Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ez történt ma

888.hu

2020.06.22. 19:59

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közölte, rekordmértékben nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma a világon az elmúlt 24 órában. Egy nap leforgása alatt 183 020-szal emelkedett a fertőzöttek száma, ami a legnagyobb napi növekmény a világjárvány kezdete óta. A fertőzöttek száma világszerte már meghaladja a 8,7 milliót.

Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrumkórház főigazgatója elmondta, a lakosságnak döntő szerepe lesz a koronavírus-járvány második hullámának megelőzésében Magyarországon.

A főigazgató hangsúlyozta:

a világban számos jele van annak, hogy a járvány második hulláma talán nem lesz elkerülhető, ezért nagyon fontos, hogy a lakosság továbbra is védekezzen, és az emberek tartsanak egymástól távolságot.
Orbán Viktor közösségi oldalán fejezte ki gratulációját Aleksandar Vucic szerb államfőnek, pártja ugyanis – a Szerb Haladó Párt – elsöprő győzelmet aratott a szerbiai választásokon. Az év nagy meglepetése lett a korábban unalmasnak minősített voksolás. A magyar párt megelőzte az ultranacionalistákat, a monarchisták kiszorították a liberálisokat. Európa legfurcsább összetételű parlamentje jöhet létre. A Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) a rendelkezésre álló adatok szerint annyi képviselője lesz a köztársasági parlamentben, amennyi az utóbbi 27 évben nem volt, ami történelmi siker. A magyar miniszterelnök Pásztor Istvánnak írt levélben méltatta a szerbiai magyar közösség választási sikerét.
A vajdasági magyarok a vasárnapi parlamenti választáson újra megmutatták, hisznek az összefogás erejében, és nem félnek saját kezükbe venni a sorsukat

– fogalmazott Orbán Viktor a levelében.

25 milliárd forintos keretösszeggel nemzeti exportvédelmi programot indít a kormány az exportpiacokon a növekedni, terjeszkedni és új piacokat megszerezni kívánó magyarországi vállalatok támogatására. A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a kiemelt exportőr partnerségi programhoz (kepp) csatlakozó nyolc vállalat együttműködési megállapodásainak ünnepélyes aláírása alkalmából tartott budapesti rendezvényen közölte, hogy a program két részből áll:

kétmilliárd forint forintot kifejezetten a kisvállalkozásoknak különítenek el, akik az exportpiacok megszerzéséhez szükséges költségeikhez kaphatnak támogatást, vállalkozásonként maximum 50 millió forintot.

A miniszter egyebek mellett azt is elmondta, hogy a magyar gazdaság a koronavírus-járvány okozta válság után sem a nemzetközi hitelekre, hanem a magyar emberek munkájára alapozva lesz sikeres, és lesz nyertese a fellendülésnek. A versenyképesség-növelő támogatásokat igénybe vevő 806 vállalat például kötelezettséget vállalt arra, hogy 377 milliárd forintnyi beruházást hajt végre a következő hónapokban, ezzel 143 618 munkahelyet védenek meg, amihez 169 milliárd forint támogatást ad a kormány.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára bejelentette, négymillióval nőtt az elmúlt tíz évben azoknak a száma, akiknek van tartaléka egy váratlan kiadásra. Rétvári Bence elmondta, Magyarország sokkal stabilabb helyzetben van, mint tíz évvel ezelőtt, és ez többek között a kormány családokat támogató intézkedéseinek köszönhető.

A baloldal ismét a migráció, a második Soros-terv és a nemzeti szuverenitás feladása mellett áll – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője hétfői sajtótájékoztatóján a kormánypártok véleményét összegezve a nemzeti konzultációra adott baloldali reakciók kapcsán.

A bezártság egyeseknek az agyára ment... Mivel a strasbourgi emberi jogi bíróság is elutasította a tiltott pártfinanszírozásért megbírságolt Jobbik panaszát, Jakab Péter pártelnök arra következtet, hogy már az uniós bíróságot is „megvette a magyar diktatórikus kormány”. Azt a bíróságot, amelynél évek óta rommá perelik a Soros-civilek Magyarországot.

Na de külföldön is van baj. A L'Oréal például leigazolt egy Munroe Bergdorf nevű fekete transznemű modellt, aki korábban a szélsőségesen fehérellenes, rasszista kijelentéseiről lett híres. Nyugaton elkezdték bojkottálni a termékeit, de a cég vezérigazgatója hosszú nyilatkozatban állt ki modellje mellett.

Fajotok a természet legerőszakosabb és legelnyomóbb ereje a Földön

– mondta korábban Bergdorf. Úgy tűnik, ma már nem elég, ha nem vagy rasszista: akkor is ellenség vagy, ha csak fehérnek születsz.

Amerikában még mindig a BLM mozgalomé a főszerep. A legújabb fejlemények szerint New York eltávolítaná Theodore Roosevelt szobrát is, ugyanis a polgármester szerint az elnök szobra, akiről egyébként a Teddy macit is elnevezték, a gyarmatosítást jelképezi. Mondjuk az Egyesült Államoknak sosem volt gyarmata, de kicsire nem adunk.

Ázsiában is fokozódik a hangulat, most Észak-Korea szórt szét 12 millió röplapot Dél-Korea felett, az északi-hírügynökség szerint „Közeleg a megtorló büntetés ideje”. Kínában pedig a tiltakozások vagy a járvány ellenére is megtartják a kutyahúsfesztivált, pedig a kínai kormány kampányt hirdetett az állatok jólétének védelmére.

És nem feledkezhetünk meg az illegális bevándorlásról sem, hiszen a nem létező migrációs helyzet a koronavírus-járvány ellenére is 250 százalékosra nőtt tavalyhoz képest. Miközben az Ocean Viking újra kihajózott a tengeren „bajba jutott” látens ballib szavazatokért, hazánkban háromszáznál is több határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén, az elmúlt héten az ország területén 606 migránst tartóztattak föl, és kísértek vissza rendőrök és katonák. A megelőző héten – június 8-tól 14-ig – ez a szám 515 volt. Az embercsempészek nem ismernek „határokat” a kivitelezés területén (sem). Lengyelországban például magukat görögdinnyének álcázva akartak átjutni a határon a migránsok.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére