Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A vártnál erősebb magyar növekedést valószínűsítenek londoni elemzők

888

2021.03.02. 21:21

Londoni makrogazdasági elemzők szerint a magyar hazai össztermék (GDP) felfelé módosított tavalyi negyedik negyedévi növekedése azt valószínűsíti, hogy az idei év egészében az eddig vártnál gyorsabban, jóval 5 százalék feletti ütemben növekedhet a magyar gazdaság.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden ismertetett második becslése szerint a GDP-érték 2020 negyedik negyedévében 1,4 százalékkal emelkedett negyedéves összevetésben, 0,3 százalékponttal gyorsabban az első becslésben szereplő ütemnél.
A tavalyi év egészében a magyar hazai össztermék 5,0 százalékkal csökkent éves összevetésben, 0,1 százalékponttal kisebb mértékben a KSH első becslésénél.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics feltörekvő piacokkal foglalkozó közgazdászai a keddi adatismertetések után összeállított – a másik két közép-európai EU-gazdaságra, Csehországra és Lengyelországra is kiterjedő – helyzetértékelésükben közölték: a teljes kifejtésű GDP-adatsorokból azt olvassák ki, hogy a nettó kereskedelmi egyenleg a lengyel gazdaságra visszahúzó erővel hatott, a magyar és a cseh gazdaság teljesítményére ugyanakkor felhajtóerőt gyakorolt.

Az állóeszköz-beruházásokat tekintve Magyarország volt a kivétel a térségben: a magyar gazdaságban a beruházási érték a tavalyi harmadik negyedévben még 13,7 százalékkal csökkent éves összehasonlításban, a negyedik negyedévben már 1,2 százalékkal nőtt, és ennek elsődleges hajtóerejét a célzott szakpolitikai ösztönzések adták – hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.

A ház szerint ugyanakkor a negyedik negyedévi lengyel, illetve cseh és magyar gazdasági teljesítmény közötti széttartás fő oka a nettó kereskedelem volt, amelynek egyenlege a negyedéves összevetésű növekedéshez a cseh gazdaságban 1,2 százalékpontot, a magyar gazdaságban 1 százalékpontot adott hozzá a hazai össztermék növekedéséhez, Lengyelországban viszont 1,3 százalékpontot elvett a teljesítményből.

A Capital Economics londoni elemzői közölték: mindezt összevetve a lengyel gazdaság idei növekedési ütemére adott előrejelzésüket az eddigi 4,8 százalékról 4,5 százalékra csökkentették, a cseh GDP-érték bővülésére szóló prognózisukat 4,5 százalékról 4,8 százalékra növelték, a magyar gazdaságban pedig az általuk eddig valószínűsített 5 százalék helyett 5,5 százalékos növekedést várnak 2021 egészében. A ház az előrejelzések javítását a magyar gazdaságban 2020 végén tapasztalt erőteljesebb teljesítménnyel és az ezt tükröző felülvizsgálatokkal indokolta.

A magyar gazdaság növekedési kilátására más nagy londoni házak is derűlátó előrejelzéseket tartanak érvényben.
A Moody’s Investors Service minap bemutatott éves országjelentésében kifejtette: a „Baa3” szintű magyar államadós-osztályzatra általa érvényben tartott, felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátás azt tükrözi, hogy a magyar gazdaság a hasonló besorolású szuverén adósokkal összehasonlítva erőteljes teljesítményt mutatott, és a cég várakozása szerint ez a továbbiakban is így lesz.

Jóllehet az erőteljes gazdasági növekedés és az államadósság csökkenésének folyamata óhatatlanul megtorpant a koronavírus-válság miatt, a járvány azonban eddig csak korlátozott hatást gyakorolt az alapszintű magyar adósprofilra – állt a Moody’s értékelésében.

A hitelminősítő közölte: várakozása szerint a magyar gazdaság teljesítménye az idén 3 százalékkal, 2022-ben 5,1 százalékkal növekszik, és a magyar hazai össztermék 2022-ben újból eléri a koronavírus-járvány előtti szintet. A másik két globális piacvezető hitelminősítő ennél is gyorsabb kilábalásra számít a magyar gazdaságban.

A Standard & Poor’s az idén 4,6 százalékos, a Fitch Ratings az idén 4,9 százalékos, jövőre 5,5 százalékos magyar GDP-növekedést valószínűsített a magyar államadós-besorolások minapi megerősítéséhez fűzött előrejelzéseiben.
A Fitch és az S&P a Moody’s osztályzatánál egy fokozattal jobb, egyaránt „BBB” minősítéssel tartja nyilván a magyar államadósságot, ugyanakkor mindkét cég stabil kilátást tart érvényben az osztályzatra.

 

MTI

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére