Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Közeleg a nagy baloldali összeborulás?

888.hu

2016.11.30. 17:58

Az MSZP által kidolgozott koncepció szerint egy közös értéknyilatkozat elfogadásával indulna a baloldali elõválasztás folyamata - közölte az ellenzéki párt országos elnökségének tagja szerdán.

Sajtóértesülések szerint az értéknyilatkozatot az előválasztáson induló pártok, jelöltek, civilek mellett minden olyan szavazónak is el kell fogadnia, aki részt akar venni az előválasztáson. Mind a 106 egyéni választókerületben lenne előválasztás.

Molnár Zsolt az MTI-nek azt mondta, ez a nyilatkozat a közös kormányzás, a közös gondolkodás alapja. Lehetséges közös célként jelölte meg például a jogállamiság helyreállítását, de jelezte, hogy a nyilatkozatban szociál- és adópolitikai alapvetések is lesznek. Hangsúlyozta, nem kormányprogramról, hanem egy értékrendről van szó.

A szocialista politikus elmondta, az lesz az előválasztáson induló pártok közös jelöltje, aki aláírja az értéknyilatkozatot és megnyeri az előválasztást.

Kiemelte, hogy az előválasztáson személyesen kell szavazni. Ehhez mindenképpen ragaszkodni fognak – mondta.

Molnár Zsolt beszélt arról is, hogy a törvény szerint országos listát az a párt állíthat, aki – legalább kilenc megyében és a fővárosban – 27 egyéni választókerületben állított jelöltet. Ez nem valószínű, hogy minden, az előválasztáson induló pártnak sikerül, ezért a közös országos lista lenne a racionális – magyarázta, megjegyezve, hogy ez a pártok között folyó tárgyaláson még változhat.

Az MSZP-s politikus véleménye szerint a parlamentbe jutási küszöböt átlépni akaró pártnak ki kell tudnia állítani 106 jelöltet. Aki ezt fricskának tartja, az nem bízik magában – fogalmazott.

A miniszterelnök-jelölt kiválasztására több jó megoldás is létezik – mondta Molnár Zsolt. Kifejtette: ki lehet választani a többi jelölttel egyszerre az előválasztáson, vagy azt megelőzően lehet tartani egy miniszterelnök-jelölti előválasztást. Létező megoldás, hogy előválasztás nélkül, konszenzussal legyen miniszterelnök-jelölt – tette hozzá.

Molnár Zsolt közölte, a koncepciót elküldték a többi baloldali ellenzéki pártnak. Jövő év szeptemberéig meg kell lennie a 106 képviselő- és a miniszterelnök-jelöltnek is – hangsúlyozta.

Sajtóértesülések szerint az előválasztáson való részvételre történő személyes regisztrációra 30 nap állna rendelkezésre és 500 ajánlás kellene egy egyéni körzetben a jelöltté váláshoz. Az ajánlók a regisztráció során tudnak jelöltet ajánlani. Ezt követően két hét, tíz munkanap lenne az előválasztásra.

Az Index ezzel a címmel hozta le az MSZP javaslatát: "AZ MSZP A NÉPRE BÍZNÁ JELÖLTJEI KIVÁLASZTÁSÁT". Abban egyelőre nem vagyunk biztosak, hogy melyik népre gondolt a balliberális lap. A részvétel ugyanis regisztrációhoz kötött, valamint a szavazóknak alá is kell írnia egy nyilatkozatot, amelyről fentebb már szó esett. Számos vidéki szavazónak sokat kell majd utaznia, hogy egyáltalán regisztráljon, majd ugyanezt az utat be kell vállalnia a szavazás alkalmával. Kíváncsiak vagyunk, hogy mekkora tömegeket tud majd megmozgatni az előválasztás.

Kérdés, hogy nevetségesen alacsony részvétel esetén elfogadják-e az eredményt a pártok.

Az is kérdés, hogy mit fognak szólni a törpepártok és Gyurcsány az MSZP javaslatához.

Végül: kérdés, hogy egy előválasztás megoldja-e a baloldal azon problémáját, hogy egyszerűen minden értelemben tönkrement.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére