Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Lemondott az LMP frakcióvezetõje

Pörge Béla

2017.01.24. 06:28

Távozik Schmuck Erzsébet a párt ötfõs frakciójának élérõl, hogy a háttérbõl segíthesse az LMP-t.

A hírről a Magyar Nemzet keddi száma számolt be. A frakcióvezető a lapnak elmondta, lemondása február 16-i hatállyal érvényes.

Schmuck Erzsébet a döntését azzal indokolta, hogy életútja során nagy tapasztalatokra tett szert a szervezetfejlesztésben, az LMP-ben pedig most éppen erre van szükség. Hozzátette, frissen került be a párt elnökségébe, és ott is úgy látták, hogy a következő időszakban így tudja leginkább segíteni az "ökopárt" jövőjét és megerősödését.

Ezzel tehetek a legtöbbet azért, hogy az LMP 2018-ban ne ötszázalékos, hanem ennél jóval magasabb támogatottságot elérő párt legyen"

— mondta az újságnak.

Schmuck Erzsébet az úgynevezett szellemi erőtér, vagyis a párt körüli holdudvar életre hívásában is aktívan közreműködne. Szerinte nagy szerepe lehet abban, hogy minél több emberrel megértesse az ökopolitika lényegét.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére