35 éves magyar állampolgár vagyok. Alapvető fontosságúnak tartom az életemben a demokráciát. Nemzeti liberálisnak érzem magam, amit úgy értek, hogy nagyon fontos az életemben a magyar nemzet sorsának alakulása, a politikában meghatározó a magyar emberek érdekeinek markáns képviselete; de ugyanennyire fontos számomra az egyén szabadsága, egészen addig a pontig, amíg mást saját szabadságában nem korlátoz. Mivel demokratának tartom magam, soha egyetlen alkalommal sem húztam ki magam a választás felelőssége alól. Mindig a Fideszre szavaztam. Gondolataim és döntéseim szabadsága semmilyen szinten nem determinál, ezért nem tudom, mi lesz holnap, azonban amennyiben ma lennének a választások a Fideszre szavaznék.

A másfél (valóságban még kettő :) millió káposztafej tagja vagyok. Olyannyira meg vagyok manipulálva, hogy például Magyar időket, Magyar Demokratát életemben nem vettem kezembe (címlapokat sokszor láttam), M1-et kizárólag rendkívüli esemény bekövetkeztekor nézek és egyetlen Tények adást sem láttam még. Nem olvasok Ripostot, Lokált, Mészáros Lőrinc-lapot, az Origóra is csak megszokásból kattintok, de meglehetősen hamar távozom is onnan.

Bosszantott a vasárnapi boltzár bevezetése, a választási irodánál történtek kifejezetten feldühítettek. Nem látom a magyar emberek érdekeit a CEU csesztetésében, gyanakodva szemlélem a Putyin-közelséget. Nem csukom be a szemem, amikor Mészáros Lőrinc egy év alatt 100 milliárdot kaszál, a salgótarjáni Fidelitas „sajtótájékoztatóját” ötször néztem meg, sokszor nevettem, máskor szinte sírtam.

Gyermekkorom óta érdekel a politika. Amióta az eszemet tudom, úgy vélekedem, hogy a politikus célja mindenek felett a hatalom megszerzése és annak megtartása. Az eszközök és ízlések különbözőek. Az élvonalbeli politikusnak kell tudnia pártot építeni, megmérettetni, hatalmat szerezni, hatalomban maradni és kormányozni.

A politikus, Orbán Viktor rajongója vagyok. Csak röviden az Õ története az én olvasatomban: a rendszerváltáskor Orbánt szinte mindenki elismeri. Fiatal volt, okos, bátor, lendületes, szabadságot akart. Politikus lett, ebből következően meg kellett szereznie a hatalmat a pártban, majd később az országban. Véleményem szerint gyorsan világossá vált számára (és Simicska számára) a 90-es évek elején, hogy elkerülhetetlen megmártózni a „ganéban” a túlélés érdekében (székházügy). 1994-ben óriási politikai bukta jött a Fidesz életében, azonban a pártot ezáltal („székházpénz”) sikerült életben tartani. 1998-ban kormányfővé vált Orbán, a polgári Magyarország eszméjét azonban (visszafordíthatatlan károkat okozva a magyar demokrácia történetében) legyőzte a kádári nosztalgia és a populizmus (béremelés, nyugdíjemelés). 2002 és 2010 között nem hinném, hogy sokan voltak, akik nem kérdőjelezték meg Orbán politikai jövőjét. Eldobhatta volna ekkortájt a kesztyűt, de nem tette. 2010-ben – köszönhetően tehetségének, kitartásának, Gyurcsánynak, Simicskának a magyar- és nemzetközi pénzügyi válságnak – erősebb volt mint valaha. Rövid idő alatt aztán kiderült, hogy Simicska sem hitből és szeretetből tartott ki a kudarcos évek alatt mindvégig, hanem magának akarta a tényleges hatalmat, indult hát a belső háború, ami szinte törvényszerű volt és be is következett. Jó eséllyel Simicska meg tudja buktatni Orbán Viktort és a Fideszt. Ha bátrabban akarok fogalmazni, nem hiszem, hogy a jövőben ne tudnák mindketten a másikat börtönbe juttatni. Nem hiszek ugyanis sem a sikeres politikus, sem a sikeres főállású politikus-finanszírozó makulátlanságában.

Hogy miért szavaznék még mindig Orbán Viktorra?

• A kormányzása alatt található folyamatos infrastrukturális fejlődésért:

Reggel lesétálok a felújított Batthyány térre, érintve gyermekem tavaly felújított bölcsődéjét. Felszállok – jobb esetben – az új, halk, kényelmes, modern, klimatizált villamosra, amellyel elhaladok – a hétvégenként rendszeresen látogatott csodálatos, korábban évtizedekig bezárt Várkert bazár előtt, majd az 1-2 éve felújított Rudas gyógyfürdő előtt, a felújított Szent Gellért tér előtt,  – a Demszky által húsz évig csak ígért, Tarlós által el is készíttetett 4-es metró mellett.

A felújított Bartók Béla úton haladok tovább, az újjáépített Móricz Zsigmond körtér mellett robogok el a villamossal, majd leszállok a tavaly felújított villamosmegállóban, és sétálok a munkahelyemre, amely a csodálatosan felújított, sportszeretők és családok által imádott és „agyon-látogatott” Bikás park közelében található.

Nekem ez számít. A válasz, mely szerint EU-s pénzből van a fejlesztések jó része és biztos mindenki ugyanígy megcsinálta volna mindezt, csak közben semmit nem lop el, szerintem hazugság. Nem csinált itt senki lófasz fejlesztést sem ehhez képest.

Az EU-ról: Az egyetlen voksolás volt életemben, amikor „fordított logikával” szavaztam. Biztos voltam benne, hogy megszavazza a nép és az EU tagjai leszünk. Én magam is az Európai Unióban szerettem volna tudni Magyarországot és magamat is, családomat is egyaránt. Azonban rendkívül zavaró volt számomra az a feltétel nélküli betagozódást, mézes-mázos világot sejtető kampány, amiben sosem hittem. Nem hittem és nem hiszem, hogy ily módon lehet érdekeket képviselni, érvényesíteni. Úgy véltem – és vélem a mai napig – hogy az EU is érdeke mentén von be újabb és újabb államokat, nem puszta szeretetből, jóságból és szolidaritásból. Nemmel szavaztam tehát (pedig igent akartam), érzékeltetvén a birka módon való belépés problematikáját. Érdekes módon 2004 és 2010 között nem volt napirenden a hihetetlen mennyiségű EU-s pénz, de biztos ennek az egyedüli oka a „világ pénzbőségének hiánya” volt….

A mai napig EU-párti vagyok, feltéve, ha kőkeményen érvényesíteni tudjuk érdekeinket.

• A politikusi tehetségéért, bátorságáért
• Az ország pénzügyi egyensúlya megteremtésének és megtartásának szándékáért, képességéért 
• Közösségünk évtizedes összetartásáért
• A nemzet és a család érdemi képviseletéért
• Magyarország etnikai összetételének – lehetőség szerinti – megóvásáért
• A banki hitelfelvételem (elbasztam!) következtében anyagilag kilátástalan helyzetem érdemi korrekciójáért: a forintosítással és elszámoltatással járó több mint 10 milliós (!) veszteség-kompenzációért
• A filmgyártás és filmművészet rendbetételéért, diadalmenetéért (hála Andy Vajnának, szarok a fánkokra!)
• A sport szeretetéért, támogatásáért

Számomra ezek között találhatóak a súlypontok, ami nem jelenti, hogy ne tudnék 50 pontos listát írni arról, hogy mi nem tetszik. Nem tudom megítélni, hogy mennyit lopnak .Nem hiszek azonban a tisztakezű politikusban. A politika az én olvasatomban hosszabb távon a résztvevők szempontjából a hatalomról, a pénzről, érdekekről és jó esetben bizonyos értékek képviseletéről is szól. Nem a jóságról, a tisztességről, az igazságról, a szolidaritásról. Ez a népen, sőt az egyes embereken múlik, azonban én személy szerint az egyén tisztaságában, jóságában, áldozatosságában sem hiszek úgy nagy általánosságban.

Az olyan hiteles forrásból érkező hírek mint például, hogy növekszik a gazdaság, csökken a munkanélküliség, egy év alatt 15%-os átlagos bérnövekedés pl. az index.hu-n eljutnak néhány tucat lájkig. Az, hogy mi a szar, pláne, ha jó nagy a szar, eljut több ezer lájkig. Miért? Eleve miért a negatív hír a hír az egész világon, ha mindenki szomjazza a jót? Hol van az a sok jóságos, igazságos, önzetlen ember? Nem csak nálunk, az egész világon hol vannak? Nem egyes emberekre gondolok, hanem a sokaságra, hol van az a több milliárd jóságos, tiszta lelkű embertársunk? Ez mind illúzió. Egy életünk van. Érdekeink vannak, jólétben, egészségesen, boldogan szeretnénk élni, a többi mind ezután jön. 

Hajrá Fidesz! Hajrá Orbán Viktor!