Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

NOB: csak nevet akartak szerezni maguknak az olimpia ellenzõi

Pörge Béla

2017.02.19. 16:58

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint az olimpia ellen aláírást gyûjtõket csak az motiválta, hogy az ország politikai térképére felkerülhessenek.

Thomas Bach, a NOB elnöke az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában elmondta:

a referendum körül kialakult helyzetet hátsó szándékkal arra használták, hogy feltegyék magukat Magyarország politikai térképére, és egyszerűen csak nevet akartak szerezni maguknak, ám ezzel komoly veszélybe sodorták a 2024-es magyar fővárosi pályázatot."

Bach beszélt arról is, miszerint ha Budapest kiszállna a versengésből, akkor másik két kandidáló, Párizs és Los Angeles a 2024-es és a 2028-as olimpiát is eloszthatná egymás között:

szeretem, amikor az emberek az olimpiai rendezésről beszélnek, ez ugyanis azt jelenti, hogy érdekli őket."

Ezzel kapcsolatban ugyanakkor mind a francia, mind az amerikai pályázat vezetői kijelentették, hogy jelenleg csak a 2024-es ötkarikás játékokra összpontosítanak.

Mint ismert, pénteken a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazás érdekében. Az aláírásgyűjtésben az LMP, az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd aktivistái is részt vettek.

Az aláírások leadása után, péntek este Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, Budapest főpolgármestere hosszabb megbeszélést folytatott a budapesti olimpiai pályázat további sorsáról. Az Országházban lezajlott tárgyaláson megállapodtak abban, hogy jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés és a kormány is külön-külön áttekinti a helyzetet. Ezt követően –még szerda este, de legkésőbb a csütörtöki nap folyamán – Orbán Viktor és Tarlós István újból találkozik, és megvitatják a további szükséges teendőket.

A Budapest 2024 olimpiai pályázat vezetése szerint az olimpiaellenes aláírásgyűjtés hatására jelentősen csökkentek Magyarország esélyei arra, hogy ötkarikás játékokat rendezhessen.

A 2024-es ötkarikás játékokért Budapest, Párizs és Los Angeles verseng, a győztest szeptember 13-án hirdetik ki Limában.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére