Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Mit kíván a székelység?

888.hu

2016.03.10. 13:28

Például azt, hogy kívánságának hangot adhasson mindenfajta hatósági vegzálás nélkül.

Például azt, hogy kívánságának hangot adhasson mindenfajta hatósági vegzálás nélkül. Ha jól számolom, akkor ma ötödik alkalommal kerül sor a Székely Szabadság Napja elnevezésű rendezvényre Marosvásárhelyen. Romániában a betiltandó rendezvények közé tartozik, erősen szúrja a román politikusok és funkcionáriusok szemét.

1854. március 10-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a Székely Vértanúkat. Bágyi Török János kollégiumi tanár, Martonosi Gálfi Mihály ügyvéd és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokos a Makk-féle összeesküvés tagjaiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani. A nemzeti önrendelkezés volt az a cél, amelyért életüket adták, példát mutatva bátorságból és hűségből az utókornak – indokolta 2012-ben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs, hogy miért pont március 10-én és miért a Postaréten emlékezzünk és tüntessünk.

Az elmúlt években többféleképpen próbálta a hatalom hol betiltani, hol ellehetetleníteni a rendezvényt, a jogi csűrcsavarástól az országos hisztériakeltésen keresztül az erdélyi magyar közösség belső törésvonalainak kihasználásáig és felerősítéséig mindent eszközt bevetett.

Még mielőtt – joggal – elkezdenénk kárhoztatni a román hatalom magyarellenességét, lépjünk kettőt hátra, és nézzük meg, miről is szól ez az egész.

Gyorstalpaló nyolc pontban:
  • Az erdélyi magyarság, ezen belül a székelyek autonómiaigénye huszonhat éve búvópatakszerűen befonja és meghatározza az erdélyi magyar politikát. Az ezredforduló környékén ez okozta a legmélyebb törésvonalat a legnagyobb külhoni magyar közösség képviseletében. Az ún. „radikálisokat”, akik Tőkés László köré csoportosultak, az ún. „megalkuvók” akkortájt kezdték kiszorítani az addigi egyedüli politikai formációból, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségből (RMDSZ). 2003-ban Tőkést megfosztották a tiszteletbeli elnöki címtől. Szimbolikus a kép: 2003-ban Szatmárnémetiben egymástól pár száz méternyire két rendezvény is zajlott. Az RMDSZ kongresszusán díszvendégként felszólalt Medgyessy Péter magyar és Adrian Nãstase román miniszterelnök. A Láncos templomban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlésén Tőkés László püspök és hívei kezdeményezték az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) létrehozását.
  • Az alapvető különbség a két tábor között tehát ebben áll: míg az RMDSZ az „apró lépések politikáját” gyakorolva Bukaresten keresztül, pontosabban a kormányzati hatalom részeseként próbál valamiféle önrendelkezést elérni, addig az autonomisták toronyiránt mennének igyenöst előre.
  • Azt nem lehet állítani, hogy az RMDSZ ne ért volna el részsikereket. Csak az a nagy kérdés, hogy nem fizettünk-e túl nagy árat érte. Ugyancsak szimbolikus erejű példa: 1998-ban kormánykoalíciós pártként az RMDSZ a Bolyai Tudományegyetem újraalapításának elmaradása miatt csapdahelyzetbe került. Első felindulásból ki is akartak lépni a kormányból, majd a Kolozsváron újraalapítandó Bolyai Tudományegyetem helyett belengették a nagyszebeni székhelyű Petőfi-Schiller Multikulturális Egyetemet. Oltári nagy kamu volt, nem is lett belőle semmi, a Babeº-Bolyai Tudományegyetemen viszont jóval több magyar diák tanulhat azóta anyanyelvén.
  • A részsiker tehát azt jelenti, hogy a román hatalom tűréshatárán belül – többnyire önkormányzati fenntartású, vagy központi költségvetésből támogatott –, egészében vagy részlegesen magyar intézményeket lehet létrehozni és működtetni.
  • Ezzel több baj is volna: egyfelől kitűnően működik, mint Románia „európai szintű kisebbségvédelmi politikájának” kirakata (nem röhög, a román közvélemény tök komolyan ezt hiszi, kissé szelektív a látásuk, onnan nézve Dél-Tirol, Baszkföld, Katalónia, az Aland-szigetek, belgiumi németek stb. nem férnek be az európai perspektívába). Másfelől mivel nincs önálló költségvetésük, vagyis a hőn óhajtott kulturális autonómia intézményrendszerének nincs anyagi bázisa és jogi státusa (az ún. „kisebbségi törvényt”, amely egyfajta kerettörvényként foglalta volna össze a kisebbségi jogokat, az RMDSZ-nek tizenannyi év kormányzás alatt sem sikerült keresztülnyomnia), illetve eléggé esetlegesen szerveződött össze, ezért ezen intézmények bármikor megszüntethetők, ellehetetleníthetők, csak megfelelően ellenséges nagypolitikai akarat szükségeltetik hozzá.
  • Márpedig az alapból biztosított. Ugyanis a Ceauºescutól örökölt és minden román politikai erő által istápolt homogén, központosított nemzetállam eszméje indulásból kizár bármiféle autonómiát, lettlégyen az területi, avagy kulturális. Tehát amikor az erdélyi magyarok autonómiát akarnak, akkor azt is követelik, hogy a románok mondjanak le a szűk évszázada elindított és eléggé erőszakos nemzetépítő törekvéseikről. Amellyel szemben egyébként az erdélyi és bánsági románok egy része már a kezdetektől kifogásokat fogalmazott meg, és manapság egyre inkább tetten érhető a Bukarest-ellenesség. De még a legempatikusabb románnál is kiveri a biztosítékot Székelyföld területi autonómiája.
  • Amúgy ennek a látszat ellenére a tágan értelmezett erdélyi magyar közösségen belül sem egyértelmű a támogatása. Az interetnikus régiókban, illetve szórványban élő magyarok egy része attól fél, hogy Székelyföld területi autonómiájának árát ők fizetik meg. Félelmük nem alaptalan, kolozsvári egyetemistaként a legvadabb Funar-korszakban én is részese voltam az „interetnikus párbeszéd” sajátos formáinak, értsd: verekedtem eleget a politikum által feltüzelt többségi suttyókkal, ütöttek azért, mert magyar voltam, én meg visszaütöttem, mert székelyként ezt nem tűrhettem.
  • Ellenérdekelt a területi autonómiában az RMDSZ bukaresti szárnya is (szenátorok, képviselők és kormányfunkcik). Semmiféle más legitimációjuk nincs, csak az, hogy ők majd Bukarestben kijárnak ezt és azt, elintézik, ez a legfőbb érvük, ott kell lennünk, sőt, kormányon kell lennünk, hogy elintézhessük (a romániai törvényhozás egy vicc, ezen belül a magyarok szerepvállalása rossz vicc). A romániai nagypolitika üzletek sorozata, bizniszelnek a honatyák, Verestóy Attila elégedetten bólogat. Nem véletlen, hogy annyi korrupt politikust talál az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). Romániában politikusnak lenni nem volt rossz üzlet, ma sem az, bár amióta korrupcióellenes kartácstűz alatt van a politikum, már nem akkora a tolongás. Bármiféle regionalizálás, fiskális vagy korlátozott önrendelkezés, horribile dictu területi autonómia rontaná az üzletet.

Bejártam nagyjából szülőföldem minden zugát, és Marosszék egy részét kivéve mindenhol otthon éreztem magam. Tudnék ide most egy veretes politikafilozófiai okfejtést írni arról, hogy miért jogos a székelység autonómiaigénye, de fölöslegesnek érzem. Amikor otthon vagyok, akkor a zsigereimben érzem, hogy ez a miénk. Nem vehetik el tőlünk és nem adhatjuk fel. Úgy jöttem el onnan, hogy vissza fogok költözni valamikor, addig is  a magam eszközeivel próbálom segíteni az otthoniakat. Ezt mindenféle fölös patetizmus és mellveregető kivagyiság nélkül mondom. Nem érdem, hanem önként vállalt kötelesség.

Székelyföld volt, van és lesz, mi meg otthon vagyunk benne. Ez ilyen egyszerű. Erről szól március 10-e.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére