Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a Lázadókhoz!”
hajrá, magyarok!
 
 
 
 

Ma megválaszthatják Gyárfás Tamás utódját

2017. január 8. 12:28

Vasárnap tartja rendkívüli tisztújító közgyűlését a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), amelyen megválaszthatják Gyárfás Tamás utódját.

A MÚSZ tájékoztatása szerint a 11 órakor kezdődő közgyűlésen három jelöltről mondhatnak majd véleményt a tagok, miután az elnökjelölti listára Bienerth Gusztáv, Hornyák Viktor és Tóth István került fel. Jelölést ugyan Gyárfás Tamás is kapott, ám ő nem vállalta a felkérést – írja az M4Sport.  A legnagyobb esélyesnek számító Bienerth Gusztáv a 2024-es magyarországi olimpiai pályázat alelnökeként, turizmusért felelős kormánybiztosként, Hornyák Viktor a Széles Sándor Úszó-nevelő Műhely vezetőjeként, Tóth István pedig a szentendrei úszóklub szakosztály-elnökeként tevékenykedik.

A vasárnapi menetrend szerint új jelöltet már nem lehet állítani, a három elnökaspiránsról pedig először külön-külön kell majd szavazni, azért, hogy választhatóak legyenek. Ehhez a megjelenő tagok több mint 50 százalékának szavazatára van szüksége mindannyiuknak.

Amennyiben egyik jelöltet sem fogadják el megfelelő arányban a küldöttek, a szövetségnek 15-30 napon belül új rendkívüli közgyűlést kell kiírnia, melynek legkésőbbi időpontja február 8-a. Szavazást akkor is tartanak, ha csak egy jelölt marad végül versenyben. A győzelemhez 50 százalék, plusz egy igen szavazatra van szükség.

A MÚSZ-t 23 évig vezető Gyárfás Tamás november 30-án jelentette be, hogy lemond az elnöki pozícióról. A szövetség elnöksége később elfogadta döntését, ám megbízta feladatainak ellátásával a most vasárnapi tisztújításig.

OLVASTAD MÁR?

hajrá, magyarok!
 
 
 
 
Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Budapest visszalép az olimpiai pályázattól; terrorizmusellenes ENSZ-hivatal jöhet létre; újabb migránsellenes csomagot fogadtak el Merkelék. A nap legfontosabb hírei.

Egyre több mindenre használható az új személyi

A Belügyminisztérium azt szeretné, ha idővel minden tömegközlekedési eszközön használható lenne.

Fehér Ház: az amerikai- mexikói viszony "fenomenális"

Fehér Ház: az amerikai- mexikói viszony "fenomenális"

amerika, london, párizs

Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője szerdán "fenomenálisnak" minősítette az amerikai-mexikói viszonyt.

Terrorizmusellenes ENSZ-hivatal jöhet létre

Terrorizmusellenes ENSZ-hivatal jöhet létre

amerika, london, párizs

Létrehozására a főtitkár tett javaslatot.

Óriási károkat okoz a migráció a párizsi turizmusnak

Óriási károkat okoz a migráció a párizsi turizmusnak

amerika, london, párizs

Párizs és a környékbeli régiók a 2016-os év során 1,5 millió turistától estek el, a migráció által megnőtt terrorfenyegetettség miatt sokan inkább elkerülik a francia fővárost.

A holland titkosszolgálat marokkói munkatársa információkat szivárogtatott ki a bevándorlásellenes párt vezetőjéről

A holland titkosszolgálat marokkói munkatársa információkat szivárogtatott ki a bevándorlásellenes párt vezetőjéről

amerika, london, párizs

A holland titkosszolgálat egyik munkatársa titkos információkat adhatott át egy bűnszervezetnek a bevándorlásellenes Szabadságpártot vezető Geert Wildersről.

Nem létező álprobléma: sokkal több migráns érkezett Olaszországba, mint az elmúlt év elején

Nem létező álprobléma: sokkal több migráns érkezett Olaszországba, mint az elmúlt év elején

amerika, london, párizs

Harmincöt százalékkal több migráns érkezett Olaszországba január elsejétől mostanáig, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában és minden korábbinál többen tartózkodnak az olaszországi táborokban - jelentette be Marco Minniti olasz belügyminiszter szerdán a parlamentben.

Brüsszel dicséri a magyar gazdaság teljesítményét, a londoni bankok pedig fellendülést jósolnak Magyarországnak

Brüsszel dicséri a magyar gazdaság teljesítményét, a londoni bankok pedig fellendülést jósolnak Magyarországnak

a kutya ugat

A magyar gazdaság teljesítménye szilárd - közölte az Európai Bizottság a 2017-es európai szemeszter most közzétett téli jelentésében. Londoni pénzügyi elemzők pedig - kutatóik magyarországi látogatását követően - bejelentették, hogy várakozásaik szerint jelentősen javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai 2017-ben.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére