Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a Lázadókhoz!”
szabadlábon
 
 
 
 

Rettegnek a börtönből szelfiző rabtól

2017. január 8. 11:58

Mint ismert, Pintér Sándor belügyminiszter indoklás nélkül leváltotta három börtön  -  a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, a Budapesti Fegyház és Börtön, valamint a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet - vezetőjét, mert a tiszalöki rabok kitettek a Facebookra egy videót arról, hogy cellájukban buliznak szilveszterkor.

Két, kegyetlen elítélt a börtönből posztolt képeket a Facebookra, pedig a szabályok szerint nem lehet olyan mobiljuk, amivel lehet netezni.

Az egyik elítélt Facebook­-profillal rendelkezik, üzenget, képeket tesz közzé. A tanúk és sértettek pedig rettegnek: ha ezt a börtönben megteheti, mi lesz akkor, ha majd szabadul?

– írja a Vas Népe.

Pintér Sándor csütörtöki hatállyal, indokolás nélkül visszavonta vezetői kinevezését Mészáros Lászlónak, Széles Gábornak és Tóth Tamás Tibornak. A HVG által megszerzett bulis képek Szombathelyen készültek, vagyis pont az egyik olyan börtönben, ahol leváltották a parancsnokot. A korábbi ügyek miatt elrendelt belső vizsgálat ezt az esetet is vizsgálja.

A HVG megkereste a fegyházat, akik hangsúlyozták, a fogvatartottak nem rendelkezhetnek olyan eszközzel, amivel lehet internetezni. Ha tiltott tárgy kerül be az intézetbe, akkor minden esetben belső vizsgálat indul.

A vizsgálat eredményétől függően az esettel érintett személyi állomány tagjával és a fogvatartottal szemben is fegyelmi eljárás, esetleg büntetőeljárás indul. “

2016-ban összesen 1459 darab illegális mobiltelefont akartak bejuttatni a büntetés-végrehajtási intézetekbe – jegyzi meg az Origo.

A tanúk rettegnek, mert a börtönből is fenyegeti őket 

A Blikk információ alapján a szombathelyi börtönben nemcsak Qtya fér hozzá a Facebookhoz. Annak ellenére, hogy büntetését szigorított fokozatban tölti Cs. Sándor alias „Dinamó”, november óta rendszeresen posztol magáról képeket.

Dinamó, a rettegett Csonnó­-klán tagja, a Veszprém megyei Berhidán is kiskirályként élte életét. Többszörös visszaeső bűnöző, aki erőszakos bűncselekmények tucatjait követte el, sok sértett állítólag azért nem mert terhelő vallomást tenni ellene, mert féltek tőle. A klán tagjai 2004 és 2010 között "szociálisan hátrányos helyzetű embereket" tartottak fogva, dolgoztattak és kényszerítettek bűncselekmények elkövetésére, vagyis csicskáztattak.

A Veszprémi Törvényszék 2014. november 27­-én hozott ítéletet egy olyan ügyben, amelyben egy 18 év alatti személy sérelmére elkövetett kerítés bűntette és más bűncselekmények voltak a vádak. A bíróság Cs. S­.-t társtettesként elkövetett zsarolás miatt ­ mint többszörös visszaesőt ­ öt év fegyházbüntetésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte. Társai még rosszabbul jártak, volt, aki 13 évet kapott – írja a Vaol.

OLVASTAD MÁR?

szabadlábon
 
 
 
 
Csehország kiáll az atom mellett

Csehország kiáll az atom mellett

amerika, london, párizs

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök szerint a cseh kormány támogatja az új atomenergiablokkok építését.

A migránsgyerekek nem engedik kiürülni Calais-t

A migránsgyerekek nem engedik kiürülni Calais-t

amerika, london, párizs

Azután kezdtek ismét özönleni a gyerekek a kikötővárosba, hogy a brit hatóságok bejelentették, átvesznek háromezer kísérő nélküli kiskorút.

Az USA és Oroszország együttműködése nélkül az EU életképtelen

Az Egyesült Államok és Oroszország együttműködése nélkül nem oldhatók meg az Európát fenyegető biztonsági kihívások - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsának konferenciáján elhangzott felszólalásában.

Ez Trumpék legújabb terve

Ez Trumpék legújabb terve

amerika, london, párizs

Kedden nyilvánosságra hozta az amerikai belbiztonsági miniszter az illegális bevándorlókra vonatkozó szabályokat szigorító új irányelveket. Ezek segítségével gyorsítanák fel az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodók kitoloncolását.

Trump: az antiszemitizmus borzalmas és meg kell állítani

Trump: az antiszemitizmus borzalmas és meg kell állítani

amerika, london, párizs

Az amerikai elnök azután beszélt, hogy újabb zsidó kulturális központokat kellett kiüríteni bombafenyegetés miatt.

Hatalmas csapás érte a Hír TV-t!

Simicska tv-jénél konkrétan egy egész stáb mondott fel.

Szijjártó kiment New Yorkba és hazahozott 400 új munkahelyet

Szijjártó kiment New Yorkba és hazahozott 400 új munkahelyet

közeleg a tél

Újabb munkahelyteremtő beruházásokban állapodott meg amerikai vállalatok vezetőivel Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.

Szicília piskóta ahhoz képest, ahogy Botka irányítja Szegedet

Szicília piskóta ahhoz képest, ahogy Botka irányítja Szegedet

közeleg a tél

A szegedi városháza és a hatalmi ágak szétválasztásának esete.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére