Úgy szól a dal, hogy minden jót az Európai Uniónak köszönhetünk – demokráciát, békét, jólétet –, és minden rosszat a nacionalizmusnak. Állítólag utóbbi volt a felelős a világháborúért is, továbbá a nácik legalábbis félig nacionalisták voltak (félig meg szocialisták, sebaj). Így a szebb napokat látott Unió tehetségtelen kihívásokkal küzdő vezetői és nyomukban a haladó média azt harsogja: vagy Unió vagy brutális háborúba torkolló nacionalizmus, harmadik út nincs.

Ezért követi párás tekintet és izgalmi állapot Frans Timmermans kiemelkedő európai gondolkodó és államférfi megfejtését Európa jelenéről és jövőjéről.

Ez a kivételes ember legutóbb akkor emelkedett ki a masszából, amikor a melegházasság általános bevezetését javasolta – épp akkor, amikor a Szír Tudományos Akadémia rendes tagjai százezrével érkeztek az Unió határához.

Minden nemzetnek saját mitológiája van. Az EU persze nem nemzet, kicsit billeg is a megható mítosza.

Az „egyesült Európa” ötlete közvetlenül a háború után nemigen csengett jól, mert túl sokak gondoltak mondjuk Albert Speerre – így az alkotóknak eszükbe sem jutott ezzel riogatni a kedves európai polgárokat.

Talán senki sem gondolkodott annyira európai egységben, mint ő. Természetesen ő sem önérdek nélkül, hiszen egy német vezetésű Európáról elmélkedett. A mostaniak talán nem ebben gondolkodnak, de épp a szemünk előtt jött létre, és erősödik most is egy de facto német vezetésű Európa. Minden hasonlóság a véletlen műve természetesen. Arról nem is beszélve, hogy Hitler fő ellenlábasai nagyon is konzervatív, sőt nacionalista vezetők voltak (de Gaulle, Churchill).

Az Unió tehát kőkemény nemzeti érdekek összhatásaként, a nagyon is hagyományos nemzeti félelmek révén jött létre. Itt volt például rögtön az, hogy a franciáknak tele volt a gatyája a németektől – hiába fejezték be a háborút a győztesek oldalán, mégis vesztettek. Ezért meg kellett oldani valahogy, hogy politikailag gyengén tartsák Németországot (ebben igencsak rászorultak az angolszász segítségre), viszont a nyersanyagaihoz hozzáférjenek. Ezer meg egy ilyen tényező volt, ennyiben még az is mondható, hogy „véletlenek” sorozata hozta létre az EU-t, egy csomó nem szándékolt következmény.

Minden ember vágyik valami utópikusra, talán ezért is vagyunk hajlamosak bevenni a marketingszöveget. A jó szerencsém egyszer egy olyan beszélgetésbe vezetett, ahol arról volt szó, hogy mennyire kivirágzott a „demokráciadiskurzus” Magyarországon a háború után.

Csak a legfontosabb tényezőt felejtettük el: itt voltak a megszálló szovjetek. A demokráciázás leginkább arra szolgált, hogy mindenki mentse a menthetőt – leginkább a saját hátsóját. A mai nyugati nagyhatalmak esetében is fontosabb néhány tényező annál, mint hogy mennyire hisz a korlátozott hatalomban, demokráciában, emberi jogokban, hasonlókban – pl. hogy a háborút a győztesek oldalán fejezte-e be, vagy, hogy van-e atomfegyvere.

Fontos a retorikai generálszósz, csak jó ha tudjuk, hogy akiknek van hatalmuk, általában nem a méloszi dialógus (egyik) tanulsága alapján gyakorolják azt.

Ami pedig a „nacionalista” jelzőt illeti: van egy finomított változata, élesen megkülönböztetve az előzőtől, ez lenne a „patrióta”. Ezzel jelzi használója, hogy ő domesztikált, szalonképes. Ez bizonyosan nem idegesíti a szalon népét, csakhogy ez nem a nacionalista jelző használata elleni, hanem a használat melletti érv. Ráadásul bármennyire is határolja el magát egy jobboldali, konzervatív a „nacionalista” jelzőtől, úgyis egy lépésre lesz Hitlertől a haladók szemében. Mindig. Így tehát egyszerűbb és szórakoztatóbb is egyből nacionalistának lenni.

És hogy a legfontosabb ne maradjon ki, a nemzetnek – közös kultúra, nyelv, hagyomány, terület, bármi egyéb – van egy nagyon fontos előnye az elképzelt My Little Pony-világgal szemben.