Kedves 888 szerkesztőség!

Egy rövid történet a művészeti képzésekről.

Elöljáróban szeretném Önöket megkérni, hogy ne közöljék se a nevem, se a szakom, se az intézményt (ha érzik majd szavaim megjelenítésének szükségét), mert ezen a szakon minden tanár azonnal tudni fogja, hogy rólam van szó, még ha a nevem nem is jelenik meg.

A tanáraim kb. 80%-a az előző éra által tett szert hírnévre a szakmában, sajnos már az gond szerintem egy gyakorlatot tanító tanárnál, hogy a legfrissebb munkája X éves – és az X ötnél sokkal több.

Nem volt még órám, ahol ne került volna elő a politika, a migráció vagy az LMBTQ. Teljesen egyedül vagyok a jobboldali nézeteimmel, de még a diákok között is. Nem hinném, hogy a diákok szenvednének attól, hogy gyakran politikai fröcsögést kell hallgatniuk órán – mert sajnos nagy részük egyetért velük. Mikor művészeti egyetemre jelentkeztem, nem gondoltam volna, hogy szinte feltétel, hogy liberális legyek vagy homoszexuális.

Szinte elhiszem néha nekik, hogy tényleg ők vannak többen – de csak azért, mert a művésztársadalomban (leginkább Budapesten) tényleg többségben vannak, mert az öregebbeket felemelte az előző kormány, befészkelték magukat a pozíciójukba, és csak a magukhoz hasonlatosakat engedik közel a „tálhoz”.

Csak azt várom, hogy végre lediplomázzak – már ha idén engednek odáig eljutni –, és végleg visszamehessek szülővárosomba. Még a Facebookon sem merek megosztani cikkeket, arra is figyelek, hogy mit kommentelek és like-olok, mert a tanáraim az ismerőseim.

Nem az a probléma, hogy politizál. A középiskolában is politizált az órán az osztályfőnököm, de neki volt annyi intelligenciája, hogy el tudta fogadni, hogy én teljesen más véleményen vagyok, néha jókat vitáztunk, és azóta is jó köztünk a viszony, az érettségimen sem látszik, hogy emiatt hátrányban lettem volna. Itt viszont olyanok, mint a hisztis óvodások.

Az egyetlen szaktársam, akiről egy kocsmai este alatt kiderült, hogy szintén kormánypárti, egy felvidéki magyar fiú. Szomorú, hogy benne sokkal nagyobb a hazaszeretet és a nemzeti öntudat, mint a hazai szaktársakban.

Kérem, tényleg legyenek tekintettel az inkognitómra! Ha a kezemben van a diplomám, nagyon szívesen vállalom a nevem bármikor. De egyelőre félek, hogy ez veszélybe kerülhetne, ha az bármilyen jobboldali médiumon megjelenne.

Üdvözlettel,