Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nem lehet könnyû a modern konzervatív pártot építõ Vona Gábornak lenni

Vincze Viktor Attila

2016.12.01. 19:28

Vona Gáborral, a Jobbik elnökével készített interjút a Heti Válasz. Az interjúból egy olyan nem radikális jobboldali, és nem kifejezetten keresztény, viszont modern konzervatív pártnak nevezett, új Jobbik-kép rajzolódik ki, amelynek csak véletlenül voltak, vannak orosz kapcsolatai, és amelynek az érpataki modell nem a sajátja, mert azt csak tanulmányozza. Ez a párt nem tiltaná a müezzin énekét még Ásotthalmon se. Már nem alkalmazza Szaniszló Ferenc lányát, ahogy Baranyi Tibor Imrét sem. Kovács (KG)Bélát pedig talán soha nem is ismerte.

„A Jóisten átlát minden mondatomon” című írást olvasva nekünk nem sikerült átlátnunk a pártelnök minden mondatán. A sok tekintetben politikai Canossa-járással is felérő interjúban a Jobbik pártelnöke szinte minden kérdéssel kapcsolatban arról beszél, hogy az adott politikai ügyhöz, vagy ahhoz a konkrét személyhez a Jobbiknak már miért nincsen semmi köze.

Az interjúban a pártelnöktől megtudhatjuk, hogy 2018-tól kormányzásra készül a párt, ami szerinte azért is biztos, hogy megvalósul, mert a Jobbikon kívül senki sem tud már most havonta bejelenteni egy választási ígéretet. A Jobbik jelenlegi legfontosabb választási programpontjai: az óraátállítás és a kémiai kasztráció.

A cikk alapján nagyon nehéz lehet Vona Gábornak lenni azzal a teherrel, hogy a pártja teljes múltját meg kell tagadnia. Valószínűleg ez a teher tükröződik az olyan meghökkentő részletekben is mint amikor az általa néppárti fordulatnak nevezett cukisági változás mellett érvelve azt nyilatkozta, hogy:

Van olyan munkatársam, aki azt mondja, ha három évvel ezelőtt került volna hatalomra a Jobbik, akkor elköltözött volna Magyarországról."

Amikor szóba kerül, hogy talán azért nem lehet lehet a közéletben a Jobbik szellemi holdudvarához tartozó embereket látni, mert nincsenek ilyenek, akkor Vona Gábornak erre az a válasza, hogy vannak ilyenek, csak rejtőzködnek, mert attól félnek, hogy levadássza őket a Fidesz.

Igazából lappangó jobbikosokkal van tele az ország"

– teszi hozzá a pártelnök.

Az, hogy a Jobbik választási kampánya – Vona 18 – csak az ő személye körül forog, a párt elnöke szerint természetes dolog, mivel a politika ma már perszonalizált.

Vona Gábor szerint egyébként, az ő személyének nincs szüksége ráncfelvarrásra a politikai sikerhez, viszont pártjának annál inkább. Ezért van az, hogy a néppártosodás miatt sok új ember került a párthoz az utóbbi időben.

Arra a kérdésre, hogy az olyan régi, pártközeli személyek, mint például az érpataki jobbikos modellt kitaláló Orosz Mihály Zoltán, vajon mit szólnak ezekhez a néppártosodással megjelenő új emberekhez, Vona Gábor azt jegyezte meg, hogy:

Orosz Mihály Zoltán nem tagja a Jobbiknak, és eddig igazából nem is vele, hanem a programjával működött együtt a Jobbik."

A pártelnök kiemelte, hogy Orosszal politikai szereplőként nem számol. Azzal kapcsolatban, hogy akkor az érpataki modell az a Jobbik sajátja-e, a pártvezető azt mondta:

csak tanulmányozzuk azt, mert mi sajátot szeretnénk."

A magyarországi cigányság helyzetével kapcsolatban Vona Gábor néhány évvel ezelőtt még minden bizonnyal a magyar közéleti diskurzusba a Jobbik által bevezetett cigánybűnözés fogalmával összefüggésben nyilatkozott volna.

