Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Történelmi filmszakadás

Horváth József György

2018.09.06. 17:00

A minap belefutottam valahol a Filmalap felhívásába, mely szerint történelmi filmes programot hirdetnek és forgatókönyv-tervezeteket várnak a leendő magyar történelmi filmekhez. „Na végre!" – szakadt fel belőlem az első, önkéntelen reakció. Lassan 20 éve irigykedem a lengyelekre, akik 1999-ben újra leforgatták Sienkiewicz Tűzzel-vassal című regényének csodálatos, nagyszabású filmváltozatát. Meg a Pan Tadeuszt. Meg a Katynt. Ám az első örömöm hamarosan elpárolgott, mert eszembe jutott: mégis miféle magyar történelmi filmet tud és fog forgatni az a magyar liberális filmszakma, amelyiknek magától egyáltalán nem jutott eszébe a magyar nemzettudatot erősítő történelmi filmet forgatni a rendszerváltás óta eltelt közel 30 évben. Hát, sok köszönet nem lesz benne...

Ha ez a magyar filmszakma fog magyar történelmi filmet forgatni, abban Árpád valami jakuzaszerű, ázsiai maffiafőnök lesz, Géza meg egy sunyi, számító machiavellista. István csakis a bajor Gizella türelmes leckéi nyomán lesz képes késsel-villával enni és megfelelően használni az angol WC-t. Hunyadi János el fog határolódni a nándorfehérvári diadaltól. Kapisztrán János meg a klerikális reakciót megtestesítő bigott katolikus lesz, egyben az oszmán menekültek soraiban végzett szörnyű népirtás fő felelőse. Ha ez a mai magyar filmszakma fog magyar történelmi filmet forgatni, akkor Mátyás király Cluj Napoca híres román szülötte lesz, nem úgy mint Rákóczi, aki ugyan magyar lesz, de egy provinciális bunkó, aki földostoba vidéki surmóként próbál keresztbe tenni a haladó és felvilágosult, européer labancoknak. Ha ez a magyar filmszakma fog magyar történelmi filmet forgatni, akkor abban a muhi csata, a mohácsi vész, a világosi fegyverletétel és trianoni tragédia is mind-mind a magyarság történelmi bűneinek jól megérdemelt, méltányos büntetése lesz. Ha ez a magyar filmszakma fog magyar történelmi filmet forgatni, akkor az ÁVH-sok tépelődő, a jó cél érdekében néha ugyan megbotló, de elmélyült, szellemi emberek lesznek, az '56-os forradalmárok meg fasiszta trógerek. Ha ez a magyar filmszakma és a mostani liberális rendezők fognak magyar történelmi filmet forgatni, abban a magyarságot szimbolizáló figurák (szokás szerint) kicsinyes, önző, ostoba, tudatlan, primitív, sötét, összeférhetetlen alakok lesznek, a legjobb esetben is csak szerencsétlen, hülye, nyomorult, szánalmas, nevetséges, sikertelen, alkoholista balfaszok.

Mert ez így megy hosszú évek, évtizedek óta. Ez ennek a kontraszelektált, beteg magyar filmszakmának a képe a saját közönségéről, a magyarságról. Nem véletlen, hogy olyanok a „közönségfilmek", amilyenek. Süt belőlük a közönséget lenéző, parvenü gőg. A kidolgozatlan, elnagyolt, őszintétlen, összecsapott forgatókönyvek, rendezések és színészi alakítások tömege. Mert a magyar filmszakma valójában évtizedek óta kizárólag önmagának, önmaga szórakoztatására, önmaga fényezésére gyárt filmeket (nem mellesleg a mélyen lenézett és megvetett „proli" közönség milliárdjaiból). A nézhetetlen baromság magas művészetté lényegül a normális embert nem érdeklő filmszemléken. Az oda-vissza kölcsönös, akolmeleg hízelgés gyakorló idiótákból és kiégett, szellemileg impotens blöffgépekből csinál ünnepelt „filmművészeket".

Hát, ezek az alakok mégis hogy a fenébe lennének képesek agyilag hitelesen befogni a legnagyobb magyar tragédiát vagy a haza bölcsének szellemi horizontját? Elvben persze utána is olvashatnának, de még a Wikipédiáig is lusták elguglizni. Ne álljunk addig fél lábon, amíg egy mai magyar filmes becsülettel, alaposan utánanéz, hogy tulajdonképpen kiről-miről forgat (ld. a „Kincsem" című melodrámát, ami mindenről szólt, csak a csodakancáról nem). De miért is néznének utána bárminek, hisz az érvényesüléshez épp elég, ha azt tudják, hogy trendi embernek kutya kötelessége valamiféle kiábrándult, tanult boldogtalan pózba merevedve vonaglani az életben és mindent, de mindent (ami másnak fontos) kiröhögni, kigúnyolni, megkérdőjelezni, lerántani, hitelteleníteni, profanizálni. (Kivéve persze Heller Ágnest!)

Hát kell ez nekünk? Erre biztos, hogy nincs szükségünk. Ellenben szükségünk lenne olyan filmszakmára, ami nem kap epeömléses lábrázást a „nemzet" szótól. Évtizedek munkája volt összehozni azt a beteg gittegyletet, ami a mai magyar filmszakma. Tartok tőle, hogy visszacsinálni ezt tudatos szellemi rombolást, szintén nem lesz egy snellparti.

De hogy ne csak kritizáljak, rögtön mondok is egy filmötletet, ami persze még véletlenül sem juthatott a magyar filmművészek eszébe. A közismerten elmaradott filmiparral rendelkező Egyesült Államokban nagy népszerűségnek örvendenek a különleges sportolói pályafutásokat feldolgozó játékfilmek. Vajon miért? Mert a sportolói siker általában jól mérhető és egyértelmű, a sikeres sportpályafutás pedig nem megosztó, hanem épp ellenkezőleg, széles körben népszerű, közmegegyezéses téma.

Hogy csak néhányat említsek: a „Legyőzhetetlen" „A későn kezdő", a „Jég veled" „A szív bajnokai", A leggyorsabb indián", a „Pénzcsináló" de akár a „Rocky" is, mind-mind rendkívüli sportteljesítményeket és a mögöttük megbújó emberi erényeket népszerűsítő filmek.

Nos, nekünk magyaroknak azért van néhány olyan kiemelkedő sportolónk, akiről bőven lehetne nagyszerű játékfilmeket forgatni. Van például egy olyan sportolónk, akinek a pályafutása annyira elképesztő, hogy gyakorlatilag példátlan az egész sporttörténelemben. Õ Takács Károly, kétszeres olimpiai bajnok, gyorstüzelő pisztolyos sportlövő. Hogy mitől példátlan Takács Károly története?

Takács katona volt a II. világháború előtt és kiváló sportlövőként tartották számon. 1936-ban még nem indulhatott a berlini olimpián, mert akkor még csak katonatisztek versenyezhettek, ő pedig „csak" őrmester volt. Ezt a szabályt később megváltoztatták és Takács a tervezett 1940-es olimpiára már éremesélyesként készülhetett. De 1938-ban egy hadgyakorlaton egy kézigránát gyutacsa felrobbant a jobb kezében. Bárki lövészi pályafutása itt nyomban véget ért volna. Ez az ember viszont nem adta fel. Felépülése után azonnal nekifogott, hogy átszokjon a gyengébbik, bal kezére. Aki próbált már írni a gyengébbik kezével, annak lehet távoli fogalma arról, hogy mekkora feladat lehetett bal kézzel pótolni az elvesztett, olimpiai éremre esélyes jobb kezet. Takács alig hét hónappal később már a svájci világbajnokságon versenyzett. Csapatban aranyérmes, egyéniben pedig negyedik lett. Bal kézzel. Látták a „Hajsza a győzelemért" című filmet? Ami Niki Lauda és James Hunt Forma-1-es pilóták rivalizálásáról szólt? Amikor Niki Lauda a szörnyű balesete után hat héttel ismét autóba ült? Hát ez kb. ugyanaz a történet, annyi különbséggel, hogy Lauda nem lett akkor világbajnok. Takács Károly meg igen. De aztán közbejött egy világháború, amit Takács végigszolgált a fronton. A tervezett 40-es és 44-es olimpia természetesen elmaradt. Így végül összesen 10 évet és egy világháborút kellett kivárnia, hogy 1948-ban Londonban végre lőállásba léphessen az olimpiai bajnoki címért. És ez az ember a rosszabbik kezével világcsúcsot lőtt Londonban és így lett végre olimpiai bajnok. Majd 1952-ben Helsinkiben meg is védte az olimpiai bajnoki címét. Kell ennél jobb, drámaibb, felemelőbb, elképesztőbb magyar sztori?

Kétségtelen, hogy a mai magyar, tornából felmentett liberális filmművészeink valószínűleg anafilaxiás sokkot kapnának egy sikeres, nagyszerű (nem mellesleg: végtelenül szerény) magyar sportolóról szóló filmnek még a gondolatától is. Talán csak akkor nem, ha valahogy ki lehetne hozni a sztoriból, hogy Takács tulajdonképpen meleg aktivista volt. Akkor... talán... duzzogva. De Takács se nem volt meleg, se nem volt aktivista. Minden idők egyik legnagyszerűbb magyar olimpikonja volt, akit elképesztő akaratereje miatt Acélembernek hívtak. Ha pedig a magyar filmszakma nem tudja becsülettel, tiszta szívvel, sok szeretettel és alázattal, ostoba és primitív ideológiai vagy aktuálpolitikai utalgatások nélkül filmre vinni a történetét, hát meg kell keresni azokat, akik képesek rá.

Ezt a cikket egy olvasónk írta. Amennyiben Te is kedvet kaptál, várjuk írásodat a [email protected] címre. A további részletekről itt olvashatsz.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére