A nyugati, magát elitnek tekintő véleményformáló réteg rettentő sötét képet festett a kampány idején a Trump megválasztása utáni világról. Úgy tűnik, elhitték saját hazugságaikat és tovább pánikolnak. „Szakértőik” tragédia forgatókönyveket vázolnak fel, pedig még Trump semmit sem tett. Sorozatunkban ezeket témákat vesszük sorra, és normális megközelítéssel próbáljuk meg megmagyarázni.

A nyugat szempontjából rosszabb hely lett a világ a Szovjetunió nélkül, még ha erről a mi régiónk máshogy is vélekedik. A hidegháború politikailag sok tekintetben előnyös volt a nyugatnak. Biztosított egy tökéletes ellenséget, komoly társadalmi összetartóerőt jelentett, technológiai fejlesztésre ösztönzött, és volt egy negatív példa előttük, miért rosszak a kommunista elméletek és központosított állam. Szerencsénkre a Szovjetunió csődbe ment, a világ pedig azóta sem tudja, hogy pontosan mit kezdjen az oroszokkal. Azt az alapvető kérdést is nehéz eldönteni, hogy a barátunk legyen, vagy ellenségünk, együttműködjünk vele például Kínával szemben, vagy inkább továbbra is rettegjünk tőle és gyengítsük, ahol tudjuk. Sok tekintetben úgy érezzük, a segítségünkre szorul, nélkülünk életképtelen. Aztán hirtelen félelmetes ellenséggé válik, aki akár néhány nap alatt el tudná foglalni Európa keleti részét.

Sokáig úgy tűnt, inkább az együttműködés felé hajlik a nyugat, ha némi távolságtartással is kezeli az oroszokat, konkrét ügyekben inkább együtt tudnak működni. Sok geopolitikával foglalkozó szakember gondolja úgy, hogy Oroszország középtávú problémái megoldhatatlanok, az ország erőteljesen gyengülni fog, ezért az együttműködés a helyes út, nem pedig a félelem és ellenségesség. Nehéz cáfolni, hogy az oroszoknak sok gondjuk van. Nincs megfelelő innováció, a nyersanyagokon kívüli gazdaság gyenge, demográfiailag tragikus helyzetük, és belső főleg a lakosság 15%-át kitevő muszlim, problémái is súlyosbodhatnak.

Az együttműködő, a kölcsönös gazdasági előnyökre építő kapcsolat azonban az ukrán konfliktussal hirtelen véget ért. A jósok meg voltak győződve róla, hogy Oroszország pillanatok alatt térdre kényszerül, mert a nyugat gazdasági kapcsolatai nélkül csőd közelébe jut. Ennek azonban mintha épp az ellenkezője történne. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az orosz fél az EU-t destabilizálja, politikai forradalmat indított el.

Az egyik, a még hatalmon lévők stratégiája. Ez Oroszországból ellenséget épít. Igyekszik félelmet kialakítani az EU keleti tagállamaiban, meggyőzni őket, hogy az oroszok akár katonai akciót is indíthatnak ellenük, a választások befolyásolásával, hackertámadásokkal és már egy mini hidegháborúval riogat. Ennek fő szószólója Obama és hű társa Merkel.

A másik oldal, amely egyelőre a hatalmon kívül van, illetve Trump esetén annak kapujában, az együttműködésre helyezi a hangsúlyt. Oroszország a véleményük szerint nem jelent kezelhetetlen biztonságpolitikai kockázatot, és gazdaságilag mindkét fél számára előnyös az együttműködés. A közel-keleti problémák pedig csak és kizárólag együtt oldhatók meg.

A balliberális szakértők ezt a Trump, Fillion és Orbán által képviselt megközelítést tragédiának tartják. Úgy tesznek, mintha ez tökéletesen ellenkezne a nyugat biztonságpolitikai érdekeivel és bizonyosan a nyugat geopolitikai helyzetének meggyengülését eredményezi.

Törökország példája és az oroszok közel-keleti pozíciójának megerősödése jól jelzi, hogy a valójában a konfliktusos politikával kerültek jobb geopolitikai pozícióba az oroszok, a nyugat kárára. Itt nem a helyzet élezésére, hanem kármentésre van szükség. A nyugat pozícióit stabilizálni kell, mert amennyiben a helyzet így folytatódik tovább ,az EU könnyen eleshet mint politikai egység. Az EU, a jelenlegi vezetésével és a német hozzáállással a nyugat gyenge láncszeme lett, egy zsarolható, kiszolgáltatott képződmény, ami együtt gyengébbnek bizonyult, mint tagállamai külön-külön.

Ez azonban már a következő rész témája lesz.