A Heti Válasznak most adott interjúban viszont most arról beszél a jobbikos pártelnök, hogy: 

nehéz a cigányság helyzetén javítani, mert sajnos a jelenlegi kormány csak szavazatszerző lehetőséget lát a cigányságban."

Vona Gábor határozottan kijelenti a hetilapnak nyilatkozva, hogy ha a Jobbikon múlik, akkor Magyarországon nem lesznek soha kulturális konfliktusok.

Egyúttal pedig határozottan tagadta, hogy a Jobbiknak bármi köze lenne Toroczkai – a muszlim imát és melegfelvonulást tiltó – ásotthalmi rendeletéhez.

Én nem tudtam róla, és ez nem Jobbik programja"

– mondja erről Vona Gábor.

Pártja közelmúltjának megtagadását folytatva a Jobbik elnöke kitért arra is, hogy a párt feltételezett orosz kötődése valójában csak a véletlen miatt kialakult ártalmatlan látszat.

Vona Gábor ezzel kapcsolatban azt is elmondta, hogy Szaniszló Adrienn, a párt korábbi külügyi munkatársa, oroszügyi tanácsadója – aki személyes kapcsolatban állt Vlagyiszlav Szurkov, orosz elnöki tanácsadóval – már nem áll a párt alkalmazásában.

2014-ben beszéltem vele utoljára. Ez már nem a Jobbik ügye."

ezt pedig már Kovács Bélával, az Oroszország javára való kémkedéssel vádolt jobbikos EP-képviselővel kapcsolatban mondta Vona Gábor.

De mint kiderül a pártelnök szavaiból, ma már nemcsak Kovács Bélával nem beszél, de saját korábbi legfőbb személyes tanácsadójával, az okkultista eszmetörténeti irányzatok képviselőjeként ismert filozófus barátjával sem.

Baranyi Tibor Imrével a kapcsolatunk csak baráti. A hivatalos viszonyt a sajtóban minket ért támadások miatt megszüntettük"

– fogalmazott a pártvezető.

A hetilap írásának végén arra a kérdésre, hogy a Jobbik vajon még jobboldali radikális párt, Vona Gábor úgy vélte, hogy szerinte a Jobbik ma már inkább egy „modern konzervatív” párt, mivel mostanra a hagyományos jobboldali és baloldali politikai kategóriák kiüresedtek.

De Vona Gábor szavaiból az is kiderült, hogy szerinte pártja nem tekinthető keresztény pártnak sem.

Bár a Jobbik az alapítónyilatkozata szerint a keresztény kultúrkörből nő ki, de nem abban az értelemben, hogy a vallásgyakorlás napi-heti rendszerességét elvárnánk. És nincs a KDNP-hez hasonlóan, valamilyen egyházhoz fűződő viszonyunk sem."

– mondja Vona Gábor.

Az interjú végén a pártelnök – némiképpen Gyurcsány Ferenc elhíresült, „rendszeresen bérmálkozom” kijelentéséhez hasonló furcsa módon – válaszol arra a kérdésre is, hogy személy szerint szokott-e templomba járni:

A Jóisten úgyis átlát minden mondatomon: nem minden vasárnap jutok el, de törekszem. Régi rítusú katolikus misére járok, ha tehetem."

Érdekes interjút adott a Heti Válasznak Vona Gábor. Akár szándékosan, akár felelőtlenségből, vagy akár valamilyen kényszer hatására is tette, de úgy, és olyan fontos kérdéseket érint benne, amelyek a külső szemlélők többségének szemében nagyon nagy valószínűséggel nem tüntetik fel őt jó színben. A hajdani jobboldali mozgalomból a Jobbik azoknak az embereknek az együttműködésével, és annak a radikális politizálásnak köszönhetően volt képes továbblépni és bejutni a parlamentbe, akiket, és amit most ebben az interjúban is látványosan megtagad Vona Gábor. Úgy tűnik, hogy a Jobbik elnökének a régi barátai és elvei helyett, újakra, másokra lenne szüksége politikai, hatalmi terveinek megvalósításához. Az biztos nem lesz könnyű, hiszen egy ilyen pálfordulás után nehéz lesz elnyerni ehhez bárkinek is a bizalmát. 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére