"Köln" - egy német város neve.  Január elseje óta viszont egy felkiáltójel, amelyben mindent elsöprő felháborodássá sűrűsödik össze a borzalom éjszaka. 

Az események ismertek. 

Illetve, dehogyis ismertek. A német kancellár és elvbarátai, a hatóságok és a német közszolgálati televízió napokig a szőnyeg alá akarta söpörni a kölni eseményeket és hallgatott arról, hogy mi is történt valójában szilveszter éjszakáján a kölni dóm árnyékában.

Aztán, amikor az emberek jajkiáltása áttörte az elhallgatás intézményesített rendszerét, megint jött a már megszokott móka, a maszatolás és felelősség-elhárítás rituáléi. 

"Nem tudjuk, hogy kik követték el". "Felelőtlenség lenne a kollektív megbélyegzés". "Komoly kérdéseket vet fel mindaz, ami történt". "Határozott szembenézésre van szükség". "Alaposan ki kell vizsgálni az ügyet". 

Duma, duma, duma. No meg felelősségeltolás: illemleckék az európai nők számára, kollektív megbélyegzése azoknak ("rasszisták"),  akik nevén nevezik az elkövetőket. 

Megáll az ész.

Miközben szép lassan kiderül, hogy Köln mindössze csupán egy sűrítő képe mindannak, ami a kortárs Európában zajlik. Szép lassan kiderül, hogy hasonló vadállati inzultusok zajlottak le Németország más városaiban, Ausztriában, Finnországban és Svédországban és ki tudja még, hogy hol és milyen borzalmak, amiről még nem tudunk.

S miközben Róma lángol, egy lejárt szavatosságú eszme, a liberalizmus főpapjai, a hitelét vesztett európai elit menti a bőrét: az eszmék mögé bújva menekül a felelősségre vonás elől. Nekik is szól az ókori birodalom bukásának egyik legfőbb tanulsága: arról, hogy mi jöjjön Róma után a rómaikat már nem kérdezték meg. 

Az ugyanis nem kérdés, hogy az eszméket legyőzte a valóság. De ki viseli a politikai felelősséget a megtörtént eseményekért?

Amíg az elvekről vitatkozunk, addig a felelősség kérdését el lehet maszatolni.

Politikai felelősséget csak hús-vér emberek viselhetnek. 

Eljött a számonkérés ideje.