitas: A jobbikosok Gyurcsányra szavaznak

A jobbikosok Gyurcsányra szavaznak – reagált a Fidelitas hétfő este közleményben a Jakab Péter, a Jobbik pártelnöke, frakcióvezetője által kevéssel korábban, közösségi oldalán közzétett videóban elmondottakra.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére