Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ez történt ma

888.hu

2020.06.17. 19:59

Ismét csak egy újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 4078 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, 2547-en pedig már meggyógyultak.

Az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint már háromszor annyian vannak a gyógyultak, mint a fertőzöttek, valamint kitértek arra is, hogy a megbetegedettek megyénkénti eloszlásában, illetve a nemek szerinti eloszlás terén sem történt változás, a fertőzöttek 57 százaléka nő. Müller Cecília a veszélyhelyzet kihirdetése óta 98 napon át irányította a járvány elleni harcot, és 81 alkalommal összesen 1718 percen át beszélt a tévében a Ripost összesítése szerint. Orbán Viktor a közösségi oldalán köszönte meg az Operatív Törzs veszélyhelyzet idején végzett munkáját.

A köztársasági elnök elrendelte a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvény, valamint a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabály kihirdetését.

Bár a veszélyhelyzet megszűnik, a járványügyi készültség továbbra is fennmarad, meg kell hagyni a rugalmas cselekvés lehetőségét és továbbra is be kell tartani a legszükségesebb elővigyázatossági intézkedéseket az állampolgárok egészségének védelme érdekében

– mondta az igazságügyi miniszter.

Varga Judit a büntetőjog tervezett szigorítása kapcsán arra is kitért, szerinte fontos, hogy aki mások életére tör, és ezért börtönbüntetésre ítélték, ne kerülhessen feltételes szabadságra, ezért törvénymódosításra lesz szükség.

A külgazdasági és külügyminiszter ma elmondta, a koronavírus-világjárvány gazdasági kérdés is, és miután Magyarország az egészségügyi védekezés szakaszát sikeresen le tudta zárni, most a gazdasági védekezésre kell összpontosítani. Szijjártó Péter szerint van olyan gazdasági filozófia, amely ebben a helyzetben segélyeket osztana, de az eladósodáshoz, kiszolgáltatottsághoz vezet – hangsúlyozta.

A kormány ezzel szemben a munkahelyteremtést, a beruházásokat támogatja. Új világgazdasági verseny indul, az ebben elfoglalt pozíció most dől el, aki most fejleszt, bővít, nyertese lesz ennek a versenynek

– hangoztatta a miniszter.

Nem alkotmányellenesek a rémhírterjesztésre járvány idején vonatkozó szabályok, ugyanakkor csak olyan tény közlését fenyegetik büntetéssel, amelynek hamisságáról az elkövetőnek már az elkövetéskor tudnia kellett – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán közzétett határozatában.

Az agglomerációért felelős helyettes államtitkár üzent Karácsonynak: Budapest nem a Nagykörútnál ér véget. Schneller Domonkos arra reagált, hogy hétfőn a Magyar Hírlap azt írta, többévnyi előkészítés és több száz millió forintnyi ráfordítás után Karácsony Gergely főpolgármester döntése nyomán nem valósulhat meg a nyolcvan százalékban európai uniós forrásból finanszírozható dél-pesti kerékpárút, amely Csepeltől a XVII. kerületig épült volna. A helyettes államtitkár azt mondta, őket nem tájékoztatta a főváros vezetése a döntésről, amely előtt a kerületi vezetők is értetlenül állnak.

A tiltott pártfinanszírozás lehetőségét is felveti, hogy Ujhelyi István közvetlen munkatársa is részt vett az MSZP-s álvideó készítésében – mondta el Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő a Hír Tv-ben. EU-s pénzből fizetett asszisztensei csak a képviselő munkáját segíthetik, erre szigorú szabályok vonatkoznak. Felmerül tehát a tiltott pártfinanszírozás, hiszen gyakorlatilag EU-s pénzből készült el a videó, melyben Németh Athina azt állítja, az általa ápolt tíz beteg közül kilenc elhunyt a kórházi ágykiürítések következtében. Valójában az emberek állítólagos halálából akart politikai hasznot húzni a baloldal...

A Politico – Amerika egyik legtekintélyesebb baloldali politikai lapja – arról számolt be, Amerikában a kerületi ügyészt, sőt, sok helyen a rendőrfőnököket is választják, Soros György pedig rengeteg pénzt ölt bele az elmúlt négy évben, hogy hat állam nagyvárosaiban kizárólag az ő kineveltjei kerüljenek pozícióba. Emberei hatalmas tisztogatásokba és reformokba kezdtek, miután megnyerték a választást.

Richmondban totál elszabadultak a lázadók: már a negyedik emlékművet döntötték le, a Churchill- és Kolumbusz-szobor után egy újabb konföderációs emlékműre csaptak le. De a nácik ellen hadba szálló Winston Churchill szobrát már nemcsak Virginiában vagy Londonban, hanem Budapesten, a Városligetben is megrongálták. Merthogy rasszistának kiáltották ki. Tényleg? Aki Hitler ellen harcolt, rasszista lenne? Félő, hogy a korábbi brit miniszterelnök budapesti szobrának a megrongálása csak a kezdet.

Az Oxfordi Egyetemen például már enyhítő körülménynek számít a vizsgák osztályzásakor, ha a hallgatót „traumatizálta” George Floyd halála és Afrika is felemelte a hangját az ügy kapcsán. Ugyanis több afrikai ország is mozgósít az ENSZ-ben azért, hogy az Emberi Jogi Tanács vizsgálja ki az Egyesült Államokban és más országokban is tapasztalható „szisztematikus rasszizmust” és rendőri erőszakot. A témáról rendkívüli vita lesz szerdán a genfi székhelyű tanácsban. Az amerikai külügyminisztérium egy meg nem nevezett magas rangú tisztségviselője „nevetségesnek” nevezte a kezdeményezést.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére